Josef Cachée

Ez a könyv egy császárné hétköznapjairól és „gondjairól” számol be: bemutatja Erzsébet ruhatárát, hajápolási szertartásait, étkezési (vagy inkább éhezési) szokásait, gyógykúráit, betegségeit. Mesél arról, hogy mi iránt lelkesedett szenvedélyesen, mi mindenhez volt tehetsége, mesél örökös utazásairól, a félelmeiről, a babonákról, a depresszióról és nem utolsósorban a személyzettel és az udvarhölgyeivel kialakult kapcsolatáról. Erzsébet a magánéletében sokoldalú, színes egyéniségnek számított. Számos furcsa szeszélye abban a korban nem keltett túl nagy megütközést, mivel az idő tájt a legkülönfélébb társadalmi rétegekben is megszokott volt, hogy valaki különös hóbortoknak hódolt. Saját elképzelései szerint élte az életét, elképzelései azonban legtöbbször szemben álltak az udvari előírásokkal.

Téved, aki azt gondolja, hogy mivel ismeri Ferenc József császár történelmi alakját és államférfiúi tevékenységét, magát az embert is ismeri. Olyan hivatalt és hivatást töltött be, melyet nem ő választott, hanem amit a sors kínált fel neki. Ez a könyv olyan képet rajzol a császárról, amit hiába keres az olvasó a történelemkönyvekben: egy polgár lép elénk, egy családapa, aki bár olykor makacs és udvariatlan, nagyvonalú és kicsinyes, mégiscsak ember. Ferenc József mindmáig ismeretlen vonásai tárulnak fel ebben a könyvben. Az olvasó bekukkanthat a császári toalettbe, a háló- és dolgozószobába, az ebédlőbe, tanúja lehet, hogy hol és hogyan élte mindennapjait a császár. Közben persze feltárulnak a Habsburg uralkodó nyárspolgári vonásai, ám méltóságán nem esik csorba. Ez a könyv nem rajzolja át az osztrák császárról kialakított immár klasszikus képet, de azért felmutat néhány, az uralkodót mégiscsak jellemző, szeretetre méltó tulajdonságot, ami emberközelbe hozza személyét.