Cey-Bert Gyula

Változatos, izgalmas, megrázó olvasmány. A főhős, Perkőy Imre, kézdivásárhelyi székely kapitány kalandos életén keresztül eljut az olvasó a prágai császári udvarból a mexikói kicse-mayák szabadságharcának dzsungel-háborújáig, az isztanbuli Topkapi palota fényűző szultáni fogadásától Bocskay István és Bethlen Gábor királlyá választásáig, a győztes szabadságharcuk világra szóló győzelméig. A Bocskay-Bethlen szabadságharc a székely-magyar vitézség és a magyar-török szövetség diadala, a győzelmes székely-magyar hadjáratok szívmelengető eposza. Dr. Csámpai Ottó a Nagyszombati Egyetem docense Történelem oktatásunkban leginkább vesztes szabadságharcokról beszélünk, kevés szó esik a győztes Bocskay és Bethlen szabadságharcról. Mindkettő nemzeti és vallásszabadságharc volt, mindkettő sikerében a török támogatás jelentős szerepet játszott. Bocskay és Bethlen református vallás-szabadságért vivott küzdelmét, Európa szerte elismerték, Bocskaynak szobra van Genfben, a "kálvinista Rómában". Bocskay és Bethlen korában a keresztény vallás-szabadságot nem a törökök, hanem a Német-Római Császárság, a Habsburg Birodalom ellenében kellett megvédeni! Ez a történelmi tény már egymagában cáfolja a Habsburg dogmát, hogy a törökök elleni háború a kereszténység védelmét jelentette. Nem volt másról szó, mint Habsburg érdekről, az osztrák, cseh és német tartományok védelméről. Magyarország egyszerűen csak csatatérnek, előre tolt védelmi vonalnak kellett a törökök megállítására, hogy ne Habsburg területek pusztuljanak, hanem vesszen inkább Magyarország! A Habsburg propagandát már a hajdúként harcoló szegénylegények sem hitték el, világosan látták, hogy a "két pogány" közül melyik a veszélyesebb a magyarság számára: "Rajtunk német dúl, rajtunk török jár, Tűzzel-vassal pusztul ország és határ! Az istentelen német annyi kárt tött már, Hogy hozzá képest mit sem tött török és tatár"! - mondja ki világosan egy jól ismert kuruc nóta "Te vagy a legény Tyukodi pajtás" méltatlanul elhallgatott harmadik versszaka.

Bevezetés: A magyar történelemírás rendkívül egyoldalú módon elemzi a mohácsi csata történetét. Szemlélete évszázadok óta semmit nem változott: csak a csatavesztés körülményeit vizsgálják, kiemelve a vezérek felelősségét, a hibás döntéseket, a csatatér helytelen kiválasztását, a magyar haderő számbeli hátrányát és felkészületlenségét. Az erőviszonyokat ismerve ma már világosan látható, hogy a magyar seregnek semmi esélye nem volt a török haderővel szemben, s még akkor sem lett volna, ha Szapolyai János, erdélyi vajda és Frangepán Kristóf horvát hadai időben megérkeznek a mohácsi csatatérre. Ezt annak idején maga Tomori Pál fővezér is így látta és három hónappal a csata előtt azt tanácsolta a királynak, hogy kössön békét a törökökkel. A valódi kérdés az, hogy kinek az érdeke volt, hogy sor kerüljön a csatára? A magyarok érdeke? Bizonyosan nem! A magyarok érdeke az lett volna, hogy elkerüljék a biztos vereséget jelentő csatát. Az történt, ami előrelátható volt, és 1526. augusztus 29-én a magyar sereg súlyos vereséget szenvedett. Mi volt a török hadsereg célja? Az ország megszállása? Nem! Beszéljenek a tények! Kinek hozta a legnagyobb hasznot a mohácsi veresé? A töröknek? Nem! Hát akkor kinek? Egyértelműen a Nyugatnak és a kor nyugati nagyhatalmának, a Habsburg Birodalomnak! A könyv mindezt világosan bemutatja.

A cselekmény betekintést nyújt a végvári harcok kegyetlen világába. Az olvasó megismerheti Sólymosdy Imre fonyódi kapitányt és Gyulaffy László csobánci kapitányt, kivételes bajvívó hősöket, és átélheti velük a lesvetések, rajtaütések fortélyosan végrehajtott mozgalmas történeteit. A véres rajtaütések kíméletlen oroszlánküzdelmében a magyar és a török vitézek lelkéből idővel kiégett a gyűlölet salakja, jobban megismerték egymást, megtanulták tisztelni egymás vitézségét és rájöttek, hogy sok közös vonás köti őket össze gondolkodásukban, szokásaikban, hagyományaikban, népművészetükben, zenéjükben, amely végül is egymás elfogadásához, megbecsüléséhez vezetett.

„Az ókorban a mai magyarság távoli ősei a lovaskultúrájú népek nagy családjához tartoztak. Az ősi kultúrákban a világfa jelképezte a földi élet istenközelségébe törekvő vágyait és hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a föld alatti világgal való kapcsolatokat idézte fel. A fa törzsével, ágaival, gyökereivel, az égi, a földi, a föld alatti világgal való kapcsolat kialakítás lehetőségének jelképes értékévé vált. A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovaskultúrák népei, így magyar őseink is a világmindenség isteni rendezési elveit látták." Ez a könyv összefoglalója a szerzőnek a magyar ősvallás és gyökereinek több évtizeden keresztül végzett kutatásainak. Sok tekintetben a tudományos és köztudatban meglevő ismereteket részben vagy egészben cáfolva, őseink hitvilágának újszerű elemzését nyújtja. Mint írja: „tanuljuk meg tisztelni őseinket, múltunkat, s általa önmagunkat, mert a próbát csak kemény tudatú emberek, népek állják. Amilyenek őseink voltak". Régi, hiánypótló mű, amely vitára késztethet, de kitűzött célját mindenképpen eléri: a magyar mítoszok, legendák értelmezését adja minden érdeklődő olvasónak - annak reményében, hogy azok igen sokan vannak.

Koppány, a trilógia mostani kötetének főhőse is kilép a korábban ráerőltetett kicsit sematikus mezből. Ettől kezdve már ő sem egyszerűen a Gézával, a későbbi Szent István apjával szembenálló pogány lázadó, hanem az ősi tradíciókat megtestesítő, gondolkodó vezér. Katonai tehetsége sikeresen épült rá a nélkülözhetetlen hátteret jelentő, magasrendű tudatosságra, eszmei örökségre. Kezdettől fogva mindmáig a nemzet, a család és a hit megtartó hármassága jelenti az ő számára is azt, ami nélkül soha nem volt és a jelenkorban sincsen méltó vezetője népünknek. Koppány érzi és tudja, hogy a hagyomány nem egyszerűen poros régmúlt, amit csak időnként kell leemelni a polcról.

Legelső gondolatom Cey-Bert Róbert Gyula nevének hallatán a szabadság. Gimnazistaként részt vett az 1956-os szabadságharcban, kitartott a végsőkig, fegyverrel hagyta el a szétlőtt fővárost. A szabadság nevében kiállt Dél-Kelet Ázsia dzsungeljeiben fennmaradásukért küzdő karenni nép függetlenségi harca mellett. Gondolkodásával, tetteivel mindig világosan kimutatta, hogy ő az egyenes röptű sólyom szabadságának az embere. Kassai Lajos "Atilla Sólyma" több, mint egy történelmi regény, egy lélekemelő életszemléletet mutat be hun őseink értékrendjéről, Atilla és turulsólyma lélektestvériségének ősképgazdag világáról. Lóki György sólymászmester, Galambok Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek aki képes elmélyülten és jelképesen gondolkodni és elrejtőzni a sólyomtollazatában és így keresni a választ, nemcsak Atilla győzelmi titkaira, hanem az élet nagy kérdéseire is. Dr Csámpai Ottó Szociológus, történész, Felvidék Gazdag történelmi regényirodalmunk egyik legeredetibb, legvarázslatosabb műve, amelyben az író maga a sólyom, a sólyomlelkű szerző. A turulsólyom, ősi mondáink megkerülhetetlen hőse otthonosan mozog Kárpát-medencei magyarság szívében és lelkében, megnemesíti és megerősíti azt. Dr Bárdi László Pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának alapító igazgatója A szerző turulsólyom szellemiségét nem csupán átérezte, de az valóban a sajátja, amit életpályája igazol. Ugyanezt képviselik történelmi trilógiáinak a hősei is. Czeibert Lajos Bárdudvarnok