! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Samu Csinta

autor

Bál a romkastélyban

Ez a könyv nyolc erdélyi főnemesi család túléléséről, hazatérésének körülményeiről és perspektíváiról szól. Olyan erdélyi arisztokrata családok - Bánffy, Barcsay, Bethlen, Kálnoky, a Mikes két ága, Teleki, Ugron - második világháború utáni története körvonalazódik, amelyek többsége a magyar történelem jelentős eseményeinek főszereplői közé tartozott. A romániai rendszerváltást követő visszaszolgáltatások nyomán több család leszármazottjai jelentek meg Erdélyben, s kezdték életvitelszerűen belakni az ősi birtokot. Ők fokozatosan az erdélyi magyar társadalom szerves részévé válnak, akárcsak felmenőik, akiknek nagy része mindig is felelősen viszonyult a közösség iránt, amelynek élére születtek. Építenek, restaurálnak, bennünk is építve ezáltal a korábban talán nem is létező vagy romossá pusztított azonosságtudatot. Erdély "újranemesítése", az erdélyi arisztokrácia leszármazottjainak honfoglalása élő, szinte naponta változó folyamat, küzdelem hivatalokkal és az épületeket pusztító természeti elemekkel. Mindennek csupán néhány rövid pillanatát lehetett kimerevíteni, ám a történetek önmagukért beszélnek. Rájuk irányuló figyelmünk révén akár fennmaradásuk "haszonélvezői" is lehetünk, ha megismerjük a múltjukat, megéljük a jelenüket, részt veszünk a jövőjükben.
U dodávateľa
21,42 € 22,55 €

Lacná kniha Erdély újranemesítői (-90%)

Borókai Gábor ajánlója: "Az otthonos jövőért Ez a kötet arról szól, hogy sosem szabad feladni. Akkor sem, ha ezernyi kiskapu nyílik a menekülésre, a komfortosabb létre, mert dolgunk van a Földön, s a ránk váró feladatokat helyettünk senki más nem végezheti el. Így ha a történelem - vagy bármi más ok - félbe is szakítja munkánk teljesítését, nem hezitálhatunk a folytatásról, amint szabad akaratunkból dönthetünk megint. Ahogy azt Tamási Áron írta, azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. És hol van legtöbb képességünk az otthonlétre, ha nem a szülőföldön? Amikor Csinta Samu megkeresett, hogy egykori családi birtokaikon újjáépítésbe kezdő erdélyi arisztokratákkal tervez könyvet írni, fellelkesített. Tudtam, hogy nem az édesbús múlt újbóli elsiratásában lesz majd részünk. Nem Tündérkertben bolyongunk céltalan. Nem mintha az olykor-olykor nem esne jól a lelkünknek, csakhogy általa aligha érkezünk el valahová. Ellenben az újrakezdőkkel folytatott beszélgetésektől olyan energiákhoz juthatunk, amelyek szemlélődőből építővé nemesítenek bennünket. Biztattam hát Samut, hogy mielőbb adja le a kéziratot. Mert kíváncsivá tett. Érdekelt, hogy Erdélyországban miként akadályozzák, és hogyan segítik az újrakezdést. Meg aztán mintát is reméltem a határon innen élő magyarok számára, elvégre a mi dolgunk sem más, mint a megszólalóké, hogy úgy találjuk meg a helyünket a XXI. századi környezetben, hogy közben a szocializmusban felszaggatott gyökereinket is visszaerősítsük. Hogy utat építsünk a felszántott múltból az otthonosan berendezett jövőbe. Hat erdélyi arisztokrata család példát mutat valamennyiünknek. Aki a hogyanra kíváncsi, fogjon az olvasáshoz!"
Na sklade 1Ks
1,18 € 11,79 €

dostupné aj ako:

Erdély újranemesítői

Vypredané
11,20 € 11,79 €

dostupné aj ako:

Erdély újranemesítői II. - Arisztokraták honfoglalása

Örök kérdés, hogy a tradíció hogyan menthető át újabb korokba? Miként lehetséges úgy ápolni a múltat, hogy közben a jövő ne fusson el mellettünk? Az első kötet után újabb 6 erdélyi arisztokrata család történetén keresztül tudhatjuk meg a választ.
Vypredané
12,86 € 13,54 €

Lacná kniha Erdély újranemesítői II. - Arisztokraták honfoglalása (-95%)

0,68 € 13,54 €

dostupné aj ako: