! Doprava ZADARMO už od 20 € !

József Ernst

autor

Lukács


"A harmadik evangélium" és az "Apostolok Cselekedeté"-nek szerzője az első rangos keresztény író. Lukács, mint történész az üdvtörténet bemutatója, és mint tehetséges elbeszélő, az evangélium hirdetője. A Josef Ernst professzor által bemutatott teoló gusportré jobban megérteti velünk az egyes perikópákat, melyek az egyházi év liturgikus rendjében szerepelnek.
U dodávateľa
10,23 € 10,77 €

100 év a magyar lovassport történetéből


Egy különös vonzerővel bíró sportág, a lovassport magyarországi történetének első kötetét tartja kezében az olvasó. Ez a száz év a lovak idomítását és a lovaglást támogató egyesület 1872-es pozsonyi megalakításától az 1972-es müncheni olimpiáig ível, ezen belül pedig három korszakra osztható, amelyek történelmileg - de a lovaglási stílus, valamint a versenyzési forma alakulásában - szintén élesen elhatárolódnak egymástól. Ebből adódott, hogy a magyar lovassport történetét három kötetben, az 1872-es kezdetektől a ló új feladatainak, korunkban betöltött új szerepének kiteljesedéséig tárgyalja a szerző. Az első kötet több témát is érint. Mindenekelőtt a lovassport alapjait képező, úgynevezett campagne-lovaglás kialakulását, vagyis a lovas katonák számára nélkülözhetetlen - kitartó, a terep akadályait biztosan leküzdő, egyensúlyban mozgó és engedelmes - lovak tömeges kiképzésének történeti körülményeit ismerteti Ernst, emellett pedig röviden foglalkozik a magyarországi lovaskiképzés és versenyzés néhány intézményével is.
Vypredané
3,80 € 4,00 €

János - Egy teológus portréja


Az olvasó meglepődhet, ha a János-evangélium szerzőjére kérdez, és nem olyan választ kap, mint Máté, Márk és Lukács esetében. A neve szerint ugyan ismeretlen, de művében félreismerhetetlen szellemi portrét hagyott ránk. Ki volt az a férfi, aki az evangélium mögött áll? Hol élt? Mit gondolt? Milyen viszonyban volt a fő felelősséget viselő szerző a közösséggel, a szeretett tanítvánnyal és a hit áthagyományozásával? Lehet őt pontosabban is azonosítani? Kérdések kérdések hátán, melyeket nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel megválaszolni.
Vypredané
8,48 € 8,93 €