Felicia Gábor

Gábor Felicia könyve, bátran mondhatjuk: újabb jelentős esemény e hányatott sorsú népcsoport, a moldvai csángók művelődéstörténetében: hiszen Duma-István András, és Iancu Laura után újabb Gábor Feliciában újabb szépírót köszönthetünk. A kötet, amely címéhez híven egyszerre emlékezés és hitvallás közelebb hozza, emberi távolságba varázsolja a csángómagyarokat, és magától értetődővé teszi: sorsuk a mi sorsunk, küzdelmük a mi küzdelmünk is.

"Arról szól, hogy hová születtünk. Gyökerekről. Hitről. Családról. Csánglia. Ott ahol születtem, ahonnan máig táplálkozom, ahol a gyökereim vannak. Az átmenet a régi és az új között. A továbbadás. Az értékek felfedezése. Átmentése. Kinagyítása. Felkutatása. Megismertetetése. A családommal. Az otthoniakkal. A csángókkal." (a Szerző) "Sírással nem lehet jóllakni. Tudták ezt a lujzi-kalagoriak is, akiket Gábor Felícia legújabb könyvében megidéz. Akivel Isten tíz gyermeket küldet a világba, annak csak a rossz jóra fordítására volt ideje. A világ, amelyről káprázatos fázisképeket kapunk, olyan emberekről szól, akiknek a nehézségben is járt az eszük. Kommunizmus? Téesz? Szegénység? Földönfutás? Erőtlen ördög mindahány! A folyvást változó körülményektől nem félnek azok, akik nem ennek a világnak a romjaiból építik "túlvilágukat". Gábor Felícia könyve olyan világot tükröz, ahol az egyén és a közösség egy és ugyanaz. Ilyen emlékei csak annak lehetnek, akiben egy közösség rejtőzött el, akiben egy világ reméli a túlélést. De ebben rejlik az író "édes igája" is. Leválni. Elvágyni, Hazavágyni. Idegennek lenni otthon. A lélek olvashatatlan életrajza, Istennek fenntartott ballada. Az emlékfüzérekből bemutatott csángó élet üzenete mindenkinek szóló örömhír: van szeretet. A Szeretet: van." (Iancu Laura)