Elemér Hankiss

Az emberi kaland című kötet javított és bővített kiadása jelenik meg most - új címen - a szerző életműsorozatában. Ebben az új formában a könyv a szerző 2005-ben megjelent művének, Az ezerarcú énnek a gondolatvilágához kapcsolódik. Mindkét könyv egy alapvető kettősségről szól, arról, hogy mindennapi életünk felszíne alatt hogyan küzdünk, tudva-öntudatlan, az emberi lét nagy problémáival: azzal, hogy vajon itthon vagyunk-e ebben a világban? Hogyan került be a rossz, a gonosz, a szenvedés a világb a? Van-e az emberiségnek valami szerepe a világmindenségben? Van-e célja, értelme az emberi életnek? Meg tudjuk-e állítani, vissza tudjuk-e fordítani az időt? Szembe tudunk-e nézni az elmúlással? Az emberiség nagyszerű kalandjáról szól ez a könyv egy olyan világban, amelyben a rettenet és a szépség, a sötétség és a fény, a halál és az élet küzd egymással.

Feljutni a Mount Everest jeges-sziklás csúcsaira? Elindulni egy törékeny hajón az Északnyugati-átjáró felfedezésére? Megírni a Divina Commediát? Megoldani az élet keletkezésének titkát? Nagy Sándorként meghódítani a fél világot? Ikaroszként felrepülni a Nap közelébe? - Igen, mindez nagy kaland. De nem törpül-e el mégis a végső nagy kaland mellett? Életünk céljának, értelmének keresése, életünk átalakítása tartalmas emberi sorssá: nem ez végül is a legfontosabb emberi kaland? Könyvében Hankiss Elemér áttekinti azt, hogy az elmúlt két-három évezredben az emberiség nagy gondolkodói, tudósai, művészei és mindennapi emberei milyen választ próbáltak adni arra a kérdésre, hogy: Mi lehet az emberi élet értelme?

"És ki vagy te? kérdezte ő. - Ne hozz zavarba, mondtam én." Hankiss Elemér életműsorozatának negyedik kötetéről szinte mindent elmond a könyv mottójául választott idézet. Azt, hogy valóban milyen nehéz pontos és kielégítő választ adni a fenti kérdésre, jól mutatja, hogy a kötetben az "én"-ek sokaságával találkozunk: a magánszféra és a közszféra énjével, a munkahelyi és az otthoni énnel, a különböző történelmi korok énjével stb. Hankiss Elemér külön elemzéseket szentel a jelenlegi életkeretünket adó fogyasztói társadalom és az "én" kölcsönhatásainak, szemléletes és olykor kifejezetten szórakoztató példák során keresztül mutatja be azt a küzdelmet, amelyet énünk megalkotása, megtartása és kiteljesítése érdekében folytatunk nap mint nap. Mint a könyvből kiderül, ebben a küzdelemben nagy szerepet kapnak a Gonoszt legyőző mosógépek és a templomok szerepét átvevő bevásárlóközpontok éppúgy, mint a többfunkciós csodafegyverként szolgáló parfümök és az időtlenségben való feloldódást ígérő kocsmák. Ebből is látszik, hogy az életünk - és az énünk - sokkal izgalmasabb és bonyolultabb, mint gondolnánk.

Sok szereppel próbálkoztunk már. Voltunk már "kelet népe", mely az ősi Ázsiából hoz holmi különleges üzenetet Európának; de az üzenetet útközben elfelejtettük, vagy soha nem is tudtuk. Voltunk már, vágyainkban, "Kert-Magyarország", de a valóságban magyar ugar maradtunk. Voltunk már, álmainkban, "Kelet-Európa Svájca", csak éppen a kicsiségen kívül másban nem hasonlítottunk a modellre. Ajánlkoztunk "kompországnak" Nyugat- és Kelet-Európa között, csak éppen elfelejtettük, hogy ennek érdekében tenni is kellene valamit. [...] Csodálkozhatunk-e azon, hogy mások nem Kert-Magyarországnak és Kelet-Európa Svájcának láttak és tituláltak minket, hanem "dzsentry-országnak", "urambátyám-országnak", az "utolsó csatlósnak", "cigányországnak", "gulyáskommunizmusnak", vagy vállon veregetve a "legvidámabb barakknak"?

őjegyezhető „A korrupció minden formájára s árnyalatára megvan a jó magyar kifejezés. Lehet régieskedve „sápot” emlegetni; lehet rá utalni, századfordulói zamatokat idézve, úgy, hogy „borravaló”; lehet vagánykodva „jattként” emlegetni; lehet technikai szemléletességgel „kenőpénznek” nevezni; de lehet azt is mondani, óvatosan, senkit megsérteni nem akarva, de azért a dolog alattomos voltára utalva, hogy „csúszópénz”; de jobb, ha szelíden csak azt mondjuk: „hálapénz”; lehet hivatalos szigorral „jogtalan előnynek” bélyegezni, vagy szenvtelenül s enyhe cinizmussal „külön juttatásnak” vagy „harmadlagos jövedelemnek” titulálni.” „1989 előtt hihettük azt, hogy a „rendszer” a hibás mindenért. Társadalmunk, életünk, tudatunk eltorzulásáért. Ma, két évtizeddel azután, hogy kezünkbe vehettük országunk, társadalmunk, önmagunk sorsát, nincs már alibink. Mi vagyunk felelősek azért, amik s amilyenek vagyunk.” Hankiss Elemér életműsorozatának hetedik kötetében az 1979-ben megjelent Társadalmi csapdák című kötet, valamint a 2009-ben Csapdák és egerek címmel publikált terjedelmes esszé kapott helyet. Mivel a szerző által remélt és szorgalmazott Új Reformkor még mindig várat magára, Hankiss Elemér egykori javaslataira és jóslataira ma is érdemes odafigyelni.

A Hankiss Elemér-emlékkönyv a 2015-ben elhunyt sokoldalú társadalomtudós születésének 90. évfordulójára jelenik meg. Az emlékkötetben Hankiss Elemér egykori munkatársainak, magyar és külföldi kollégáinak, barátainak, illetve családtagjainak az írásai kaptak helyet. Ezek egy része személyes hangvételű emlékezés, másik része pedig Hankiss Elemér szerteágazó - az irodalomelmélettől a szociológián át a filozófiáig és a politológiáig ívelő - munkásságának valamelyik területéhez kapcsolódó tudományos esszé. A bőséges fotóanyaggal színesített Emlékkönyvet az elmúlt évtizedekben különböző újságokban, folyóiratokban megjelent Hankiss-interjúk csokra zárja le, melyekből kirajzolódik nemcsak a tudós kutató, hanem a közéleti ember és a magánember portréja is. A könyvhöz mellékletként társul egy DVD, amely az Idegen világban című Hankiss Elemér portréfilmet tartalmazza (rendező: Csortos Szabó Sándor).

Igen, befejezetlen lények vagyunk. Azt is mondhatnám: szerencsére. Mert így még előttünk van az élet ezernyi lehetősége, megfejtendő titka. "Csak egy befejezetlen ember lehet szabad" - írja a híres német filozófus, Nicolai Hartmann. E kötet írásai erről a befejezetlen emberről, a befejezetlen életről szólnak. Arról, hogy keressük a teljességet, és keresés közben elvakít minket a sikereknek és kudarcoknak, örömnek és szomorúságnak, tréfáknak és tragédiáknak, a jóságnak és a gonoszságnak, a reménynek és reménytelenségnek, a fényeknek és az árnyaknak az a káprázata, amelyet életnek nevezünk.

Igen, befejezetlen lények vagyunk. Azt is mondhatnám: szerencsére. Mert így még előttünk van az élet ezernyi lehetősége, megfejtendő titka. "Csak egy befejezetlen ember lehet szabad" - írja a híres német filozófus, Nicolai Hartmann. E kötet írásai erről a befejezetlen emberről, a befejezetlen életről szólnak. Arról, hogy keressük a teljességet, és keresés közben elvakít minket a sikereknek és kudarcoknak, örömnek és szomorúságnak, tréfáknak és tragédiáknak, a jóságnak és a gonoszságnak, a reménynek és reménytelenségnek, a fényeknek és az árnyaknak az a káprázata, amelyet életnek nevezünk.