Hegyi Attila

"Érzem, változóban a világ. / Lassan már semmi sem önmaga" - szól a versbéli etruszk ifjú, Aplu, népének és kultúrájának alkonyán. Váteszként egyszerre látja a dicső és harmonikus etruszk múltat és a közelgő pusztulást, a beolvadás előjeleit, ahogyan a magasabb kultúrát bekebelezi az alantasabb, ám potensebb "rumai". Hegyi Botos Attila versciklusaiban minden egyes etruszk versre egy mai magyar ifjú vallomása felel, aki felkerekedett, hogy vágyott Itáliájában, az archaikus emlékszilánkok közt nyomát lelje annak a bizonyosságnak, annak az időtlen aranykornak, amit évezredekkel korábban már Aplu is elsiratott. A versciklusok (idő-) utazásaiban Aplu a múltból tart a barbár jelenbe, a magyar ifjú pedig egy későbbi barbár jelenből utazik a múltba.