! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Ágnes Heller

autor

Szabadon Élni - Heller Ágnes 1929-2019


"A világhírű magyar filozófus tragikus körülmények között halt meg balatoni nyaralása idején. 90 éves volt. Pályatársai, barátai tisztelői emlékeznek rá, és helyet kapott két nagyinterjú is ebben a kötetben.
U dodávateľa
10,42 € 10,97 €

Az akarat szabadsága


Az akarat szabadsága című könyv egy válogatás a világhírű filozófus legismertebb, legnagyobb hatású filozófiai esszéiből. Heller Ágnes a Budapesti Iskola egyik jelentős személyisége volt, tanított Berlinben, Melbourne-ben, Torinóban, São Paulóban, New Yorkban, Szegeden és Budapesten. Műveit tucatnyi nyelvre fordították le, Magyarországon többek között Széchenyi-díjjal tüntették ki.
Na stiahnutie
5,02 €

Hová tűnt a nyugalom?


Mikor voltak itt olyan évek, amikor senkinek sem kellett félnie? A lényeg nem ez. Hanem az, hogy az ember ne csináljon egyéni bűnöket a társadalom bűneiből, ne szorongjon attól, hogy a világ gyorsabban változik, mint az ember jelleme, értékrendje, és ne essen pánikba, ha úgy érzi, elszáguld mellette az élet. A lényeg az, hogy egy rohanó világban az ember nyugodtan rohanjon, ne izgatottan. El lehet ezt érni? Erről ír a filozófus, a pszichológus és az esztéta. A(z) Hová tűnt a nyugalom? Könyv szerzője Fiáth Titanilla, Heller Ágnes, dr. Popper Péter, Réz András.
Vypredané
4,20 € 4,42 €

A reneszánsz ember


„A reneszánsz embert több mint harminc évvel ezelőtt, 1964-65-ben írtam. Miután a hetvenes évek során ?lozó?ai gondolkodásom sok mindenben átalakult, szorongva vettem újra kézbe, amikor megkértek a német kiadás előkészítésére 1981-ben. Szorongásom alaptalannak bizonyult. Bár ... Folytatás ›› kiderült, hogy a könyvet túlírtam ugyan, mint majdnem mindent abban az időben, de ezen a rövidítésekkel könnyen lehetett segíteni. A reneszánsz emberhez való személyes viszonyom 1981 óta nem változott. Úgy érzem ma is, hogy a könyv egységes, s ha újraírnám egyes fejtegetéseit, csak ártanék neki. Ezért csupán megrövidítettem, s legfeljebb egyes szavakat, kifejezéseket helyettesítettem értelmesebb szinonimáikkal. Így a mostani kiadás kétségtelenül jobb, mint a régi volt: megszabadítottam az ismétlésektől, kitérésektől, egynéhány otromba kifejezéstől és a túl gyakori és a szöveg nem indokolta Marx-hivatkozások egyikétől másikától... A reneszánsz ember megírásának idején hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben, tehát abban, hogy a Világtörténelem (nagy V betűvel írva!) ellentmondásokon keresztül bár, mégis mindig előrehalad, s hogy egyfajta szocializmus lesz a végállomás, ahol az ellentmondások megszűnnek, és ahol minden jónak - és rossznak - Jó a vége. Ez a gondolat nem sokat ártott a reneszánsz kor elemzésének, mivel az utána következő polgári korszakot ellentmondásosnak ítélve, nem tartottam szükségesnek a reneszánsz szellemét a haladás alacsonyabb fokára helyezni. Mégis túl gyakran hangzik fel, hogy a reneszánszban valami még nem történt meg, valamit még nem ismertek fel, valamiben még hittek, és hasonlók. A nagy elbeszélés eszméjéből következik az is, hogy a technikai képzelőerő terjedését, továbbá az ember istenülésének - a modernségben majd kiterebélyesedő - gondolatát kevésbé ítéltem vészjóslónak, mint ahogy ma tenném...” (A szerző) A(z) A reneszánsz ember (Könyv) szerzője Heller Ágnes.
Vypredané
13,23 € 13,93 €

A mai történelmi regény


Heller Ágnes ebben a művében ott folytatja, ahol mestere, Lukács György egyik legnevezetesebb és legtöbb nyelvre lefordított művét, "A történelmi regényt" abbahagyta. Hogyan írják ma a történelmi regényt a holokauszt és a Gulag tapasztalata után, s ezek a nagy robbanások és repedések milyen szerkezeti, világnézeti változásokat hoztak létre ebben a műfajban? - erre kérdez rá Heller Ágnes. Az anyag, amin elvégezte a következtetések levonására és új rendszer létrehozására alkalmas vizsgálatot, az a roppant történelmi regényirodalom, amely Umberto Eco A rózsa neve nyomában - és sok vonatkozásban: mintájára - keletkezett a világ különböző pontjain. Az emberi történelem nagy korszakfordulóinak - a Római Birodalom felbomlása és bukása, a reneszánsz rövid tündöklése, a kapitalista rendszer születése - tükröződése és elemzései az új történelmi (detektív) regényekben egy sajátos világot érzékít meg: annak a történelmi jelennek a világát, amelynek mi vagyunk a kortársai és - ha van rá érkezésünk - a megfigyelői. Az csak a legtermészetesebb, hogy minden bölcsésznek, különösen irodalom és filozófia szakos hallgatóknak kötelező, a 21. századba átvezető olvasmány, de ez a könyv mindazoknak is szól, akik a történelmi regényeket (a Gutenberg-galaxis végén) nem csak szórakozásként olvassák, hanem kérdéseket tesznek fel olvasásuk közben: azaz párbeszédet folytatnak az íróval s a szereplőkkel - hogy a regény szövetéből önmagukat bontsák ki és ismerjék meg.
Vypredané
11,69 € 12,31 €

Az önéletrajzi emlékezés filozófiája


Heller Ágnes ebben a könyvében - is - töretlenül folytatja (86 évesen) a saját maga kialakította hagyományait. Minden két évben letesz egy új filozófiai művet az asztalra, s olyan munkák sorába illeszti monografikus vizsgálódásait, amelyek nem a szűk szakmája, hanem a legszélesebb tömegek érdeklődésére tart számot - "mindennapi" közérdekűséggel. Ezúttal filozófiai vizsgálódásának az önéletrajzi emlékezés a médiuma, Az álom filozófiája című könyve folytatásaként, mintegy belőle kinőve. Itt a leginkább bennünket meghatározó életfunkció, az emlékezés köré kristályosul ki a filozófia és (és művészet) alapkérdése: "Honnan jövünk, mik vagyunk, merre megyünk?" ( Paul Gauguin). A filozófia- a pszichológia, és az irodalomtudomány fogalomkészletét és szempontrendszerét ötvöző mű azt elemzi, hogy hogyan határozza meg az embert ("kollektívan" és egyénien) az emlék? Mennyire ez a szinte a lélegzéshez hasonlítható ösztönös tevékenység az alapja mindannak, amik vagyunk, vagy lehetünk. Az "önéletrajziság" nem(csak) az irodalmi műfajra, hanem arra a minden emberre érvényes gyakorlatra utal, amellyel az életünk során folyamatosan bennünket és környezetünket meghatározó emlékek alapján írhatjuk meg, azaz: választjuk sorsunkat. (Ezt a könyvet érmes lenne minden kreatív írás iskolában tanítani, sőt: az irodalmároknak is oly tanácsos lenne elolvasniuk, hogy témáiból újabb mélységeket és szerkezeteket, s azokban feltáruló igazságokat nyerhessenek ki.) . A könyv függeléke egy esszésorozat folyamatában mutatja be Heller Ágnes előtanulmányait, amelyek során: Platón, Derrida, Hegel, Kierkegaard, s persze a Biblia és Shakespeare műveinek az emlékezés fókuszából történő elemzései közben munkálta ki e könyv legfontosabb teoretikus tételeit.
Vypredané
10,86 € 11,43 €

Az álom filozófiája


Minden műalkotás magja egy nagy ötlet. A zseniálisaké pedig egy olyan egyszerű, kézenfekvő ötlet, amely csak egy valaki eszéből pattan ki, akár a mai digitális kultúránk számtalan forradalmi felvetése és megoldása. Heller Ágnes sok könyve is ebbe a jelenségbe tartozik. A reneszánsz embertől, A minden napi élettől a Shakespeare, a történelemfilozófusig a filozófia módszerét és vívmányait olyan témákra alkalmazza, amelyek a,,mindennapi" embert, azaz: mindnyájunkat, laikusokat is mélyen érint. Az álom filozófiája is ebbe a sorba, jelenségbe tartozik. A filozófusnő legújabb művében egy olyan fiziológiai és kultúrtörténeti életfunkciót állított vizsgálódásai középpontjába, amelyhez mindnyájunknak elemi erővel van közünk. Hiszen minden ember - ez az ember egyik nembeli specifikuma - álmodik. Az álom filozófiája első részébe a pszichoanalízis és a filozófia álomteóriáit tekinti át kritikusan Arisztotelésztől Foucault-ig, Freudtól és Jungtól és követőiken át napjainkig, hogy ebből a gazdag szellemi termésből alkosson egységes rendszert - álomfilozófiát. A második rész esettanulmányaiban kultúránk két alappillérét- a Bibliát és Shakespeare drámáit - tekinti át és elemzi az álmok és látomások szempontjából. A befejező harmadikban pedig 20. századi írók, filozófusok, művészek álmait szembesíti életükkel és műveikkel - láttató példát nyújtva arra, mit kezdjünk, milyen szempontok alapján figyeljük és értékeljük a saját álmainkat, hogy jobban megismerhessük magunkat.
Vypredané
10,12 € 10,65 €

Lacná kniha Szabadon Élni - Heller Ágnes 1929-2019 (-95%)


"A világhírű magyar filozófus tragikus körülmények között halt meg balatoni nyaralása idején. 90 éves volt. Pályatársai, barátai tisztelői emlékeznek rá, és helyet kapott két nagyinterjú is ebben a kötetben.
Vypredané
0,55 € 10,97 €

dostupné aj ako: