Ágnes Heller

Mikor voltak itt olyan évek, amikor senkinek sem kellett félnie? A lényeg nem ez. Hanem az, hogy az ember ne csináljon egyéni bűnöket a társadalom bűneiből, ne szorongjon attól, hogy a világ gyorsabban változik, mint az ember jelleme, értékrendje, és ne essen pánikba, ha úgy érzi, elszáguld mellette az élet. A lényeg az, hogy egy rohanó világban az ember nyugodtan rohanjon, ne izgatottan. El lehet ezt érni? Erről ír a filozófus, a pszichológus és az esztéta. A(z) Hová tűnt a nyugalom? Könyv szerzője Fiáth Titanilla, Heller Ágnes, dr. Popper Péter, Réz András.

„A reneszánsz embert több mint harminc évvel ezelőtt, 1964-65-ben írtam. Miután a hetvenes évek során ?lozó?ai gondolkodásom sok mindenben átalakult, szorongva vettem újra kézbe, amikor megkértek a német kiadás előkészítésére 1981-ben. Szorongásom alaptalannak bizonyult. Bár ... Folytatás ›› kiderült, hogy a könyvet túlírtam ugyan, mint majdnem mindent abban az időben, de ezen a rövidítésekkel könnyen lehetett segíteni. A reneszánsz emberhez való személyes viszonyom 1981 óta nem változott. Úgy érzem ma is, hogy a könyv egységes, s ha újraírnám egyes fejtegetéseit, csak ártanék neki. Ezért csupán megrövidítettem, s legfeljebb egyes szavakat, kifejezéseket helyettesítettem értelmesebb szinonimáikkal. Így a mostani kiadás kétségtelenül jobb, mint a régi volt: megszabadítottam az ismétlésektől, kitérésektől, egynéhány otromba kifejezéstől és a túl gyakori és a szöveg nem indokolta Marx-hivatkozások egyikétől másikától... A reneszánsz ember megírásának idején hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben, tehát abban, hogy a Világtörténelem (nagy V betűvel írva!) ellentmondásokon keresztül bár, mégis mindig előrehalad, s hogy egyfajta szocializmus lesz a végállomás, ahol az ellentmondások megszűnnek, és ahol minden jónak - és rossznak - Jó a vége. Ez a gondolat nem sokat ártott a reneszánsz kor elemzésének, mivel az utána következő polgári korszakot ellentmondásosnak ítélve, nem tartottam szükségesnek a reneszánsz szellemét a haladás alacsonyabb fokára helyezni. Mégis túl gyakran hangzik fel, hogy a reneszánszban valami még nem történt meg, valamit még nem ismertek fel, valamiben még hittek, és hasonlók. A nagy elbeszélés eszméjéből következik az is, hogy a technikai képzelőerő terjedését, továbbá az ember istenülésének - a modernségben majd kiterebélyesedő - gondolatát kevésbé ítéltem vészjóslónak, mint ahogy ma tenném...” (A szerző) A(z) A reneszánsz ember (Könyv) szerzője Heller Ágnes.

Heller Ágnes ebben a művében ott folytatja, ahol mestere, Lukács György egyik legnevezetesebb és legtöbb nyelvre lefordított művét, "A történelmi regényt" abbahagyta. Hogyan írják ma a történelmi regényt a holokauszt és a Gulag tapasztalata után, s ezek a nagy robbanások és repedések milyen szerkezeti, világnézeti változásokat hoztak létre ebben a műfajban? - erre kérdez rá Heller Ágnes. Az anyag, amin elvégezte a következtetések levonására és új rendszer létrehozására alkalmas vizsgálatot, az a roppant történelmi regényirodalom, amely Umberto Eco A rózsa neve nyomában - és sok vonatkozásban: mintájára - keletkezett a világ különböző pontjain. Az emberi történelem nagy korszakfordulóinak - a Római Birodalom felbomlása és bukása, a reneszánsz rövid tündöklése, a kapitalista rendszer születése - tükröződése és elemzései az új történelmi (detektív) regényekben egy sajátos világot érzékít meg: annak a történelmi jelennek a világát, amelynek mi vagyunk a kortársai és - ha van rá érkezésünk - a megfigyelői. Az csak a legtermészetesebb, hogy minden bölcsésznek, különösen irodalom és filozófia szakos hallgatóknak kötelező, a 21. századba átvezető olvasmány, de ez a könyv mindazoknak is szól, akik a történelmi regényeket (a Gutenberg-galaxis végén) nem csak szórakozásként olvassák, hanem kérdéseket tesznek fel olvasásuk közben: azaz párbeszédet folytatnak az íróval s a szereplőkkel - hogy a regény szövetéből önmagukat bontsák ki és ismerjék meg.

Heller Ágnes ebben a könyvében - is - töretlenül folytatja (86 évesen) a saját maga kialakította hagyományait. Minden két évben letesz egy új filozófiai művet az asztalra, s olyan munkák sorába illeszti monografikus vizsgálódásait, amelyek nem a szűk szakmája, hanem a legszélesebb tömegek érdeklődésére tart számot - "mindennapi" közérdekűséggel. Ezúttal filozófiai vizsgálódásának az önéletrajzi emlékezés a médiuma, Az álom filozófiája című könyve folytatásaként, mintegy belőle kinőve. Itt a leginkább bennünket meghatározó életfunkció, az emlékezés köré kristályosul ki a filozófia és (és művészet) alapkérdése: "Honnan jövünk, mik vagyunk, merre megyünk?" ( Paul Gauguin). A filozófia- a pszichológia, és az irodalomtudomány fogalomkészletét és szempontrendszerét ötvöző mű azt elemzi, hogy hogyan határozza meg az embert ("kollektívan" és egyénien) az emlék? Mennyire ez a szinte a lélegzéshez hasonlítható ösztönös tevékenység az alapja mindannak, amik vagyunk, vagy lehetünk. Az "önéletrajziság" nem(csak) az irodalmi műfajra, hanem arra a minden emberre érvényes gyakorlatra utal, amellyel az életünk során folyamatosan bennünket és környezetünket meghatározó emlékek alapján írhatjuk meg, azaz: választjuk sorsunkat. (Ezt a könyvet érmes lenne minden kreatív írás iskolában tanítani, sőt: az irodalmároknak is oly tanácsos lenne elolvasniuk, hogy témáiból újabb mélységeket és szerkezeteket, s azokban feltáruló igazságokat nyerhessenek ki.) . A könyv függeléke egy esszésorozat folyamatában mutatja be Heller Ágnes előtanulmányait, amelyek során: Platón, Derrida, Hegel, Kierkegaard, s persze a Biblia és Shakespeare műveinek az emlékezés fókuszából történő elemzései közben munkálta ki e könyv legfontosabb teoretikus tételeit.

Minden műalkotás magja egy nagy ötlet. A zseniálisaké pedig egy olyan egyszerű, kézenfekvő ötlet, amely csak egy valaki eszéből pattan ki, akár a mai digitális kultúránk számtalan forradalmi felvetése és megoldása. Heller Ágnes sok könyve is ebbe a jelenségbe tartozik. A reneszánsz embertől, A minden napi élettől a Shakespeare, a történelemfilozófusig a filozófia módszerét és vívmányait olyan témákra alkalmazza, amelyek a,,mindennapi" embert, azaz: mindnyájunkat, laikusokat is mélyen érint. Az álom filozófiája is ebbe a sorba, jelenségbe tartozik. A filozófusnő legújabb művében egy olyan fiziológiai és kultúrtörténeti életfunkciót állított vizsgálódásai középpontjába, amelyhez mindnyájunknak elemi erővel van közünk. Hiszen minden ember - ez az ember egyik nembeli specifikuma - álmodik. Az álom filozófiája első részébe a pszichoanalízis és a filozófia álomteóriáit tekinti át kritikusan Arisztotelésztől Foucault-ig, Freudtól és Jungtól és követőiken át napjainkig, hogy ebből a gazdag szellemi termésből alkosson egységes rendszert - álomfilozófiát. A második rész esettanulmányaiban kultúránk két alappillérét- a Bibliát és Shakespeare drámáit - tekinti át és elemzi az álmok és látomások szempontjából. A befejező harmadikban pedig 20. századi írók, filozófusok, művészek álmait szembesíti életükkel és műveikkel - láttató példát nyújtva arra, mit kezdjünk, milyen szempontok alapján figyeljük és értékeljük a saját álmainkat, hogy jobban megismerhessük magunkat.

"A világhírű magyar filozófus tragikus körülmények között halt meg balatoni nyaralása idején. 90 éves volt. Pályatársai, barátai tisztelői emlékeznek rá, és helyet kapott két nagyinterjú is ebben a kötetben.