! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Annamária Kádár

autor

Mesepszichológia


"Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és - ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani... Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk. A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette. Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem." (a Szerző)
U dodávateľa
11,46 € 12,06 €

Mesepszichológia 2.


A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a "kényes" nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal. Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben - és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések - és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket - és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá. Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában. A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Nagy kedvvel folytattam Lilla és Tündérbogyó történetét, akik számos újabb kaland során fedezik fel a külső és belső világot.
U dodávateľa
12,27 € 12,92 €

Lilla és Tündérbogyó


E kötet Lilla és Tündérbogyó összes eddigi kalandját gyűjti egy csokorba. A Mesepszichológia első és második részében megjelent húsz mesét tíz vadonatúj követi, amelyek szórakoztatva segítenek a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. A mesék önéletrajzi ihletésűek: azokra az érzésekre építettem őket, amelyeket gyermekkoromban megéltem, és az emlékezetemből sikerült felidéznem. A bennem élő felnőtt faggatta a bennem élő gyermeket, és fordítva, a gyermek a felnőttet, hogy ezeket a korai belső élményeket minél hitelesebben tudjam visszaadni. De miért is van szükség az érzelmi intelligencia fejlesztésére gyermekkorban? Ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőtteké váljunk, jó kapcsolatokat alakítsunk ki, képesek legyünk együttműködni másokkal, saját érdekeinket érvényesíteni, kezelni a konfliktusainkat, és helyes döntéseket hozni, tárgyi tudásunk mellett elemi szükségünk van érzelmi ügyességre, pallérozottságra is: az érzelmek felismerésének, megfogalmazásának és hatékony szabályozásának képességére. Mindezt fokozatosan sajátítjuk el gyermekkorban. Ha megtapasztalhatjuk azt, hogy a szüleink érzelmileg hozzáférhetők, érzékenyek a szükségleteinkre, kifejezhetjük feléjük a negatív érzelmeinket is, és ezeket csillapítják, akkor belsővé tesszük ezt a mintát, így tanuljuk meg az érzelmi szabályozás képességét. Ugyanakkor az is lényeges, hogy szülőként is hitelesen, kongruensen fejezzük ki érzelmeinket, vagyis az, amit kifelé mutatunk, azonos legyen azzal, amit megélünk - így tudunk a személyiségünkön keresztül a legerősebben hatni a gyermekünkre. Ebben a folyamatban fontos segítséget jelenthetnek számunkra a mesék. Tündérbogyó segít Lillának és a mesét hallgató gyermeknek is kifejezni az érzelmeit, megérteni és elfogadni azokat. Nem oktat ki, nem mondja meg, mit kell tenni, csupán ott van Lillával örömében, bánatában, magányában; együtt érez vele, amikor csalódott; megérti és visszatükrözi érzelmeit; törődik a szükségleteivel, és támogatja őt döntéseiben. Lilla kifejezheti előtte negatív érzelmeit is, nem kell tartania attól, hogy barátja kineveti vagy megkérdőjelezi azokat. Tündérbogyó példát mutat arra, hogyan lehet a fájdalmas belső élményeket például a haragot, a testvérféltékenységet, a gyászt - feldolgozni, a félelmeket kezelni. Beszélgetnek szeretetnyelvekről, családi történetekről, az álmok, vágyak megvalósulásáról és a másság elfogadásáról is. A mesét hallgató gyermeknek a Lillával és Tündérbogyóval való azonosulás lehetőséget ad saját érzelmei megfogalmazására, kifejezésére és a hasonló önéletrajzi emlékek felelevenítésére. Kívánom, hogy szülőként és pedagógusként mi magunk is legyünk Tündérbogyók, akik olyan élményekkel ajándékozzuk meg a gyermeket, amelyekre szívesen emlékszik majd vissza felnőttkorában, és amelyek erőforrást jelentenek számára a nehéz pillanatokban is
U dodávateľa
10,33 € 10,87 €

Lilla és Tündérbogyó kincset keres


Mindannyian kincseket keresünk. Kezdetben kint, a nagyvilágban, majd miután mindent bebarangoltunk, egyszer csak jön a felismerés: a kincs mindig ott volt a közelünkben. Ott van mindannyiunkban, legbelül. Kisiskoláskorban lassan véget ér a nagy mesekorszak, és kezdődik az ifjúsági regények, kalandregények időszaka. Még hiszünk a csodában, a varázslatban, de fél lábbal már a realitás talaján állunk. A világ már nem fekete-fehér, megjelennek az árnyalatok, felismerjük, hogy szüleink is hús-vér emberek. A legfontosabb üzenet, amit ebben az életciklusban kaphatunk, hogy nem kell tökéletesnek lennünk, csak elég jónak. Nem kell mindig jól döntenünk. Tévedhetünk, de kijavíthatjuk hibáinkat. Nem kell mindenre tudnunk a választ. Lilla újabb kalandjaiban a láthatatlan barát, Tündérbogyó még mindig jelen van, de sokszor már csak a háttérből figyeli a családi élményeket, az együtt töltött percek örömét, valamint a nehézségeket és az azokkal való megküzdést is. Hiszen a valóságban is vannak sárkányok: a nagymama megbetegedhet, autóbalesetet szenvedhetünk, kirabolhatnak. De a legfontosabb dolgokat nem lehet tőlünk elrabolni. A 15 érzelmi intelligenciafejlesztő mese segít a családoknak, hogy gyermekükkel együtt szőjék a közös történeteket. Segít összegyűjteni az életbátorságot és a hitet az elinduláshoz, az erőt a nehézségekkel való megbirkózáshoz és a fantáziát égig érő álmaink megálmodásához. Amikor már úgy érezzük, nincs tovább, sokszor a közös történetek adnak erőt a továbblépéshez, mert mindnyájunkban él egy Tündérbogyó, aki tudja a választ az élet fontos kérdéseire.
U dodávateľa
9,34 € 9,83 €

Valódi példaképek


Dolgozószobám könyvespolcán hosszú évek óta van egy fénykép: az összenőtt szemöldökű, színes mexikói viseletben pompázó ikonikus festőnőt, Frida Kahlót ábrázolja. Én magam soha nem akartam festőművész lenni, de olyan emberré akartam válni, mint amilyen ő volt. Mert egy követendő példakép a teljes életével kínál mintát. „Viva la Vida! Éljen az élet! Merj élni, meghalni bárki tud!” – mondja Frida. Ezek a mondatok ma is életfilozófiám részei. A példaképem bennem él: erőt és hitet tudok meríteni a közelségéből. Egy jó példa erőt ad, pozitív életszemléletet közvetít, előre visz, és segít felismerni azt, amiben igazán jók lehetünk. A példaképeket nem lemásolni kell, hanem ihletet meríteni belőlük. Ők a saját magunk választotta út bejárásához és az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez nyújtanak számunkra mintát és támaszt. Beavatnak minket az élet titkaiba, hiteles történetükkel segítenek eligazodni abban, hogy mi helyes, és mi helytelen, mi visz eredményre, és mi vezet kudarchoz. Ha gyerekként, serdülőként, majd felnőttként megkapjuk a kellő inspirációt, akkor az életben már önállóan is tudunk boldogulni, fejlődni. Azt tapasztalom, hogy ma mind a gyerekek, mind a felnőttek rettenetesen ki vannak éhezve a hiteles kortárs példaképekre. Olyan embereket szeretnének maguk körül látni, akiket elért eredményeikért és belső tartásukért egyaránt becsülhetnek. Hétköznapi mesehősöket, akik a saját életük példájával mutatják meg, hogyan érdemes élni. Ez adta az ötletet ehhez a könyvhöz, melyben 13 kortárs magyar példakép – Al Ghaoui Hesna, Barabási-Albert László, Borbély Alexandra, Böjte Csaba, Halácsy Péter, Jentetics Kinga, L. Ritók Nóra, Máté Bence, Michelisz Norbert, Polgár Judit, Roska Botond, Ürge-Vorsatz Diána és Vecsei H. Miklós – történetét dolgoztam fel mesei formában. A könyv szereplői interjúkban szolgáltattak anyagot ezekhez a mesékhez, amelyekből megtudjuk, hogy miként jutottak el addig, ahol ma tartanak, milyen harcokat kellett megvívniuk a külső és belső sárkányokkal, honnan merítenek erőt a nehézségek legyőzéséhez, és milyen értékek szerint élnek. A meséket felső tagozatos iskolásoknak, kiskamaszoknak, kamaszoknak és felnőtteknek egyaránt ajánlom. Mert példaképekre mindannyiunknak szükségünk van!
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Játékos nevelés


A gyermek természetes nyelve, tanulásának és kommunikációjának legfontosabb eszköze a játék. Ha szeretnénk megérteni őt, közel kerülni hozzá, megtanítani neki valamit, segíteni nehézségei leküzdésében, akkor mindehhez elsősorban a játékon keresztül vezet út. Szülőként számos helyzetben elkeseredettnek és tanácstalannak érezzük magunkat. Fogalmunk sincs, hogy az adott problémát mi okozhatja és hogyan oldhatnánk meg, sőt, az is lehet, hogy eddigi beavatkozásaink csak tovább rontottak a helyzeten. Ám ahol már minden más próbálkozás kudarcot vallott, a jól megválasztott játék csodákat tehet. A közös játék által segíthetünk a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék az érzéseiket, mi pedig sokkal könnyebben megérthetjük azokat. Együttes erővel áttörhetjük a félelem, a gátlások és a harag kemény falát, hogy eljussunk a bensőséges kapcsolatig és a felszabadult örömig. Megerősíthetjük az önbizalmukat, megmutathatjuk nekik, mi mindenre képesek. Megtanulhatunk velük együttműködni anélkül, hogy dühvel és erőszakkal próbálnánk érvényt szerezni szándékainknak. A játékos nevelés számtalan szelíd és kreatív megoldást kínál azokra a helyzetekre, amikor elkeseredésünkben kiabálni, büntetni, esetleg ütni szoktunk - meg fogunk lepődni, hogy mennyivel hatékonyabbak leszünk, a gyerekek pedig mennyivel boldogabbak. És a játék segítségével gyógyíthatunk is, ha valami vagy valaki lelki sérülést, fájdalmat okozott nekik. A világhírű pszichológus és játékterapeuta lépésről lépésre vezeti be az olvasót a játékos nevelés gazdag eszköztárába. Nemcsak egy gyerekbarát szemléletmódot ad át, de konkrét ötletek sokaságát is, melyek nagy hasznunkra lesznek úgy a hétköznapokban, mint a problémás helyzetekben. Nem kezeli tabuként azt sem, ami a felnőtt számára nehézséget jelenthet a közös játékkal kapcsolatban: a kimerültséget, az unalmat, az ötlettelenséget, a gátlásokat, a nevetségessé válástól való félelmet. Egyikkel sem vagyunk egyedül, nem kell szégyenkeznünk - és mindezek dacára mégis nekünk való a játékos nevelés, csak rá kell kapnunk az ízére! "Az ember akkor igazán ember, amikor játszik, írta Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője. A gyereked még igazán ember! Neki minden játék, az evés, az ivás, az elindulás, a fürdés - a hajmosás! -, sőt a "rosszalkodás" is. Legyél te is ember, ha azt akarod, hogy megértsd őt és hatni tudj rá - tanulj meg játszani! Sőt: tanulj meg hancúrozni! Érezni fogod, hogy a játékon keresztül hogyan áramlanak oda-vissza az érzelmek, elviselhetővé, sőt örömtelivé
Na stiahnutie
5,95 €

dostupné aj ako:

Mesepszichológia


Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és – ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk. A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette. Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem. Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádi&
Na stiahnutie
5,58 €

Mesepszichológia a gyakorlatban


A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége. Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy „kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába. Szerzőtársammal, Kerekes Valériával egy olyan, a gyakorlatban jól használható könyvet szeretnénk az olvasóink – szülők, nagyszülők, pedagógusok – kezébe adni, amely megmutatja, hogy a saját és családtörténetünk megalkotása hogyan járul hozzá az önbecsülésünk növeléséhez, és hogy a rítusok, szokások kialakítása által miként lehet a külső-belső világunkban rendet teremteni. A kommunikációs és érzelmi tipológia, valamint a hozzá tartozó „használati útmutató” segít jobban megérteni gyermekünket, és rávilágít arra, hogy ugyanazt a küzdelmet többféleképpen is meg lehet vívni. Konkrét foglalkozásvázlatokat is összeállítottunk a népmesék érzelmi fókuszból kiinduló feldolgozásához és a Lilla és Tündérbogyó című kötetben megjelent érzelmi intelligencia fejlesztő mesék játékos megközelítéséhez. A közel kétszáz módszertani és játékötlet a szülő-gyermek és a szülő-pedagógus kapcsolat mélyítését is segíti. Kívánjuk, hogy ezek a mesék és játékok keljenek életre a családokban, óvodákban és iskolákban! A mesében a fiú addig nem indul szerencsét próbálni, amíg áldást nem kap a tervére. Hadd kedveskedjünk hát ezzel a régi erdélyi áldással minden szülőnek és pedagógusnak, aki a gyermek kísérőjéül szegődik ezen a kalandos, veszedelmekkel, kihívásokkal, ugyanakkor nagyon sok örömmel teli úton. „Legyen előtted mindig út, fújjon hátad mögül a szél, melegen süsse arcodat a nap, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
Na stiahnutie
5,95 €

Bízz magadban


"Az a baj, hogy nincs önbizalmam" - halljuk úton-útfélen, még olyan emberek szájából is, akikről adottságaik és körülményeik alapján nem gondolnánk, hogy ilyen problémával küzdenek. Mások nem vallják be, hogy így éreznek, sőt épp az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni lehengerlő viselkedésükkel, ám arroganciájuk mögött gyakran szintén belső bizonytalanság, az önelfogadás hiánya húzódik meg. Bár egész modern kultúránk énközpontú, narcisztikus, a lelkünk mélyén sokan nem szeretjük magunkat, és félünk, hogy mások is kevésnek, elégtelennek, értéktelennek találnak minket. Éppen ezért védekező pozíciót veszünk fel, visszahúzódunk, nehogy még jobban megsérüljünk - vagy éppen minden erőnkkel bizonyítani próbáljuk, hogy igenis érünk valamit. Ám a bennünk lévő kétséget a külső sikerek csak átmenetileg enyhítik. Ráadásul saját magunkkal kapcsolatos elégedetlenségünket hajlamosak vagyunk környezetünkre is kivetíteni, ezért rossz közérzetet és türelmetlenséget terjesztünk magunk körül. Tiszta szívből szeretni és becsülni önmagunkat azonban nem könnyű, ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük, ha mások bántó, lekicsinylő mondatai belénk égtek, ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel csodálkozzunk rá: minden gyöngeségünkkel együtt is értékes és szeretetreméltó emberi lények vagyunk. Ebben igyekeznek segítséget nyújtani a kötet kiváló szerzői is.
Na stiahnutie
4,04 €

dostupné aj ako:

Fejben dől el?


„Minden fejben dől el!” – szokták mondani. Talán egyetértünk ezzel, de az is lehet, hogy némi ingerültséget kelt bennünk ez a mondat, annyiszor hallhattuk az elmúlt évek során olyan értelmezésben, hogy elegendő „pozitívan gondolkodni”, s önmagában ettől majd jól mennek a dolgok. Az élet minden bizonnyal nem ennyire egyszerű, s ha ezt már magunk is megtapasztaltuk néhány alkalommal, akkor fenntartásokkal fogadhatjuk a hasonló kijelentéseket. Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani. Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.
Na stiahnutie
4,57 €

dostupné aj ako:

Életbátorság


Mit kezdünk az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteivel? A kihívásokkal, a veszélyekkel, a krízisekkel, az igazságtalanságokkal, a veszteségekkel? Milyen erőforrások és eszközök állnak rendelkezésünkre a megküzdéshez, és min múlik, hogy azokat képesek vagyunk-e eredményesen használni? Van-e bennünk életbátorság, azaz kurázsi és kedv ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogy valóban érdemes: a nehézségek elől sem megfutamodva, egyenes gerinccel, ugyanakkor derűre és örömre képesen? Ebben a gyűjteményes kötetben hét olyan előadás átdolgozott változatát adjuk közre, amelyek a Nyitott Akadémián hangzottak el életbátorságról, kitartásról, megküzdésről, és korábban még nem jelentek meg nyomtatásban. A nagyszerű szerzők különböző irányokból és sokféle stílusban közelítik meg a témát, ám az utak végül talán összefutnak. 
Na stiahnutie
7,05 €

dostupné aj ako:

Sors és önismeret


Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat - mert a sorsod te vagy! Nem külső erők uralkodnak rajtad, jellemed, személyiséged alakítja jövődet, mondta a delphói jósda papnője a hozzá fordulóknak, s ennél nehezebb, ugyanakkor izgalmasabb feladványt aligha adhatott volna nekik. Az ember gyakran önmaga számára is megfejthetetlennek tűnő rejtély: mást gondol, mint amit érez, mást mond, mint amit gondol, és mást tesz, mint amit mond. Valódi belső motivációink nyomába eredni életre szóló kaland, tele olykor felszabadító, máskor zavarba ejtő és fájdalmas felfedezésekkel. A Nyitott Akadémia-sorozat sok év után újra megjelent kötetének neves szerzői azt a kérdést járják körül, hogy mennyire vonhatjuk befolyásunk alá sorsunk alakulását, s a nehéz helyzetekben hogyan szabadíthatjuk fel belső erőforrásainkat.
U dodávateľa
7,87 € 8,28 €

A fiú, aki a szívében hordozta a csodát


Amikor Jem és családja vidékre költözik, Jem kicsit sem kedveli az új otthonát. Ráadásul az iskolában is nehézségekkel küzd, nem egyszerű odafigyelni az órán, nem hintázni a székkel, és mintha a betűk is folyton összecserélődnének... A domboldalban fekvő, régi házikóban, furcsa dolgok történnek: a cipők megtelnek gesztenyével, a lépcsők gyapjúlabirintussá változnak. Jem kishúga, Verity biztos benne, hogy mindez egy pajti műve, aki mélyen a dombban élő, ősi teremtmény. Jem azonban megingathatatlan abban, hogy ilyen lény nincs. Azonban ez mások szívére és elméjére oly' érzékenyen hangolódó apró, mitikus teremtmény valóban létezik! Mi több, a csodatévő eszköztárában lapuló tréfa, huncutság és csintalanság segítségül hívásával elhatározza, hogy segít Jemnek felébreszteni a gyermek szívében kihunyt varázslatot. A könyv nemcsak a gyerekekhez, hanem a gyermeklelkű felnőttekhez is szól, mindazokhoz, akik még hisznek a csodákban, varázslatban. Mindannyian esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk a saját gyerekkorunkba, amikor a valóság és fantázia határai még oly könnyen átjárhatóak voltak. Mert a csoda bennünk, a szívünkben lakik! Ebből a varázslatos meséből, mely tökéletes ajándék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mindannyian erőt meríthetünk. Maggie O'Farrell, az Ahol a Hóangyalok laknak többszörösen díjnyertes írójának új gyermekkönyve ismét Kádár Annamária csodálatos fordításában, és Daniela Terrazzini lenyűgöző illusztrációival jelenik meg.
U dodávateľa
13,36 € 14,06 €

Amikor a múlt jelen van


Elmúlt. Régen volt, hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt történt. Még csak az sem biztos, hogy velünk, lehet, hogy valamelyik felmenőnkkel. De mégsem múlt el, hiszen nem sikerült magunk mögött hagyni. Ott van a gondolatainkban, az érzelmeinkben, az automatikus reakcióinkban, a választásainkban, a kapcsolatainkban. Ott van az ismétlődő tévedéseinkben és kudarcainkban, az önkorlátozó hiedelmeinkben, a magunkat és másokat romboló cselekedeteinkben. Dehogy múlt el, hiszen velünk és bennünk él ma is. Itt van a jelenben, minden létező következményével – és elemi erővel formálja a jövőt. ….. Ez a kötet a lezáratlan múltról szól. Azokról a hajdani (saját vagy transzgenerációs) sérelmekről, amelyeket még nem sikerült feldolgoznunk, ezért változatos formákban mutatják meg magukat a jelenben: például traumatünetként, sémaként vagy kötődési zavarként. Arról a múltról, amelyről talán még fel sem ismertük, hogy milyen módon áll a jelen keservei mögött, vagy éppen szinte teljesen átvilágítottuk, hatásain mégsem sikerült változtatnunk. Mit tehetünk azért, hogy veszteségeinket végre el tudjuk gyászolni, és sebeink begyógyuljanak? Hogy a múlt ne bénító és örökös ismétlésre kényszerítő erőként legyen része a jelenünknek, és ne akadályozza, hogy szabadon alakítsuk a jövőt? A kötet szerzői – nyolc kiváló elméleti és gyakorlati lélektani szakember – ezekre a kérdésekre a maguk szemszögéből és tapasztalatai alapján igyekeznek választ adni. A kötet szerzői:dr. Kádár Annamária, pszichoterapeuta, egyetemi docensKáplár Mátyás, tanácsadó szakpszichológus, egyetemi tanszékvezető, a Nemzetközi Szondi Társaság elnökedr. Koltai Mária, pszichiáter, pszichoterapeuta, egyetemi oktató, a Magyar Családterápiás Egyesület kiképző terapeutája és volt elnökedr. Lukács Liza, krízistanácsadó szakpszichológus, neuroterapeutaPál Ferenc, római katolikus pap, mentálhigiénés szakemberdr. Szabó-Bartha Anett, klinikai szakpszichológus, egyetemi adjunktusTóth Borbála, klinikai szakpszichológus, a genodráma módszerének megalkotójadr. Tóth Erzsébet Fanni, traumakutató, a bécsi Sigmund Freud Egyetem oktatója
Na stiahnutie
7,95 €

Ahol a Hóangyalok laknak


Tudtad, hogy ha egyszer készítettél egy Hóangyalt, ő örökre veled marad? Soha nem tűnik el. Vigyáz rád, és mindig visszatér hozzád, amikor szükséged van rá. A könyv nemcsak a gyerekekhez, hanem a gyermeklelkű felnőttekhez is szól, mindazokhoz, akik még hisznek a csodákban, varázslatban. Mindannyian esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk a saját gyerekkorunkba, amikor a valóság és fantázia határai még oly könnyen átjárhatóak voltak. Mert a Hóangyalok bennünk, a szívünkben laknak! Ebben a mesében a hit ereje ugyanolyan fényesen ragyog, mint azok a kis hópelyhek, amelyek a könyv minden szegletét díszítik. Maggie O’Farrell lenyűgöző írását Dr. Kádár Annamária ültette át magyarra és írt hozzá előszót, a gyönyörű kékes ezüsttel átszőtt illusztrációk Daniela Jaglenka Terrazzini munkáját dicsérik. Ez a varázslatos, szívet melengető mese tökéletes ajándék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 5 éves kortól 99 éves korig ajánljuk.
Vypredané
12,23 € 12,87 €

Grace és a karácsonyi angyal


Mert valahol van egy angyal, aki meghallgat Szenteste van. A karácsonyfa feldíszítve áll, alatta sorakoznak a becsomagolt ajándékok. Ám a tengeren vihar tombol, ami megakadályozza Grace halász apukáját, hogy időben hazatérjen. Szerencsére azonban van valaki, aki a kislány és a családja segítségére siet. Karácsonyi csodákkal teli, szívmelengető történet a bestsellerszerző Lucinda Riley és a fia, Harry Whittaker tollából.
Vypredané
10,68 € 11,24 €