! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Otto Kaiser

autor

A magyar népművészet 1000 csodája


A könyvhöz az egész Kárpát-medencéből gyűjtöttük az anyagot, gyakran átlépve a jelenlegi országhatárainkat, hogy egy-egy néprajzi tájegységet a lehető legteljesebben mutassunk be. A sok évszázados gyökerű népművészet ugyanis nem volt tekintettel a kényszerű történelmi változásokra: nem követte a politikai-földrajzi határokat. Hat ország több száz településén jártunk. Évekig voltunk úton, bekopogtunk házakhoz, bejártuk a skanzeneket, bekéredzkedtünk udvarokba, megpihentünk csűrökben, önfeledten doboltuk a ritmust a táncházakban és szégyenlősen táncra perdültünk magunk is, ha éppen nem figyelt senki ránk egy-egy esti mulatságon. Nemcsak a tárgyi emlékek hihetetlenül gazdag világával ismerkedtünk: néztük az arcokat, a mozdulatokat, lejegyeztük a jellemző ételek receptjeit. Közben egyre telhetetlenebbek lettünk. Hiába hordtuk haza a képeket szőttesekről, faragásokról, kerámiákról, ahogy haladtunk előre az időben újra meg újra azt gondoltuk: nincs elég megörökített csipke, mézeskalács vagy kályhacsempe a birtokunkban. Így aztán mindegyik utolsó út után következett még egy utolsó utáni utolsó, mert népművészetünk felmérhetetlenül gazdag. Befejezni lehetetlen volt a gyűjtőmunkát, csak abbahagyni lehetett.
U dodávateľa
33,92 € 35,71 €

A Kárpát-medence 1000 csodája


Kaiser Ottó fotográfus hatalmas vállalkozásba kezdett; előbb Magyarország szemet gyönyörködtető sokszínűségét, majd a magyar népművészet lenyűgöző gazdagságát tárta elénk impozáns albumaiban. Az 1000 csodát tartalmazó köteteinek legújabb részében határainkon túli kincsvadászatra indul, hogy megörökítse a Kárpát-medence rejtekén megmaradt kulturális emlékeinket az utókor számára. Hat országot bolyongott be olthatatlan kíváncsisággal és kattintásra kész fényképezőgéppel, hogy a tárgyi kultúra, az épített környezet vagy egyszerűen csak a természeti szépség pártatlan krónikásává váljon. Magával ragadó kötete gyönyörű tájakra repít, igazi szívet-lelket feltöltő élményt nyújt!
U dodávateľa
39,83 € 41,93 €

Árpád-kori templomok


A magyar történelem emblematikus korszakába visz el minket a múltunk és jelenünk csodáit fényképezőgépével évtizedek óta megörökítő Kaiser Ottó fotográfus, aki új albumában az Árpád-kor templomait mutatja be az olvasóknak. Az első uralkodódinasztiánk három évszázada alatt emelt szakrális épületeken keresztül betekinthetünk az államalapítás évtizedeibe, a középkori kultúra virágzásába és a tatárjárás utáni újraépítésbe. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett fotóművész 100 templomot mutat be Magyarország jelenlegi határain innen és túl, amelyek tanúi voltak az ezer éves magyar történelem diadalainak és tragédiáinak, és a mai napig hirdetik elődeink áldozatos munkáját, kreativitását.
U dodávateľa
30,34 € 31,94 €

Provence - Cote d'Azur


A világ egyik legszebb tájékát, Provence-t és a francia Riviérát, az Azúr-partot barangolta be együtt az író Sárközi Mátyás és a fotóművész Kaiser Ottó. Közös vallomásuk ez a könyv: nem csak a többnyire ismert turista-látnivalókról, műemlékekről tudósítanak, hanem szinte elvesznek e mesésen gazdag kulturális és gasztronómiai örökségű tájban, és vallanak az ott élő emberekről, a valaha vagy napjainkban ott alkotó művészekről, múzeumokról, műalkotásokról, borról, ételekről, parfümről, természeti tüneményekről, flóráról-faunáról - s még Provence magyar vonatkozásai is föl-fölbukkannak.
U dodávateľa
14,72 € 15,49 €

Fényben-árnyékban


Az egész úgy kezdődött, hogy a Jóisten gépet adott a kezembe, amikor egy izgalmas emberrel találkoztam. A gép soha nem érdekelt. Az ember igen. Csak megnyomtam a gombot, s már filmen volt az élmény. Ez tetszett nagyon. Később kiderült, hogy túl hosszú "záridőt" állítottam be - lassan ötven éve exponálok. A gép közben átvette fölöttem a hatalmat. Élményekkel kellett etetnem folyamatosan. Csak akkor maradt nyugton, ha elvittem északra és elvittem délre. Ha bevittem fényes palotákba és füstös konyhákba. Ha táncoltunk részeg zenészekkel, sírtunk kopott költőkkel, és nagy formátumú színészekkel szidtuk hajnalig a világot. Fetrengtünk a művészet fennkölt mocsarában, hittünk magunkban és egymásban, s nem engedtük közel magunkhoz mások gondolatait. De megváltoztak a nappalok és megváltoztak az éjszakák. A világ nagy robajjal átvonult felettünk. Mindannyian meghemperegtünk kicsit a sárban, aztán lassan felálltunk és továbbléptünk. Ha mocsár volt, hát mocsár volt. Mégis igazgyöngyök lapultak már a zsebeimben. Szolgáltam tovább a gépemet. Egyszer azonban addig ismeretlen világra villantott. Hogy az ajtó magától nyílt ki, vagy kinyitották nekem, már nem tudom, de kiderült, hogy ezer kilométerre az otthonomtól is beszélik azt a nyelvet, amelyen nap mint nap álmodom. Pedig Apám szülői házában ritka volt a magyar szó. Svábul beszéltek - ha vendég jött, németül. De most Anyám nyelvéről beszélek. Az édes anyanyelvemről. Kopott költőim, regényes napjaim, székely és csángó barátaim, emigrációban élő íróink nyelvéről. Különös sorsok, ízes történetek csalogattak városról városra. Felpörgetett, színes napok vártak rám. Sokkal több füstös konyha, mint fényes palota. Végül felfedeztem újra a hitemet. Ráébredtem, hogy az ember nemcsak azért jár templomba, hogy Istennel beszélgessen, hanem azért is, hogy önmagával.
U dodávateľa
40,14 € 42,25 €

Gótikus templomok a történelmi Magyarországon


A gótika a középkori kultúra virágzásának kora volt, amely során lélegzetelállító építészeti alkotások készültek Európa-szerte, és természetesen Magyarországon is. A magyar történelem hagyatékát fényképezőgépével hosszú évtizedek óta megörökítő Kaiser Ottó fotográfus új albumában a történelmi Magyarország területén fellelhető gótikus remekműveket mutatja be. A kecses, égbe törő építményeken és az ezeket ékesítő szobrokon és festményeken keresztül feltárul előttünk a középkori Magyarország fénykora, Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király uralkodása. Bár a török megszállás évtizedei és a történelem más viharai alaposan megtépázták a gótika örökségét, Kaiser Ottó fotói ékesen tanúsítják a gótikus építményköltemények időtlen szépségét.
U dodávateľa
40,14 € 42,25 €

Magyarország 1000 csodája


Kaiser Ottó elhivatott képírója ennek a különös közép-kelet-európai tájnak, amelyet szülőföldünknek mondhatunk, s amelyet annyiféleképpen szeretünk. 402 helyszín: városok, falvak, tanyák, hegyek, folyók, tavak - Kaiser Ottó alig több mint egy év alatt bejárta, magába szívta, újraalkotta számunkra. Papp Márió lírai hangulatú, rövid szövegei egészítik ki a képeiben is hasonló jellegű albumot.
Vypredané
39,83 € 41,93 €

Odkaz alexandrijských Židů


V helénestické době vznikla v egyptské Alexandrii početná židovská kolonie. Mez vzdělanými Židy tam pak bylo rozvinuto velkolepé překladatelské dílo, které prostředkovalo řečtině nejprce pět knih Mojžíšových a poté další starozákonní spisy.
Vypredané
3,08 € 3,24 €

Weinkeller


Egy pohár bor a magyar kultúrtörténet esszenciája. Magyarország évszázadokon keresztül bornagyhatalom volt, mert mindene megvolt hozzá, hogy az legyen: szaktudás, gazdag hagyomány, megfelelő talaj, kitűnő klíma, alkalmazkodó fajtaösszetétel és a borá szathoz nélkülözhetetlen nemzeti romantika. Hazánk minden vára és kolostora alatt volt bortárolásra alkalmas pince. A könyvünkben bemutatott pincék, présházak, pincefalvak azonban nem skanzenek, hanem a magyar gazdaság megújuló és megújító lehetőségé nek csodálatos adottságú építményei.
Vypredané
7,31 € 7,69 €

Magyarország gyöngyszemei


"Megesik, hogy a felfűzött gyöngyszemek együttes csillogása magát az ékszerészt is meglepi. Még akkor is, ha nem ez a könyv az első kísérlet arra, hogy lajstromba vegyem mindazt, amivel dicsekedhetünk. Ahogy végiglapozom ezt a könyvet, markánsan kira jzolódik a múlt körvonala, s érthetőbbé válik a jelen is. Szerzőtársammal, Papp Márióval együtt örömmel nyújtjuk át ebben a kincsesládikához hasonló fotóalbumban Magyarország számunkra legkedvesebb gyöngyszemeit." (Kaiser Ottó)
Vypredané
12,79 € 13,46 €

A magyarországi templomok művészete


Könyvünk Magyarország szakrális építészetének szinte áttekinthetetlenül gazdag történetéről, főbb korszakairól és műveiről nyújt vázlatos, de annál átfogóbb képet. Az elmúlt ezer év művészettörténetileg fontos hazai állomásait műfaji, területi és időbeli egységekbe osztott példákon keresztül mutatjuk be. Gyönyörű templomaink arról tanúskodnak, hogy a történelem során a művészet és a szakralitás szinte elválaszthatatlanul összeforrt, s demonstrálják, hogy saját templomépítő kultúránk hogyan illeszkedik az európai szellemi főáramba, követi változásait, de időnként sajátos, egyedi jelleget is felmutat. Végigkövethetjük az Árpád-kori hagyományok továbbélését, a szerzetesrendek történetét, a gótika hódításait, a nyugati és keleti keresztény hatások ötvöződését, a puritán reformáció összecsapását a barokk burjánzással, a klasszicizmus érdekes keveredését a nemzeti jelleggel, és bemutatunk néhány kortárs épületet is, amelyek tervezése a háttérbe szoruló műfaj ellenére is nagy kihívást jelent egy-egy építész számára.
Vypredané
21,92 € 23,07 €

Ízes borok, ódon várak


"Nehezen tudnám részletezni, hogyan szerettem bele Magyarországnak ebbe a hegyes-bogas vidékébe. Azt hiszem, e lehető legegyszerűbb módon: egy csapásra. Persze ez sok-sok évvel ezelőtt történt, de ma is ugyanazt az izgalmat érzem, amikor Tokaj-Hegyalja szőlőtőkéinek bódító látványát ... Folytatás ›› aperitifként nyújtja felém ez a minden varázslatra képes vidék. Mindig több útvonal, több megközelítési mód viaskodik bennem, mert teljesen más élmény, ha délről, s megint más, ha nyugatról kerül elénk ez a fenséges táj. Északról és keletről is hasonló a helyzet, de az manapság számunkra nem annyira kézenfekvő, mert a történelmet formáló erők lassan egy évszázada, hogy szétszabdalták ezt a régiót, s központja, Kassa is Szlovákiához került. A máig is fellelhető magyar jelenlét, a történelmi és kultúrtörténeti emlékek sokasága miatt, rövid látogatást teszünk a határon túlra is. A könyv zömében azonban jelenlegi határainkon belül barangolunk, egy olyan részén az országnak, amelyben karnyújtásnyira vannak egymástól a látnivalók. Mégpedig olyan sűrűségben, hogy az ember csak a visszatérés ígéretével tud búcsúzni a tájtól egy túra végén. Hát nézzük a legfontosabbakat!" (Kaiser Ottó) Abaújvár, Boldogkői vár, Boldva, Borsi, Füzéri vár, Füzérradvány, Gömörszőlős, Gönc, Hollóháza, Karcsa, Kassa, Kéked, Komlóska, Mád, Pácin, Regéc, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Széphalom, Szerencs, Tarcal, Telkibánya, Tokaj, Tolcsva, Vizsoly A(z) Ízes borok, ódon várak (Könyv) szerzője Kaiser Ottó.
Vypredané
13,57 € 14,28 €

Budapest - Örök szerelmem


Miért éppen Budapest? Azért, mert 837 műemléképület, 223 múzeum és galéria, 40 színház, 7 hangversenyterem, 2 operaház, 80 ásvány- és gyógyvízforrás, 15 gyógyfürdő, 400 keserűvízforrás, 1000-nél több étterem, és kávézó várja az idelátogatót. Azért, mert a Sziget Fesztivál nyerte 2012-ben Európa legjobb fesztiváljának díját (European FestivalAwards), az A38 pedig ugyanebben az évben a világ legjobb klubja lett (LonelyPlanet). Azért, mert annyira sokarcú a város, hogy a hollywoodi filmesek sűrűn itt forgatják századfordulós párizsi vagy egzotikus balkáni jeleneteiket is, de kapott már szerepet Berlinként, Rómaként, sőt New Yorkként és Moszkvaként is. Azért, mert kilencedik a világ legszebb városai között (UCityGuides) és egyike Európa tíz legkedveltebb városának.
Vypredané
14,58 € 15,35 €

Magyar tájak, magyar ízek


"Különleges utazás Magyarország tájain és kóstolásra csábító ízek a magyar konyha világából - ezt kínálja a lenyűgöző "szakácsalbum". Kaiser Ottó fotográfus táj- és ételfotóit Lackó Ottó nemzetközi hírű mesterszakács receptjei kísérik, s mindezt megbolondítja egy kis történelmi, művelődéstörténeti, földrajzi vagy épp néprajzi história. Tökéletes ajándék Magyarország és a magyar gasztronómia szerelmeseinek. A kötet nyolc régiót mutat be: Nyugat-Magyarország Közép-Magyarország Dél-Magyarország Balaton Budapest Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Angolul is megjelenik!"
Vypredané
20,34 € 21,41 €

Magyarország 1000 csodája


A kötet 1000 látnivalót - csodát - mutat be Magyarország 402 helységéből. Kaiser Ottó fotográfus, aki - nincs rá jobb szó - megszállott képírója ennek a különös közép-kelet-európai tájnak, amelyet szülőföldünknek mondhatunk, s amit annyiféleképpen, s gyakran nem kellőképpen szeretünk. Négyszázkét helyszín: városok, falvak, tanyák, hegyek, folyók, tavak, várak, házak, templomok - s mindenhol ott a szorgalmas, alkotó, tehetséges ember kézjegye. Nincs az a politikus, aki hazánknak ennyi helyén megfordulna, akár egész pályafutása során. Kaiser Ottó alig több mint egy év alatt járta be ezt az elképesztően sok helyszínt, legtöbbször egyetlen képért, egyetlen pillanatért. Készülnek a világban másutt is hasonló könyvek, de nem magányosan, hanem csapatmunkában. Kaiser Ottó egyszemélyes csapat volt ebben az 1000 magyar csodát felfedező expedícióban. A képekhez Papp Márió költő és író készített rövid és pontos, ám egyben érzékletes és költői szövegeket.
Vypredané
39,83 € 41,93 €