! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Carol Kelly-Gangi

autor

Assisi Szent Ferenc bölcsességei


„Kezdd el azt tenni, ami szükséges, aztán azt, amit lehetséges, és hirtelen azon kapod magad, hogy a lehetetlent csinálod”. „Minden ajándék és kegyelem közül, melyekkel Krisztus az ő szeretteit elhalmozza, a legnagyobb adomány az, ha képesek vagyunk legyőzni önmagunkat.” Assisi Szent Ferenc az állatok és a természet védőszentje, a kereszténység egyik legtiszteletreméltóbb alakja. Életét egyfajta lelki utazás jellemezte, mely elvezette a kiváltságos, előjogokkal teli, katonáskodó élettől az alázatos, könyörületes, szolgáló létig. Prédikáló misztikussá vált, aki síkra szállt a szegényekért, és megalapította a katolikus egyház nagyra becsült ferences rendjét. Összeállításunk több mint háromszáz idézetet tartalmaz, melyek egyrészt Szent Ferenc által megfogalmazott írások, másrészt oly tanítások, melyeket testvéreinek diktált. Olvashatunk továbbá szemelvényeket szabályaiból, intelmeiből és buzdításaiból, csokorba válogattuk leveleit, imáit és áldásait is. Könyvünk arra ösztönzi a kedves olvasót, hogy e sokak által szeretett szentet tanításai alapján ítélje meg, melyek maradandó örökségét képezik egy igazán alázatos életnek. Akár lelki utazásához keres útmutatást, akár egyszerűen csak többet szeretne megtudni a szerzetesről, könyvünk segíteni fog abban, hogy minél mélyebben megismerje Szent Ferencet és tanításait.
U dodávateľa
7,63 € 8,03 €

Kalkuttai Szent Teréz anya bölcsességei


"Nem hinném, hogy bármiféle különleges képességeim lennének. Semmit sem várok el a munkámért cserébe. Ez az Ő munkája. Én csupán egy aprócska ceruza vagyok a kezében. Ő gondolkodik. Ő ír. Ez nem a ceruza érdeme. A ceruza mindössze rendelkezésre áll, hogy használhassák." "Sokkal többet kapunk a szegényektől, mint amennyit mi adunk nekik. Rendkívül erős emberek, akik nap nap után étel nélkül élnek, de mégsem átkozódnak, vagy panaszkodnak. Nem kell szánnunk és sajnálnunk őket. Oly sok mindent tanulhatnánk tőlük." "Fel kell tennünk a kérdést: "Valóban megtapasztaltam már a szeretet örömét?" Az igazi szeretet fáj és éget, de mégis örömmel tölt el. Épp ezért kell imáinkban fohászkodnunk, hogy legyen merszünk szeretni." "Ha újrakezdhetném az egészet, mindent ugyanígy tennék. Számtalan emberi gyengeséggel és gyarlósággal találkoztam, s mind a mai napig egyre újabbakkal találkozom. De hasznot kell kovácsolnunk belőlük. Alázatos szívvel, Krisztusért kell munkálkodnunk, Krisztus alázatosságával. Átjár minket, hogy mi legyünk az Ő szeretete és irgalmassága, az összes hibánk és gyarlóságunk ellenére." (részletek a könyvből)
Vypredané
8,45 € 8,89 €

Steve Jobs gondolatai


Véleményem szerint a számítógép a legjelentősebb eszköz, amellyel valaha is előrukkoltunk. Olyan, mint egy kerékpár az elménk számára. Klikk. Bumm. Elképesztő! Nem kérdezheted meg csak úgy a fogyasztókat, mit akarnak, hogy aztán megpróbáld megadni nekik. Mire megépítenéd, addigra úgyis valami újat akarnának. Nincs más eszköz, amely felérne egy számítógép erejével és sokoldalúságával. És fogalmunk sincs, meddig fejlődhet még. Az élet hébe-hóba jól fejbe vág egy téglával, de el ne veszítsd a hited. Három alma változtatta meg a világot: az első elcsábította Évát, a második ráesett Newton fejére, a harmadik pedig, harapással az oldalán, Steve Jobs felajánlásával jutott a világ birtokába. Mert akik elég őrültek, hogy azt higgyék, meg tudják változtatni a világot, azok valóban meg is teszik.
Vypredané
8,45 € 8,89 €