! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Béla Kempelen

autor

A nemesség

"(...) Ennek a könyvnek megírásánál, mely mindazon tudnivalókat felöleli, melyekre nemesi ügyekben valakinek csak szüksége lehet, két szempont lebegett szemeim előtt: röviden vázolni a nemesség multját, történetének fontosabb eseményeit s kiváltságos köz- és magánjogi helyzetét; a másik: felvilágosítással szolgálni minden előforduló nemesi kérdésben. Az igaz hazafi talán mindkét részében meg fogja találni benne mindazt, mit e két szempontra való tekintettel csak kereshet benne: a nemesség dicső, fényes történeti multjában nem tetszelegni, hanem belőle példát és erőt fog meríteni a haza iránti kötelessége teljesítésére és megbízható útbaigazítást talál majd mindazon kérdésekben, melyek a nemesség régi fényének a változott körülmények daczára is annyira-mennyire megőrzésére vonatkoznak. E két szempont nemhogy nem ellentétes egymással, de sőt szorosan egymásba kapcsolódik. Annak az intézménynek, mely ezer éven át becsülettel megállta a helyét, kétségtelenül joga van az élethez a második ezerévben is. E joggal szemben azonban a kötelességek állanak s e kötelességek teljesítése vagy elhanyagolása adja meg az intézmény további fennállásának feltételeit. Könyvem megfelelt magam elé tűzött czéljának, ha mindazokat, kik hozzáfordulnak, útbaigazítással látta el és legalább egy pillanatra gondolkodóba ejtette az olvasót a nemesség multja és jövője felől; szerénytelenség nélkül többre nem vállalkozhattam, ennél kevesebbet adni pedig nem akartam." (a Szerző)
U dodávateľa
12,79 € 13,46 €

Családkönyv nemes családok - polgári családok

Munkám Magyarországon az első kísérlet arra, hogy polgárcsaládok is családtörténeti feldolgozásban részesülnek. Hiszen a polgárcsaládok légiója nyert nemcsak az utolsó hetven év alatt, de századokkal előbb is magyar nemességet, a rendiség eltörlésével pedig a két társadalmi réteg között régebben fennállt közjogi válaszfalat már ledöntötte az idő és az egymás közötti házasságok is egyre szorosabb vérségi kapcsolatot létesítenek köztük. A nemes családok viszont kiegészítése a 11 kötetes Magyar nemes családok című sorozatomnak.
U dodávateľa
9,50 € 10,00 €

Magyar főrangú családok

A szerző e munkájában a magyar főrangú családok leszármazási adatait gyűjtötte egybe.
U dodávateľa
14,76 € 15,54 €

Magyar nemes családok XI.

A "Magyar nemes családok" című 11 kötetes gyűjtemény ma könyv formában már szinte fellelhetetlen. A hatalmas családtörténeti gyűjtemény több mint 40.000 családot és 120.000 nevet sorakoztat fel. A szerző véleménye szerint: "Egy ilyen gyűjteményes munka sohasem lehet teljes és minden adatában feltétlenül hiteles. Szerzője rá van kényszerítve az előzőleg már megjelent hasonló tárgyú munkákra, amelyek szintén korábbi munkákra támaszkodnak." De ezidáig a legteljesebb gyűjteménye a nemes családoknak, így kiváló kutatási lehetőséget nyújtva mindazok számára, akik családtörténeti-genealógiai kutatásra szánják magukat. Jelen kiadás reprintje az eredeti gyűjteménynek.
U dodávateľa
26,05 € 27,42 €

Magyar nemes családok IX.

24,48 € 25,77 €

Magyar nemes családok VIII.

Na sklade 1Ks
24,48 € 25,77 €

Magyar nemes családok X.

Magyar nemesi almanach

Kempeleni és kismagyari Kempelen Béla (Budapest, 1874. június 21. – Budapest, 1952. augusztus 27.) családtörténetíró, heraldikus, genealógus. Legjelentősebb műve a tizenegy kötetben megjelent „Magyar nemes csalások”, de ezen kívül számtalan család és nemességtörténeti írása is megjelent az XX. század elején. Jelen műve is ezt a sorozatot gazdagítja.
U dodávateľa
10,73 € 11,29 €

A magyar nemes családok címerei

Kempelen Béla a magyar nemes családok kutatója, kiváló heraldikus és genealogus. Jelen könyvének csak az első kötetéig jutott el, de ez is egy fontos állomása az életművének. Mint kutató egy nagyobb léptékű mű elkészítésén fáradozott, ez pedig a Magyar nemes családok I-XI. kötete volt, ami közel húsz évig készült és 40.000 család adatait dolgozta fel benne.
U dodávateľa
9,50 € 10,00 €