D. Erzsébet

Az emigrációban élt írónő könyve 1956-ban jelent meg Buenos Airesben, a jelenlegi kiadás Európa-léptékű, hiszen a kontinensen ez az első megjelentetés! D. Kenese Erzsébet hazai olvasók előtt ismeretlen remekműve Európa második világháború utáni lelki ismeretének önvizsgálata is: történelmi visszatekintésben, történelmi díszletek között. A könyv elolvasása maga is Manréza, lelki önvizsgálat, lelki megtisztulás: loyolai Szent Ignác élete kevesek előtt ismert, miközben köztudott, hogy ő alapította a Jézus Társaságát. A loyolai szentnek döntő szerepe volt a reformációt követő katolikus megújulás kibontakozásában. A könyv mégsem puszta életrajz, Szent Ignác első hitélményei, kiútkeresése mögött a hangsúly a férfilét egyetemes átalakulására helyez ődik, amikor Inigo Lopez a spanyol király szolgálatát fölcseréli Krisztusnak, az Ég és Föld Urának szolgálatával.

A Honfoglalók című regény az Etelköztől a jelenlegi haza földjéig, Árpád fejedelem haláláig kíséri nyomon a Duna-Tisza tájaira érkező magyarok vándorlását, a nép küzdelmét a fennmaradásért, az új haza megtalálásáig a Kárpátok koszorújában. Az írónő a honfoglaló magyarság történelmével harmincévesen kezdett tudományos igénnyel, történelmi alapokon nyugvó tényszerűséggel foglalkozni. Kutatómunkája során a Vatikán könyvtárától kezdve eljutott a legfontosabb európai egyetemekig és múzeumokig. A magyarság történelmi trilógiájának első kötete, a Honfoglalók 1940-ben jelent meg Budapesten. Lebilincselő formában tárul fel előttünk a múlt ebben a régi magyar nyelvemlékek szókincsét fölelevenítő, történelmi regényben. (Gellér Tibor nyomán). "Nem messze lépegettek a helyétől; a nap korongjának csak fele látszott már, mire felértek, csak visszfénye ragyogott a felhők szegélyén. A levegő megélesedett, szinte hasította arcukat. Némileg lihegve álltak meg egy magányos sziklán, és lenéztek arra, amerre eltűnt előlük a nap. Alacsonyabb, majd dombokká szelídülő hegyeket láttak, azoknak a lábánál pedig síkságot, amelyet tejszerű pára fedett. A ködök alól csillogó vizek szalagja villant elő, és végtelen erdők sötét foltjai. - Ez az a föld, amelyről táltosok szóltak, amelyet Attila vett meg magának, és Turulfia Álmosra hagyta örökül. Ősi jogon ez a mi földünk!... Mindörökre!..." (részlet a regényből)