Ferenc Kulcsár

Kulcsár Ferenc (1949-) negyven éve van, ahogy mondani szokták, a pályán. 1970-ben, az emlékezetes Egyszemű éjszaka c. antológia nemzedékével jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban, s feltétlen hitre, szeretet-elvű közösségi elkötelezettségre és sajátos metafizikára építő, míves költészet ma ennek az irodalomnak jellegzetes színfoltja, alapértéke.

A pillangó szárnyverése voltaképpen napló ("egy diárium tépett lapjai"), s folytatása az 1992-ben megjelent Imádságoknak. A költő arról elmélkedik "elkötelezett szenvedéllyel", amit az ember két meztelenség – születés és halál – között, az élet drámája során, a válságok végtelen láncolatában megsejt a létről és önmagáról; arról a befejezetlen, kiszolgálatott lényről, aki félelmetesen szabad, s ezért nem csak önmagát, hanem a másik embert és az életet is folyamatosan fenyegeti.

Kulcsár Ferenc könyve szülőföldjének, a Bodrogköznek az évszázadairól és gyermekkora univerzumáról beszél - kicsiknek és nagyoknak. A költő arra törekedett, hogy verseiben a szív tartalma és a lélek formája öltsön testet, s ezáltal munkája egy belső honfoglalás könyve legyen. A megmaradás és a megörökítés könyve, melyben valóság és természetfeletti, történelem és csoda, mindennapok és képzelet játszik egybe úgy, ahogyan a múlt világában egymáson átáradtak, egybeszövődtek, s lettek mítosszá és életté: szépséggé, játékká, tiszta forrássá és költészetté. Verseiben-énekeiben Bókuska, az álmaiban a Bodrogközbe hazaszálló kisfiú regél a gyerekkor örök, mozdulatlan égboltjáról; dalai megelevenítik a réges-régi századokat, a honfoglalás idejét, az ősi mesterségeket és megélhetéseket; lefestik a bodrogközi folyók, dombok, nádasok és lápok, a homokhátak és a tavak világát; megörökítik a vadvirágokat és madarakat, az énekeket és táncokat, az ünnepeket, szokásokat, legendákat és hiedelmeket; a népi humort és a gyerekkor játékait, a szerelmeket és örök álmokat szedik rigmusokba és strófákba, egyet akarva: érvényesen szólni egy ezeréves tájról, népének kimeríthetetlen életéről, akinek keble a századok során "nyílt és emberszerető volt, mint az apostoloké". Könyvében jelet kíván hagyni a szó erejével, mely a legmaradandóbban őrzi történelmünket a kezdetektől fogva. Mintha csak "Isten szívébe eresztené hajszálgyökereit".

Nádasban, lápon, illatos réteken barangol Bókuska, az álombeli kis barát. Réti farkas nyomába ered, pintyőkék, gerlék dalára figyel, gólyával, szárcsával cimborál egy különös, csodás, világban, amilyen talán a költő gyerekkorában volt a Bodrogköz, Kulcsár Ferenc szülőföldje. A gyönyörű költői képekkel és Balázsy Géza szép rajzaival teli könyvet a természet hangjára figyelő és a nyelv zeneisége iránt fogékony kisgyerekeknek ajánljuk.

A "losonci festőről", Szabó Gyuláról már életében legendák születtk, lenyűgöző egyéniségén túl elsősorban azért, mert mennyiségileg is hatalmas életművét valójában senki sem ismerte, így nem volt rá mód, hogy a művészeti kritika hitelesen elhelyezhesse őt az egyetemes művészettörténetben. Jelen kötet egy szinézisre törekvő nagymonográfia, mely a művészt bensőségesen s egyben a lehető legteljesebben igyekszik bemutatni.

Kulcsár Ferenc (1949-) negyven éve van, ahogy mondani szokták, a pályán. 1970-ben, az emlékezetes Egyszemű éjszaka c. antológia nemzedékével jelentkezett a szlovákiai magyar irodalomban, s feltétlen hitre, szeretet-elvű közösségi elkötelezettségre és sajátos metafizikára építő, míves költészet ma ennek az irodalomnak jellegzetes színfoltja, alapértéke.

A pillangó szárnyverése voltaképpen napló ("egy diárium tépett lapjai"), s folytatása az 1992-ben megjelent Imádságoknak. A költő arról elmélkedik "elkötelezett szenvedéllyel", amit az ember két meztelenség – születés és halál – között, az élet drámája során, a válságok végtelen láncolatában megsejt a létről és önmagáról; arról a befejezetlen, kiszolgálatott lényről, aki félelmetesen szabad, s ezért nem csak önmagát, hanem a másik embert és az életet is folyamatosan fenyegeti.

Született 1949. 10. 09-én, Bodrogszentesen, költő, szerkesztő, műfordító. A kassai gépipari szakközépiskolában érettségizett (1968), Egyetemi tanulmányait félbehagyva, 1971-től újságíró (Új Ifjúság) lett 1973-1991 között pedig a Madách Kiadó sajtóelőadója, szerkesztője, valamint az Irodalmi Szemle olvasószerkesztője, illetve szerkesztője volt. 1991-től a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadóvezetője, illetve szerkesztője (1995–1997 között a Katedra főszerkesztője is). Az Egyszermű éjszaka c. antológiában tűnt fel verseivel 1970-ben. Számos antológia összeállítója, szerkesztője. Esszéi mellett egy időben képzőművészeti tárgyú írásai is ismertek voltak. Főbb díjai: 1991: Madách-díj 1999: Katedra-díj 2006: Forbáth Imre-díj.