Sándor Lezsák

"A golgotái sötétséget, amelyet a társadalmi viharok tettek még kormosabbá, csak a hit világíthatja át: mindig van remény Még az átszögelt tenyér is azt sugallja, hogy sosem szabad föladni. A versekbe beszívódó bibliai példázatok egy véghetlen ti szta hangú, a szólást erkölcsnek tekintő költőt mutatnak. Lezsák Sándor azoknak a kardot forgató bajvívóknak az örököse - Balassi Bálinttól századokon át Nagy Gáspárig húzódik a sor -, akik tudták, hogy az igazi költő népének lármafája. Amellett, ho gy saját fájdalmát eldalolja, felelősséget érez - Nagy László szavával - a "torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viselő" közösség iránt is. A vers tehát hitvallás, sors, az ember legszentebb pillanatainak tükörképe. A félelemmel szembesze gezi az önmaga-vállalás bátorságát, a szűk és tágabb körben való építkezés fegyelmét. Mindig a lentről jöttek, a nyelvükben megkárosítottak, az emberségükben megbántottak, a ?jog asztala? mellől kiebrudaltak érdekében szól. Hogy bravúros eszközökkel - a néprajzi elemektől a konkrét versig, a szürreális betétektől a rockopera lírai-drámai betétjéig változatos hangon és formában -, arra az évtizedek termését begyűjtő Társai elmentek Megváltót nézni című kötet a megrázóan eleven példa." (Szakolczay Lajos)

Lezsák Sándor új színpadi műve romantikus népszínmű 12 jelenésben. A drámaköltő bravúros meseszövéssel olyan terrénumot teremtett, amelyen a család, a szeretet, az igazság, a hagyománytisztelet az alapkő. A versekkel is tűzdelt színmű egyszerű szépsége, "romantikája" nem más, mint emberség-tan, egyfajta boldogság-forrás. (részlet Szakolczay Lajos ajánlásából).

Humor és derűs bölcsesség. Az ismert politikus költő verseivel ezúttal a kisebb és nagyobb gyerekekhez fordul. Rímeivel, ritmusaival közös szavalásra, játékos mozgásra, szerep-játékokra biztatja őket.

"Aki ismeri a költő korábbi, évtizedekkel ezelőtti színművét, az atomfélelemmel és bunkerral is kacagtató sorsszimfóniát, a 80 liter levegőt, annak nem lesz újdonság Lezsák Sándor új darabjának sírásban-nevetésben, vagyis a groteszkben csúcsosodó komédiája. Aki viszont most találkozik először a költő ilyesfajta felhőtlen játékával - furcsán hangozhatik, ám komorabb hangja ellenére a történelmet búvárló Csaba királyfi a friss drámának valamiképp előzménye -, az is jól elszórakozhat a 20-21. század közép-európai valóságának a furcsaságain. Mert a Nagypapa a bőröndben - szerzője népszínműnek mondja - nem más, mint Kárpát-medencei kórkép, nagyon is életszerű valóságdarabokkal (falurombolás, elvándorlás, besúgások rettenete, stb.) megtűzdelve. Legjózanabb, legigazabb szereplője, a zsákfalu sokat szenvedett, megalázott, halálba kergetett mesteréért mindig kiálló, fehér köpenyben a beteg emberiséget gyógyító "bolond", kinek csörgősipkája nem más, mint életszeretet. Kacajos hangulata ellenére is félelmetes látlelet a magyarságvállalás, a szülőföldön való maradásról, az igaztalant a feledés kráterjába taszító közösség (akár Erdély) mindennapjairól."(Szakolczay Lajos)