Zoltán Magyar

A szerző néprajzi gyűjtései a határmenti, dél-szlovákiai kistáj, Medvesalja népmondáit tárja elénk a lehető legteljesebb, mindmáig leggazdagabb formában.

A kötet anyaga a három havasi telepen -Csinód, Egerszék, Lesőd- egy évtizeden keresztül folytatott folklorisztikai kutatómunka eredménye. Mint népköltészeti monográfia, a teljesség igényével igyekszik számba venni e néprajzi kistáj szöveg-folklór-hagyományait, a meséktől, mondáktól, igaz történetektől az archaikus népi imádságok és a szokásköltészet világáig.

Kászon, Gyimes, Csík, Gyergyó, Felső-Nyárád mente, Hargita vidéke, Barcaság, Kőhalom vidéke, Segesvár vidéke, Királyföld, Alsó-Fehér megye, Aranyosszék, Torda vidéke és Erdőalja történeti, helyi és hiedelemmondáinak gyűjteményét találjuk e két kötetben.

A magyar történelem bővelkedik olyan korokban és kisebb korszakokban, melyeknek emlékét a történetíráson kívül a szájhagyomány, a népi történeti tudat is megőrizte. Ilyen témakör a magyar néphagyományban a reformáció kora is, ugyanis a Kárpát-medencét a kora újkorra átszövő felekezeti sokszínűség sok tekintetben unikális hagyománykomplexumot alakított ki. Az alapvetően meghatározó katolikus-protestáns szembenállás népes szöveghagyományán kívül létezik katolikus, evangélikus, református, unitárius "olvasat" is, szórványosan a huszita hagyományok is feltűnnek benne, akárcsak erdélyi és moldvai viszonylatban az ortodoxia expanziójával szembeni ellenérzés, sőt jellemzően még az olyan "hungarikum" is, mint a székelyföldi szombatosok történelmi emléke. Mindezen hagyományok jelenlegi ismereteink szerinti áttekintését kíséreljük meg e kötet keretein belül, annak reményében, hogy az európai viszonylatban is párját ritkítóan gazdag magyar történeti mondahagyomány egy újabb szegmense válik majd megismerhetővé a folklór és a vallástörténet iránt érdeklődők számára. Külön-külön fejezet foglalkozik a könyvben a reformáció mondavilágával, a vallásküzdelmek felvidéki, illetve erdélyi vonatkozásaival, valamint a főbb hitújítókkal és ellenfeleikkel kapcsolatos hagyományokkal. Az elméleti elemzést a vallásküzdelmekről, a vallásháborúkról szóló magyar népmondák típusmutatója, a legfontosabb típusokat illusztráló szöveggyűjtemény, továbbá egy a teljesség igényével összeállított folklorisztikai bibliográfia zárja.

A magyar történelem bővelkedik olyan korokban és kisebb korszakokban, melyeknek emlékét a történetíráson kívül a szájhagyomány, a népi történeti tudat is megőrizte. Ilyen témakör a magyar néphagyományban a reformáció kora is, ugyanis a Kárpát-medencét a kora újkorra átszövő felekezeti sokszínűség sok tekintetben unikális hagyománykomplexumot alakított ki. Az alapvetően meghatározó katolikus-protestáns szembenállás népes szöveghagyományán kívül létezik katolikus, evangélikus, református, unitárius "olvasat" is, szórványosan a huszita hagyományok is feltűnnek benne, akárcsak erdélyi és moldvai viszonylatban az ortodoxia expanziójával szembeni ellenérzés, sőt jellemzően még az olyan "hungarikum" is, mint a székelyföldi szombatosok történelmi emléke. Mindezen hagyományok jelenlegi ismereteink szerinti áttekintését kíséreljük meg e kötet keretein belül, annak reményében, hogy az európai viszonylatban is párját ritkítóan gazdag magyar történeti mondahagyomány egy újabb szegmense válik majd megismerhetővé a folklór és a vallástörténet iránt érdeklődők számára. Külön-külön fejezet foglalkozik a könyvben a reformáció mondavilágával, a vallásküzdelmek felvidéki, illetve erdélyi vonatkozásaival, valamint a főbb hitújítókkal és ellenfeleikkel kapcsolatos hagyományokkal. Az elméleti elemzést a vallásküzdelmekről, a vallásháborúkról szóló magyar népmondák típusmutatója, a legfontosabb típusokat illusztráló szöveggyűjtemény, továbbá egy a teljesség igényével összeállított folklorisztikai bibliográfia zárja.

A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával évszázadokon keresztül formálója volt a magyarok kulturális önképének. Úgy is mint „örök királyfi” a magyar szent királyok közt, úgy is mint a magyar tragikum,: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”.

A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával évszázadokon keresztül formálója volt a magyarok kulturális önképének. Úgy is mint „örök királyfi” a magyar szent királyok közt, úgy is mint a magyar tragikum,: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”.