Katalin Mezey

A macska - minden szelídsége ellenére - megbízhatatlannak látszott. Talán ezért döntöttek úgy a gyerekek, hogy ne vele játsszanak, hanem ellene. - Gyertek! - kiáltotta testvéreinek Sanyika, és a ház sarka mögé bújt. Apró köveket szedett. - Játsszunk macskavadászatot! A kicsiknek is tetszett az ötlet. Ők is szedtek köveket, ők is elbújtak a sarok mögé. De a macska nem értette, miről van szó, és velük ment. Ott sündörgött a lábuk körül. - Na! Menj innen! - mondta neki Sanyika. - Most te vagy a tigris. De a tigris nem akart odább menni. Hiába lendültek felé az apró lábak, játéknak vette azt is. A helyzetet Öcsi oldotta meg avval, hogy dobálni kezdte a köveket."

Mezey Katalin (Budapest, 1943) Kossuth-díjas író, költő Levelek haza című regénye 1989-ben jelent meg először, majd a rákövetkező évben megérte második kiadását i s. Sikerét 1990-ben IBBY-díjjal is elismerték. A levélregény műfaja lehetőséget teremt arra, hogy a cselekmény a szereplők legbelsőbb történetét kövesse. De miközben érzéseikkel és gondolataikkal ismerkedik meg az olvasó, óhatatlanul is szembesül a korszak történelmének kataklizmáival, embert próbáló kihívásaival. A z 1956-os forradalom napjaiban és a rákövetkező megtorlás időszakában mintegy kétszázezer magyar menekült el az országból. Köztük volt egy tizennégy éves kislány is, regényünk főhőse, Verthelly Gabi, akit édesanyja visz ki magával, amikor a közelmúlt családi tragédiái elől menekül külföldre, abban a reményben, hogy kint sikerül helyrehoznia az életét, megtalálnia régi szerelmét. Az események azonban másképp alakulnak, és Gabi otthon maradt barátnőjének szóló, el nem küldött leveleiben önti ki a szívét, írja meg mindennapi örömeit és csalódásait. Németországban élő rokonok nyújtanak számukra otthont, de Gabi édesanyja megbetegszik, és a kislánynak egyedül kell feltalálnia magát, egyedül kell beilleszkednie a számára új, ismeretlen környezetbe. Leveleiből egy érzékeny, önállóan gondolkodó, megértésre vágyó kamaszlány történetét ismerhetjük meg, és a 2. világháborút követő korszakot, mely mostohán bánik az összetartó polgárcsaláddal, sorra érik őket a veszteségek és a tragédiák, amelyekre nincs más orvosság, csak az egymás iránti figyelem és szeretet."