! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Gyula Reviczky

autor

Apai örökség


Midőn ?ez új kiadásban bocsátom az Apai örökség czímű elbeszélést a közönség elé, nem akarom elhallgatni, hogy néhány jelentősebb módosítást tettem rajta. nevezetesen kihagytam a hős kamaszkori szerelmeinek aprólékos leirását, továbbá megsziveltem egyik birálóm (Milkó Izidor) amaz észrevételét, hogy Fejérházy anyjáról is jó volna valamit tudni. Bár most is csak futólagosan, néhány vonásban mégis megrajzoltam úgy ahogy emlékét. A főmódosítás azonban az, hogy a minden tettől irtózó Fejérházy Tibort nem hagytam meg öngyilkosnak, hanem az olvasóra biztam annak az elképzelését, meddig fog a lejtőn lefelé gurulni és lesz-e képes valamikor megállni. A főkifogásról, hogy a hős nem rokonszenves, nem birtam tenni. Inkább a tárgyilagosság lebegvén szemeim előtt, be akartam mutatni egy semmi tetthez erővel nem biró, a munkától elszoktatott, tétlenül szemlélődő jellemet, a nélkül, hogy idegen lelki vonások becsempészése, nem az adott tényezőkből folyó helyzetek teremtése által pszikológiátlan szánalmat ébresszek iránta. Igy kérem Fejérházy Tibort értelmezni. Nem kér ő részvétet, csak igazságot, – s azt kap is. Budapest, 1886. julius 22. Reviczky Gyula
Na stiahnutie
0,96 €

dostupné aj ako:

Romana különszám 50.


Ann Major: Ködös ígéretLogan a beteg nagyapját látogatja meg a családi fészekben, de legnagyobb meglepetésére az öregember mellett régi kedvesét, Gigit találja. A találkozás mindkettejüket felkavarja, és Logan eredeti tervei lassanként ködbe vesznek…  Kate Walker: Velencei tükörAmy azért érkezik Velencébe, hogy rávegye a férjét a válásra. Úgy tudja, hogy Vincenzo annak idején csak fogadásból vette őt feleségül. Amikor azonban belenéz a palazzo régi tükrébe, abban bizony egy szerelmes nőt lát…  Rebecca Winters: Hazugságból házasságA semmiből bukkan fel Stella életében Theo, régi szerelme és gyermeke édesapja. Hat éve, mielőtt titokban összeházasodtak volna, a fiú nyomtalanul eltűnt. Most azonban fény derül a családtagok régi hazugságaira…
Na stiahnutie
4,40 €

Romana különszám 49.


Ann Major: Tiltott gyümölcsAmy egy szép régi kastélyt örököl a nagynénjétől a festői Provence-ban. Hirtelen elhatározással odautazik, hogy elintézze a hivatalos ügyeket, és válaszoljon a szomszéd gróf, Rémy de Fournier nagyvonalú ajánlatára…  Jennifer Lewis: Álmaim hercegeTessa úgy dönt, nem sóvárog tovább főnöke, Sebastian szerelméért. Amikor felmond, a férfi nem akarja elengedni. Ragaszkodik hozzá, hogy a lány még kísérje el hazájába, a távoli hercegségbe, ahol ő a trónörökös…  Lindsay Armstrong: Alvajáró szerelemEz a Rafe nem az a Rafe! – állapítja meg Maisie, amikor hosszas nyomozás után rátalál születendő gyermeke állítólagos apjára. A férfi emlékezteti ugyan hűtlen kedvesére, de van benne valami, ami sokkal jobban megdobogtatja a lány szívét…
Na stiahnutie
4,40 €

Apai örökség - Válogatott versek


A kötet az önéletrajzi elemekből építkező Apai örökség című kisregény mellett Reviczky Gyula válogatott verseit is tartalmazza. A kötetet rövid életrajzi jegyzet egészíti ki. A(z) Apai örökség - Válogatott versek Könyv szerzője Reviczky Gyula.
Vypredané
2,63 € 2,77 €

dostupné aj ako: