Dezső Szabó

Az 1917-ben írt kötet elementáris erővel hatott megjelenése idején, hiszen lélektani világa a magyar századvég irodalmának és Turgenyevnek a hatásait mutatta. Monarchia deja-vu? Korszakkritika? Kor kritika? Talán mindez együtt egy felbolydult világban, mementó egy felbolydult világról... A kitűnő társadalmi regény író-újságíró főszereplőjének kálváriajárása csak keret a kíméletlen társadalomkritikához, mely ijesztő tükör a farizeus, századelőbeli (poszt)dzsentriről, a pesti polgárság felemás arcáról. Mit tegyen egy ifjú, székely értelmiségi Pesten, aki megveti és elutasítja álságos környezetét, miközben épp ezért hagyta el korábban Székelyudvarhelyt? Mire kötelezi a családi hagyomány? Egyáltalán, van-e kitörés a determináltságból?

A regény voltaképpen öt-öt fejezetbol álló trilógia. Az elso rész azokat a kiegyezés utáni történelmi, társadalmi és közérzületi tényezoket mutatja be, amelyek a magyarságot szinte végzetszeruen belesodorták a világháborúba. A második a nemzet elvérzésének infernális tablója, míg az utolsó rész a jövo útjának keresése, a nemzeti forradalomé és a föltámadás reménységéé. A regény nagy lélegzetu társadalmi tablója, pacifizmusa, s az uralkodó osztályok kritikája mellett egyben szélso individualista, parasztromantikus, harmadik utas ideológiájának foglalata is. ?Tett akar lenni ez a regény. Kard, amelynek a hegye a történelem örök bunei felé mutat. ? Célja a magyarság fölrázása. Eszméi, eszközei, érvei: tömegekre hatók. ? Sújtó, építo szerszámok az o gondolatai. Kritikái igazságtalanságok, de az egyszeru ember számára is irány jelentenek, igazságai dogmák, de utat lehet törni velük.? - Németh László

"Amint átmentem napjaim egyik gyümölcstelen pusztáján: találkoztam egy magányos sírással. Ránéztem, és mintha már az én sírásom lett volna. A mindig új és mindig azonos századok egy örök testvérarcát hozta belém. És akkor azt a feladatot adtam fel magamnak: beteszem ezt a sírást egy teljesen képtelen mesébe, melyben egytol egyig létezhetetlenül lehetetlen alakok szerepelnek, melynek minden eseménye, képe, mozdulata soha meg nem történt, soha sehol fel nem található képzelgés. Vajon ezek a lehetetlen és valószínutlen képzeletcirádák át tudják-e muzsikálni más anya gyermekeibe ezt a nagyon emberi, mély gyökeru, idotlenül örök sírást?..."

Az elsodort falu utoljára 1944-ben került az olvasók elé, holott addig a korszak legnépszerűbb regényei közé tartozott, az általa hangoztatott eszmék átszőtték az irodalmi és politikai életet, s nemzedékek nevelői voltak. Szellemi hatása éppen e nemzedékek közvetítésével egészen a máig ér, noha maga a regény közel fél évszázada nincs jelen és voltak idők, nem is olyan régen, midőn a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső műve a társadalmi tudat „mitikus” övezetébe került: rajongói és ellenségei vannak, minden mértéken felül dicsőíteni és gyalázni szokás. Ám annak ellenére, hogy a két világháború közötti évtizedekben több kiadásban és igen nagy példányszámban forgott közkézen, manapság alig hozzáférhető. Ezért is szükséges, hogy ismét a közönség elé kerülve kiszabaduljon tetszhalott állapotából, az olvasók szembesülhessenek vele, és így megkezdődjék Szabó Dezső életművének minél teljesebb szellemi birtokbavétele.A regény eszméje az első világháború éveiben, írója ungvári tanárkodása idején érlelődött meg, kidolgozása akkor vett a legnagyobb lendületet, midőn Szabó Dezső 1917 nyarán a lőcsi főreáliskola tanári karába került. Mint évtizedekkel később Az elsodort falu történetéhez című írásában maga elmondja, a kéziratot 1918 augusztusában fejezte be, s kiadásával először Kner Izidornál próbálkozott, aki kevéssel korábban jelentette meg Napló és elbeszélések című kötetét. A gyomai nyomdász azonban elutasította a regényben megnyilatkozó szemléletet, és ezért nem vállalkozott kiadására. Közben kitört az „őszirózsás” forradalom és Szabó Dezső, aki mindenképpen azt akarta, hogy a regény még a forradalom zajlása idején a közönség elé kerüljön, először elfogadta Bangha Béla jezsuita szerzetesnek (a Keresztény Sajtóközpont vezetőjének) a regény kiadására vonatkozó ajánlata, majd Osvát Ernőnél és a Nyugatnál próbálkozott. Mindkét kiadó türelemre intette, igaz, egymással szögesen ellenkező megfontolásból: Bangha páter a forradalmi erők megtorlásától tartott, Osvát viszont a forradalom elleni támadásnak tekintette Szabó Dezső művét. A regényt végül a Farkas László által irányított Táltos könyvkiadó jelentett meg 1919 nyarán, már a prolet&a

?Egész nap kószált a tenger partján. Most már nem kért, nem imádkozott, nem gondolkozott. O már mindent odatett a Megváltó tenyerére, lássa o, mit csinál vele. Tegyen csodát, ha nem akarja a bunt. Csak néha hullott ki ajkai közül gépies ismétléssel: ? Péntek van, péntek van. Ma nagyon tavasz volt a tavasz. A nap sütött, a tenger nem mozdult. Csak kék volt és mosolygott. Mérhetetlen tükrét odatartotta Angelonak: ? Sok arcod van már bennem, jó fiú ? mondta a tenger. ? Bennem van kisfiú-arcod: felhotlen szemekkel, csodát nyitogató kis királyfi-arccal. Bennem van minden lelked, minden napod arca. Nézd meg jól magadat, Angelo, mert holnap más arcod lesz, és ezt soha sem kapod vissza. Aztán egyszer csak lebukott a nap. Belehullott a tengerbe s az kioltotta, mint ártó szenet. A sziklákon felmászott az éjszaka. Felmászott és sürgeton súgta: ? Siessetek emberek, paráználkodjatok, nyuvasszátok, raboljátok, öljétek egymást, gyorsan, gyorsan! Mert reggel öt órakor megint nap lesz, törvény, illem és kereszténység.?

A nagy magyar író posthumus munkája ez a regény. Szabó Dezso a Nemzeti Múzeum könyvtárára hagyta kéziratát azzal a meghagyással, hogy csak halála után publikálható. Az Ének a révben, ez a kíméletlenül ostorozó remekmu, mely pellengérre állítja a mindörökre elmerült korszak szolgai hajlongását a rang felé és kegyetlen terrorját a nincstelenek, a kisemmizettek irányában, valóban csak most jelenhetett meg. Az elsodró ereju, víziós hevületu írás kiegészíti és teljessé teszi Szabó Dezso életmuvét. Szabó Dezso regényét Tolnai Gábor kíséro tanulmánya fejezi be.

Néhány cím a kötetbol: A romantikus Ady, A két forradalmi költo, A magyar protestantizmus problémája, A legfiatalabb irodalom. ?Nagyszeru csodák, predesztinált betegségek, keresett hóbortosságok: ez mind romantikus. A fogalom majdnem határtalanul szélesköru, a hozzátartozó jelenségek végtelenül sokfélék és gyakran ? legalább látszólag ? ellentétesek. Rajongói egy teljesen új valaminek, új vallásnak, új életnek tekintették. Mintha az ember lelki életének miképpje egyszerre megváltozhatott volna..? (részlet: A romantikus Ady c. részbol)

?Sok születés, birkózás és meghalás után újból születünk, birkózunk és meghalunk. Ezt az egy életet összeadó sok életet adja e könyv elso fele. Volt napjaim viszik magukkal ezek a különös, rámlepo melódiák. Ami forradalom van bennük: elviharzott vihar, ami csend, béke, megtalált rend van bennük: folyton növekvo égo vágyódás. De mindenik formámban sajnáltam szegény, szegény embereket. Irodalmi pártnak sohasem voltam öröme, kritika sohasem cirógatott. Társ szerettem volna lenni és idegen maradtam. Mikor a borzadalmas emberéletet jajgattam ki, a stílusomról beszélték. Mikor kiujjongott belolem a feltorlott gyönyöruség, hogy van világ, napsütés, jó kenyér és szoke lány: megint a stílusomról beszéltek. Pedig szederjes bor, remego hús, megöklözött agy és megcsiklandott emberi szív volt az?? (részlet a kötet eloszavából)

Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig ér. Voltak idők, ami­kor a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely termé­szetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye ala­pos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezés utáni korszak történelmi tapasztalataival, ki­fejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a „magyar forradalmat”, amelyre a háborús összeomlást követő forra­dalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly nagyon vágyakozott.

?Ezek a mesék nem mesék, ezek az elbeszélések nem elbeszélések és én nem vagyok író. (?) Az én apróságaim a változó napok muzsikálták ki belolem s nem tehetek róla, hogy nem szabályos mufajban csikland, lel és ráz az élet.? A Szabó Dezso szépírásai közé tartozó elbeszéléskötet két külön ciklust és három különálló írást tartalmaz. A különleges hangulatú, fanyar humorú írások nem kevesebbrol szólnak, mint az embert emberré tevo örömökrol, nyomorúságról, a szépségrol és csúfságról ? a furcsaság kifordított meséi ezek.

Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent muvén újabb kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége, és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik muvem örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betu változtatás is történjék rajta. Kiadó és közönség nem létezo tényezok a szellemi alkotás szuverenitása elott. A kiadónak, mint a színházi rendezonek is, vak huséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát, s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg muvével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja ot. Nem szellemi alkotó, hanem betuhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idok fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelezo egyetemes tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betut sem kifogásolt életrajzomban. Enneka munek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet. Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek minosíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.

Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent muvén újabb kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége, és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik muvem örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betu változtatás is történjék rajta. Kiadó és közönség nem létezo tényezok a szellemi alkotás szuverenitása elott. A kiadónak, mint a színházi rendezonek is, vak huséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát, s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg muvével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja ot. Nem szellemi alkotó, hanem betuhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idok fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelezo egyetemes tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betut sem kifogásolt életrajzomban. Enneka munek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet. Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek minosíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.

Életrajzom e külön egészet jelento része betuhuséggel úgy jelenik meg, amint jobblétre szenderült füzeteim adták. Teljességgel nem tudom megérteni, ha egy író egyszer már megjelent muvén újabb kiadásnál változtat, javítgat, foltozgat. Mikor valamit megírok: azt az akaratom fölötti akaratom diktálja, logikai és ösztönös énem teljessége, és inkább belenyugodnék abba, hogy valamelyik muvem örökre feledésbe menjen, mintsem hogy csak egy betu változtatás is történjék rajta. Kiadó és közönség nem létezo tényezok a szellemi alkotás szuverenitása elott. A kiadónak, mint a színházi rendezonek is, vak huséggel kell követnie az alkotó Géniusz parancsát, s még csak gondolnia sem szabad arra, hogy közbeformáló véleménye legyen. Ami pedig a közönséget illeti: a Géniusz parancsolja meg muvével, hogy mi tessék neki, a Géniusz irányítja ot. Nem szellemi alkotó, hanem betuhetéra az, aki lesi, hogy mi tetszik a közönségnek és a szerint pojácáskodik ki mondatokat magából. Az viszont természetes, hogy mikor írtam ezt az életrajzot: engedelmeskedtem a mai idok fegyelmének, és nem vétettem a mindenkire kötelezo egyetemes tilalmak ellen. Meg is volt az az elégtételem, hogy az illetékes ügyészség soha egy betut sem kifogásolt életrajzomban. Ennek a munek nem adhatnám franciául sem a Mémoires, sem a Souvenirs címet. Abszolút lélektani tévedés volna ezt az életrajzot visszaemlékezéseknek minosíteni. Kevés túlzással azt mondhatnám: hogy ez az életrajz egyáltalán nem visszabarangolás a múltba.

Sokat vitatott könyv Nyugat-ellenessége miatt. Expresszionista stílusban íródott. Egy eldugott kis falu küzdelmeiről szól, amelyet az első világháború magával sodor.