Szabó László

Magyarország 2013-ban zárkózott fel Európa többi országához az alapiskolai etika, illetve felekezeti hit-erkölcsi nevelés vonatkozásában. Irracionális jelenségeket tapasztaltunk, és olvastunk az Interneten. Az lett volna a természetes, hogy a szülők jelentős hányada az etikát választja, aztán elégedetten csöndben marad. Ha pedig egyáltalán nem törődik a kérdéssel, akkor a gyermeket az iskolában automatikusan a világi etikaórára osztják be. Nem egészen így történt. Természetesen, voltak, akik felháborodtak a választás puszta lehetősége miatt. Ezzel jelezték, hogy közel sem tekintik olyan megértően és elfogadóan a hit- és erkölcstanórát, mint amilyen megértően és szeretettel tekint az egyház az etikára. Míg az egyház értéknek tekinti az etikát, ők nem tekintik értéknek a hit- és erkölcstant. Ezzel mintegy jelezték, hogy eddig is ők voltak mint szülők annak a jelenségnek a hátterében, amikor az állami iskolákban a hittanosokat gúnyolták és kirekesztették társaik. Bonyolult kérdésről van szó. Nem csupán az átpolitizáltsága miatt, hanem valami belső, mélylélektani zavar is felszínre tör sokakban, amikor a hit- és erkölcstan mint norma, láthatóvá válik.

"Gyakorlatilag már készen voltam a jelen könyvem kéziratával, amikor egy természettudós és egy világi teológus kezébe adtam. Mindketten, ahogy belelapoztak, azt kérdezték, kinek és mi célból írtam a könyvet. Talán nektek is, meg minden Jézus iránt nyitott embernek, mondtam, de azoknak a keresztényeknek is, akiknél ?beállt? a kereszténység, mint a régi motorok csapágya. Fogja a tengelyt, és nem halad a jármű. Jöhetnek-mehetnek papok, zsinatok, pápák, ő ugyanaz marad: beállt tengelyű keresztény. Unokái, gyermekei már nem vele akarnak utazni. Írtam azoknak, akik bőrükön érzik az erkölcstelenül megszerzett és fenntartott nyugati jóléti civilizáció kártételeit, írtam azoknak is, akik elveszítették az Egyházzal való élő és éltető kapcsolatot. Holott az Egyház a tiszta vizű folyó az egyre jobban kiszáradó iszapban túlélni akaró nemes halak számára. Aztán írtam azoknak, akik a céltalanná vált és nem tisztelt nemiség útvesztőiben bolyonganak. Ám mindenekelőtt írtam azoknak az egykorvolt keresztények leszármazottainak, akik átvették a világ diktálta tudatlanságot, tiszteletlenséget, érdektelenséget Jézussal kapcsolatosan. Végül írtam azoknak is, akik esetleg lelkiismeret-furdalást éreznek, amiért nem vesznek jobban részt a világ szenvedésében. Nyugalomban, jólétben, egészségben, a hit örömében szép családi életet élnek. Nekik Prohászka Ottokárt idézem. Nem kell mindenkinek végigmenni a világ mocskán. Sokan mentesülnek a szennyáradat közepette is a szennytől. Ők egy kicsit már tanúskodnak az eljövendő épségről, és arról, hogy az elveszett paradicsom igen közel van." (A Szerző)

Van egy fontos tapasztalatunk. Mégpedig az, hogy a szentek karizmája szinte mindig először a fiatalok körében nyer befogadást. Gondoljunk Assisi Szent Ferencre, Loyolai Szent Ignácra, Roger testvérre, vagy akár Szent II. János Pál pápára, aki nagy hatással volt a fiatalokra. A fiatalok még együtt vannak, egymásra figyelnek, együtt akarnak cselekedni. Talán az az állítás is megkockáztatható, hogy közelebb vannak az Egyház karizmájához, mint azok a felnőttek, akik nem engedik belépni a magánszférájukba az Egyházat, s azt mindössze, saját döntésük és igényeik szerint alkalomadtán meglátogatják. Közeledik az Egyház kiemelt ünnepe, Magyarország nagy esélye, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Szent II. János Pál pápa ránk bízta örökségét: Európa és a világ reménye az Egyház. Az az Egyház, amelyet nem kiváló emberi szervezőképesség, hanem az Eucharisztia hoz létre és tart meg. (Szerző)

Gyakran emlegetjük a kereszténység és általában a vallások közötti különbséget. A vallások tisztességes emberi igyekezettel épített utat mutatnak Isten felé. A kereszténység azt ismeri fel, hogy az utat maga Isten építette meg, eljött hozzánk, és nekünk fogadnunk kell Őt. Korunk arról vall, hogy a magunk építette út - bár lenyűgöző szellemi teljesítménynek tűnik - rendre zsákutcává válik. Isten önmagát ajándékozza nekünk, s Ő mint ajándékot, fogadnunk kell.

Megemlékezés Jimmy életérõl. Exkluzív interjú az özveggyel, Zámbó Edittel. Mi történt a végzetes hajnalon? Emlékeznek a zenésztársak: Jankai Béla, Pálmai Zoltán, Komáromi István, Galambos Lajos, Túri Lui, Joós István, Kaszás Péter, Pásztor László. Tv-interjúk. Ahogy hívei látták: rajongók levelei. És ahogy a többiek: hozzászólások az Interneten. A Király utolsó útja.