Magdaléna Szabóová

A regény több időbeli síkon és nagyjából két helyszínen - egy nyugat-európai országban és Budapesten - játszódik. A nagymúltú diplomata-család legfiatalabb tagját visszahívják állomáshelyéről, mert diplomatához méltatlan módon, a nyilvánosság előtt megvert egy újságíróriportert, honfitársát. A vádból és a védekezésből bomlik ki a történet. A diplomata fiatal feleségével Magyarországra készül. Kint élő emigránstól tanulják a nyelvet, ismerkednek - egyre nagyobb rokonszenvvel - az ország történelmével, kultúrájával. Megérkezésük után a fiatalasszony autószerencsétlenség áldozata lesz. Később a férfi megismerkedik egy magyar nővel. Beleszeret, járja vele az országot, kezdi megismerni és megszeretni a népet, s hiába figyelmezteti vele élő nővére és hivatali felettese, feleségül akarja venni Annát. - Az ítéletet végül is az asszony mondja ki azzal, hogy nem akar és nem tud feleségül menni hozzá, mert annyira más történelmi és társadalmi adottságok között élnek, hogy a férfi - minden jóakarata ellenére sem lenne képes megérteni őt és népét. Az írónő új regényében az érdekes történet mellett alkalmat talál arra is, hogy elmondja jó és rossz véleményét honfitársairól. (cgi.axelero/hu/legeza)

Hogy Szabó Magda színdarabjai zajos sikert keltenek, nem csak drámaírói képességére jellemző, hanem az 1956 után bekövetkezett helyzetre: a saját nemzeti múltjától rendeletekkel eltiltott haza szomjas saját történetének megismerésére. Az író a szimfóniák előtt etűdökön gyakorol, hangjátékokkal jelentkezik, míg első nagy sikere, az Az a szép, fényes nap megszülethetik, s lévén egyetemi tanulmányai egyike hazája történelme, boldogan próbálja újraértelmezni nemzete felejteni- és tanulnivalóját. Sok nemzeti nagyság története bírja munkára, a tatárdúlta hazát újjáépítő Béla király gyerekkorától kedvence. Micsoda család - tűnődik -, az anyját, a Bánk bán Gertrudisát cafatokra tépi a felháborodott önérzet, a húga Szent Erzsébet, ő maga, aki újjáépíti a tatárdúlás miatt dehumanizálódott szerencsétlen országot, sose kerül az Árpád-házi szentek listájára. Királynak születik egy királyi házaspár gyermeke, de adottságai és jelleme nem bizonyos, hogy megfelelnek a születés adta rangnak. A Béla király arról szól, hogyan válik egy kezdetben szinte mindig rosszul lépő, olykor halálos bűn elkövetésére szorult, helyzete szerint király népe valóságos vezetőjévé, igazi királlyá, aki már nemcsak büntetni, de megbocsátani és megérteni is tud, nagy távlatokban gondolkozni és méltó családpolitikával baráttá, sőt rokonná tenni hajdani vetélytársa, az idegen Kötöny családját. A dráma trilógia, nagy uralkodók lassan fejlődnek azzá.

A lepke logikája úgy jött létre, hogy követtem Vörösmarty életútját, mint lesz a költőkirályból a nemzet vén cigánya, s hogy értelmezik mindig a koreszmének megfelelően árnyalva életművét. A Sziluett az író felajánlása a nagy évfordulóra, hálából mindazért, amit nemzete és személye az ünnepelt révén kapott.

A földkerekség legszigorúbb intézetében neveltek fel: felnőtt önmagam minden sikerét, elért eredményét a családi házon kívül azoknak köszönöm, akik emberré formáltak. Hitet adtak, erőre szoktattak, nem kíméltek, maximális eredményt követeltek, és örökre beillesztettek a nemzet keretébe, Kölcsey elgondolása szerint büszke magyarrá alakítottak. Hogy ezért valamilyen módon kifejezett hála jár, az már nevelésük következménye. Aki Abigél című regényemet olvasta, régi ismerőssel fog találkozni ebben a könyvemben, megtalálja König tanár úr modelljét, s látja aránylag ritka arcom változásait, amikor nekem feltett kérdésre válaszolok vagy valami közérdekű témát érintek: közéleti emberként szerepelve teljesebbé válik az íróról kialakult kép, mert olykor váratlan-szokatlan adattal gazdagítja az addig már ismerteket. Előfordul, hogy amit nyílt sisakkal sose tenne, amikor regényt ír, most megteszi az író, legbensőbb kételyeit vagy gondjait közli a "Magánügy" ciklusban, de hát megteheti, nem él vissza senki a titkaival, egyetlen reális családja van már csak, az olvasók, akik számon tartják gondolatait és kíváncsiak rá. Az író - egyébként mindig közli, ha teheti - sohase készült írónak, csak Isten mást tervezett vele, az író tanár akart lenni, igazi tanár, akire úgy gondolhat a tanítvány vissza, ahogy ő érzi szívében hajdani nevelőit, Szondy tanár urat, aki higgadtan azt közölte a tízéves gyerekkel, író lesz belőle, kár más utat terveznie, vagy Möszjőt, akitől megtanulta, hoz az élet elég gyászt a tanulókra, ne növelje már, ha elkerülheti, az iskola is. A Merszi, Möszjő valamifajta visszaigazolás volna, hála a szinte megköszönhetetlenért.

Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot. A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából el iparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon. Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történet-ben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam.

"A görögök és rómaiak híre szerint a holtak az Alvilágba jutnak, ahová sose hatolhat napsütés. (...) Akinek életművemet köszönhetem, akiket szerettem, akik szerettek, vagy akikhez valami módon kötődtem, mind ott vannak már. Van aranyágam, az Ajtó Emerencének sírján hajtott gallyacska, érettségi ajándékul kaptam egy római rézpénzt, de sem illat füvem, se varázslisztem, varázsmézem, tulajdonképpen sütni sem tanultam. Pedig meg kell mondanom azoknak, akik adósa vagyok, hogy a történetekben, amelyek írógépemen születtek, valamennyien folytatják az életüket, hát megkísérlem az alászállást, mert nemcsak azokat kívánom újra látni, akikhez kötődtem, magamra is kíváncsi vagyok..."

Lala tündérkirályfi nemhiába a csodafügefa ajándéka: ő mindig mást akart csinálni mint ami egy tündérhez illik. Nyughatatlan, kíváncsi, szeret hegyet mászni, kopoltyú nélkül úszni, sőt a szabályokat megszegve még Tündérföld határán is túlmerészkedni. Különös viselkedésével egyre több gondok okoz Írisz királynőnek és a sokat tapasztalt főtündéreknek, s amikor egy napon emberekkel találkozik, akaratlanul is olyan bonyodalmakat indít el, amelyek egész Tündérország békéjét felkavarják.

Co se skrývá za dveřmi ženy, jež si vášnivě chrání své soukromí doslova za každou cenu? Je její život promyšlený výmysl nebo holá skutečnost? Román známé maďarské spisovatelky Magdy Szabóové přináší strhující, skoro detektivní příběh komplikovaného vztahu dvou žen, z nichž vypravěčka nese autobiografické rysy samotné autorky. Dveře v tomto díle hrají roli krutě symbolickou: nejsou pouhou součástí domu či bytu, ale v první řadě jsou vchodem do srdcí nás všech a jejich pootevření může někdy spustit téměř fantastický sled událostí. ~ Román Dveře je strhující próza, nevšední a poutavá studie lidských vztahů, neokázalá oslava vzácného lidského typu, navíc je i při absenci dialogů velice čtivá a emocionálně působivá. Dveře byly přeloženy do čtyřiadvaceti jazyků, na pařížském knižním veletrhu (r. 2003) za ně byla autorce udělena cena Prix Femina. Přitom se tato próza naprosto vymyká známým parametrům tzv. bestselleru. Knihu brilantně přeložila Anna Valentová, která zprostředkovává díla nejvýz