Róbert Takács

A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét. Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.

Mit tudunk két és fél évtized elmúltával a Kádár-korszakról? Egyre többet és mégis milyen keveset. Ha megnézzük e kis könyv irodalomjegyzékét, rövid bepillantást nyerhetünk abba, milyen komoly mennyiségű tudományos szakirodalom született és születik e korról (pedig e jegyzék csak a nagyobb, monografikus művekre koncentrál). Ez alapján nem mondhatjuk, hogy egy „titkos”, „fel nem tárt”, pláne nem „eltitkolt” korszakról lenne szó. A közéleti, publicisztikai vitákat nézve viszont egy sokkal sematikusabb kép tárul elénk (ez persze egy általánosabb probléma – miért pont a Kádár-korról szóló közbeszéd lenne a kivétel). A könyvben egymás után sorakoznak a kérdések, ránézésre szabálytalanul, nem egy történetet elmondva, nem a korszak kronológiáját követve. Sokféleképp is lehet olvasni. Akár hagyományosan, az elejétől a végéig, akár tematikus kérdéscsoportonként, ahogy a végén található bontás tartalmazza: a politika, gazdaság, kultúra, társadalom, mindennapi élet és további egységek szerint. Vagy akár tetszőleges kérdéstől elindulva és a válaszokban lévő kereszthivatkozásokat követve, mindig új és újabb kérdésekhez és válaszokhoz jutva. (Kipróbáltam, elég sokáig, talán végig is lehet menni ezzel a módszerrel). Vagy csak az éppen minket érdeklő kérdést elolvasva, bárhol és bármikor, utazás vagy várakozás közben, amikor van egy kérdés-válasznyi időnk. Mert a könyv nem túl nagy, könnyen magunknál tarthatjuk. De az is jó, ha otthon a könyvespolcunkon tartjuk, szem előtt, és ha egy családi vagy baráti beszélgetésben, esetleg közéleti vitában előkerül egy a korszakot érintő kérdés, tudunk hova fordulni gyors, de igaz válaszért. (Ignácz Károly ajánlójából.) Ízelítő:Mennyiben különbözött Kádár rendszere Rákosiétól?Ismerte-e Kádár a Kádár-vicceket?Kizsákmányolta-e a munkásait a munkásállam?Hány párt volt az egypártrendszer idején?Mit őrzött a Munkásőrség?Hány rendőre volt a rendőrállamnak?Mennyire nyúlt bele az államvédelem az emberek életébe?Mi hiányzott a hiánygazdaságból?Hogyan éltek a maszekok és a gebinesek?Mitől volt szocialista egy brigád?Minden lap azt írta, amit a Népszabadság?Ellenzéki volt-e Hofi?Mindenki ugyanabból a tankönyvből tanult?Szocialista Gazdálkodj okosan – avagy lakás, telek, autó?A kertben volt-e a háztáji?Miért kedvelte Thatcher Kádárt?Emancipálta-e a nőket Kádár-korszak?Hogy nézett ki a valóságban az osztálytársadalom?Hány szovjet katona és tanácsadó volt Magyarországon?Lehetett-e kritizálni rendszert?Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket válaszol meg a kötet, amely a Napvilág Kiadó ismeretterjesztő sorozatába illeszkedik.

Hányféle ellenzéke volt a Kádár-rendszernek, és milyen volt a viszonyuk egymáshoz? Hogyan vált a rendszerváltás szimbolikus aktusává Nagy Imre és mártírtársai temetése? Kik és mit búcsúztattak Kádár János temetésén? Milyen hatása volt a nemzet kérdés nyílt felvetésének a társadalomban? Mi volt a spontán privatizáció, és kik voltak a haszonélvezői? Miért nem született azonnal átvilágítási törvény, avagy hová lettek a besúgók? Miért lett háromszögletű a Nemzeti Kerekasztal, és hány szintje volt a tárgyalásoknak? Hogyan kerül sor a köztársaság kikiáltására? Mivel nyerte meg a Magyar Demokrata Fórum az első szabad választásokat? Melyek voltak a sarkalatos törvények? Miről beszélgetett Taki bácsi és Vágási Feri a Szomszédokban? A kötet Magyarország legújabb kori történetének egyik eseményekben és fordulatokban igen gazdag eseménysorát, az 1987–1990 között lezajlott rendszerváltást igyekszik immár 30 éves távlatból vizsgálni, választ adni a mind a napig sokakban felmerülő kérdésekre és kétségekre. A hatalom és ellenzéke, a pártalakulások, a tárgyalásos átmenet, a gazdasági és égető társadalmi problémák köré csoportosított kérdések közül nem hiányoznak a nemzetközi viszonylatok, valamint az egyre sürgetőbb nemzeti-nemzetiségi kérdésekre adott válaszok a korszak avatott szakértőinek interpretálásában.

Magyarország – a szovjet blokk nyitott zárt országa – a kötetben vizsgált időszakban, vagyis a Helsinki Záróokmány aláírása és a rendszerváltás között nemcsak intézményei, hanem művészei, tudományos kutatói és állampolgárai révén is részese volt a szovjet blokk és a nyugati világ közötti személyi és információáramlás mind gazdagabb rendszerének. A Churchill fultoni beszéde nyomán elhíresült vasfüggöny metaforája helyett a történetírás ma már a nejlonföggöny vagy a félig áteresztő hártya képével igyekszik leírni ezt a bonyolult kapcsolatrendszert, e sok tekintetben zárt társadalmak intenzívebbé váló, de az állampártok által továbbra is felügyelt, cenzúrázott részvételét a globális áramlásokban. A kötet tanulmányai amellett érvelnek, hogy a nyitás és a rendszerek közti párbeszéd és vita gyökerei az 1950-es évek közepén kezdődő desztalinizációig nyúlnak vissza, az 1970-es és 1980-as évekre pedig már olyan szintet értek el, amelyben az irányított és felügyelt mozgások mellett mind nagyobb tér nyílt a spontán törekvéseknek. A tanulmányok többsége azt hangsúlyozza, hogy az utazás, tájékozódás és kapcsolatépítés szempontjából kiváltságos helyzetben lévő tudományos elitek – legyenek azok történészek, szociológusok vagy közgazdászok – nemegyszer sajátos módon egyszerre kapunyitóként és kapuőrként éltek is a lehetőséggel, horizontjuk tágítása mellett képesek voltak nemzetközi hálózatokhoz kapcsolódni. Számos hatás érte azokat a tömegeket is, akik jóval szűkebb utazási, tájékozódási lehetőségekkel rendelkeztek. Mindez nemcsak a tájékoztatási politika – 1960-as évektől tetten érthető – formálódásán mérhető le, hanem a nyugati kulturális hatások növekvő mennyiségén és változó minőségén, amelynek alapján a korszak Magyarországán – természetesen megszorításokkal, de – nem indokolatlan kulturális amerikanizációról beszélni.

Az 1945-ben bemutatott második világháborús film, az Amerikai sas és az 1989. december 28-án mozikba kerülő sci-fi-horror, a Támadók a Marsról között a magyar közönség közel hétszázötven amerikai filmet láthatott a hazai mozikban. Ezek hozzávetőleg kétharmadát 1948 ősze és 1988 között, olyan évtizedekben, amikor a szocialista kultúrpolitika elvei szerint működő filmimport és -forgalmazás állami monopólium volt, a bejövő filmeket pedig ideológiai és minőségi szempontok alapján cenzúrázták. Vagyis Hollywood még e szigorú kontroll mellett is jelentős szerephez jutott idehaza. A kötet a fent említett két végpont között kíséri figyelemmel az amerikai film magyarországi jelenlétét és az azt övező kultúrpolitikai vitákat: a teljes elzárkózás sztálini éveitől kezdve a hruscsovi olvadás óvatos hidegháborús párbeszédén és nyitásán át az enyhe, majd mind határozottabban felszínre jutó kommercializáció évtizedéig. A vasfüggöny – vagy „nejlonfüggöny” – ellenére az amerikai film a szovjet blokk Magyarországának egyik legjelentősebb élménygyártójává és az ott élők mindennapjainak szerves részévé vált, így a gondolkodásra gyakorolt hatása sem volt elhanyagolható.