! Doprava ZADARMO už od 20 € !
  • Počet strán: 264
  • Väzba: tvrdá
  • EAN: 9789630595209
  • Jazyk: maďarský
  • Pôvodný názov: La lista di Bergoglio
  • ISBN: 978-963-05-9520-9

Bergoglio listája

Nello Scavo

Ferenc pápa megválasztása óta szinte minden nap a címlapokon van. Címlapon volt akkor is, amikor rögtön megválasztása után azzal vádolták, hogy az argentínai diktatúra alatt együttműködött a katonai juntával. Argentínában ugyanis 1976 márciusában a fegyveres erők magukhoz ragadták a hatalmat, és a szélsőbaloldali gerillaszervezetekkel való harc ürügyén diktatúrát vezettek be. Tömegesen hurcolták el - "szippantották be", ahogyan akkor mondták - otthonukból, munkahelyükről, az utcáról, sőt a templomokból is mindazokat, akikre a gyanú legcsekélyebb árnyéka vetült.
Nello Scavo olasz újságíró korábban ismeretlen dokumentumok alapján és a szemtanúk megszólaltatásával járt utána igazságnak. Kiderült, hogy éppen az ellenkezője az igaz: nagyon sokan köszönhetik az életüket Jorge Mario Bergogliónak, a jezsuita rend argentin akkori tartományfőnökének, a mai Ferenc pápának. Olyanok is, akik pedig nagyon távol álltak a katolikus egyháztól.
A tét és a kockázat nem volt kicsi: azokban az években a junta még attól sem riadt vissza, hogy katolikus püspököket gyilkoltasson meg. A könyv az Akadémiai Kiadónál 2013 őszén megjelent Bunson: Ferenc pápa küldetése kötet előzményének tekinthető.
  • Počet strán: 264
  • Väzba: tvrdá
  • EAN: 9789630595209
  • Jazyk: Hungarian

menej

book

200 836 kníh na sklade ihneď k odoslaniu

wallet

Poštovné zadarmo pre nákupy od 20€

store

Rezervácie v 61 kníhkupectvách

Hodnotenia (0)

0

Odporúčania