György Asperján

A szerző regényében örökre elrejtettnek vélt titkokat tud és fed fel -legalábbis ilyen érzése támadhat az olvasónak- miközben elmerül az evangéliumokból ismert történet ismeretlennek tetsző kavargásában. A könyv írója úgy mozog a távoli időben és térben, a fenekedő eszmék között, Jézus létidejének Palesztinájában, mintha ott zarándokolna a jeruzsálemi szenthely felé vezető utak egyikén: úgy tűnik, mindent tud, mindenkit ismer. Nem művelődéstörténetet ír, hanem az élet drámákkal teli rettenetes szépségét, s azt annyi természetességgel, megértéssel, hittel, elhitető emberismerettel alakítja érzelmileg befogadhatóvá, hogy egy pillanatra sem vonjuk kétségbe gondolatait, igazát - vízióját. Ezen a könyvön át az olvasó messzire lát, és mindig közelre: saját magára, halandóságára. Szembesül azzal, hogy Jézus zsidónak született és zsidóként halt meg. Krisztussá, sajátos céljait követve, az először keresztényüldöző, majd antijudeista Pál apostol magasztosította, egyházat is fabrikálva égi üdvözlésére; eklézsiát, amely lassan kétezer éve képviseli Pál Krisztusát, a buzgó térítő Messiását, az érdekeinek szolgálójává tett Felkentet. De Pál hatalomra került dicsőséges egyháza elfeledte, mindennapi gyakorlatával megtagadta - Jézust. Asperján nem a katolikus vallást kérdőjelezi meg, hanem valamennyit, mint irracionális gondolkodást, de nem fordul szembe Jézussal, akit úgy formált regénye hősévé, hogy egyszerre ember és misztériumának képviselője: hihet benne, aki hisz saját emberi méltóságában és küldetésében.

Asperján György nemzedéke minden bizonnyal érdeklődéssel és érzékenyen fogadja ezt a regényt. Hisz sokak közvetlen vagy közvetett személyes sorsa, tragédiája elevenedik meg a könyv lapjain. A történet 1956. októberben indul, s 1957. szeptemberében zárul. Egy esztendő az ember életében nagyon rövid idő, de nagyon hosszú és meghatározó lehet, ha történelmi események között zajlik.