Tullio Avoledo

"Metró 2033 című regényemben a Végső Háború kevés túlélője a világ legnagyobb légoltalmi menhelyén, a moszkvai metró alagútjaiban és állomásain talál menedéket... Nem is tudom, hány olvasó kérdezte tőlem, mi történt az ő városával, szülőföldjével... és egymás után jelentkeztek nálam a fiatal írók, mondván: szívesen írnék az én vidékemről, avagy megírom a városom történetét a te világodba, a Metró 2033 Univerzumba ágyazva. A Metró 2033 a kezdetektől, a webes megjelenéstől fogva interaktív volt: olvasóim a regény weboldalán folyamatosan végigkövethették a mű keletkezését, és hozzászólásaikkal segítettek alakítani, szabatosabbá és kevésbé kiszámíthatóvá tenni a történetet. Aztán két éve, amikor valaki ismét megkérdezte tőlem, mi történt Szentpéterváron, meg hogy egy fiatal író írhatna-e róla egy regényt, belegondoltam: miért is ne? Folytassuk ezt az interaktív kutatást, csináljunk belőle egy nagy játékot! Fedezzük fel és irányítsuk együtt a Metró 2033 Univerzumot, hadd alakítsák más írók is velem együtt ezt a világot. Azóta húsz regényt jelentettünk meg. Mindegyik 2033-ban játszódik, a Metró 2033 világában. A legtöbb Oroszországban: Szentpéterváron, Szibériában, az Urál vidékén, az ország északi és déli tájain. De persze más nemzetek is képviseltetik magukat: az Egyesült Királyság, Kuba és most már Olaszország is!... Büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű, briliáns és innovatív író is, mint Tullio Avoledo, úgy döntött, csatlakozik hozzánk, hogy elmondja, mi történt Itáliában a Végső Háború után. S most a 2033. év térképének egyik pontjáról lassan kezd felszállni a köd... látom a Colosseumot, a Vatikánt... Igen, ez Róma..." (Dmitry Glukhovsky)

Az ég gyökerei után itt a folytatás, A gyermekek keresztes háborúja, egy trilógiára tervezett mű második része. A Tribuláció után sötétség borult a világra. Sötétség és fagy. Vegetáció csak a metró állomásain. Élelem, ivóvíz alig. Hús: jobb esetben patkány, a rosszabbikról hallgatunk. Gyerek? Kevés. Városok csakis a föld alatt - egyáltalán mi az, hogy város? Például Velencét ez a generáció már hírből sem ismeri. John Daniels atya pedig éppen onnan érkezett háromhavi fényes nappal megtett út után a szánjával, amelyen egy nukleáris robbanófejet vontatott a valaha volt Milánóig embertelen körülmények között, egyes-egyedül. "- És hol az a bizonyos szán? A felderítők, akik összeszedtek téged, semmiféle szánt nem láttak. - Ellopták. - Vagy úgy. És ki lopta el? Azok, akik kis híján agyonvertek? - Nem azok voltak, hanem a szektatársaik. Más arcok, de ugyanaz a népség. - A Harag Fiai? - Ezek szerint ti így hívjátok őket. - És mit vittél a szánkón? Netán ajándékokat a jó gyerekeknek? Daniels elmosolyodott. - Igazából csak egyetlen ajándék volt rajta. Egy nagyon rossz embernek vittem volna. De sajnos ellopták. - Te a rosszaknak hozol ajándékot? - Ajándéka válogatja." Az ég gyökerei-ben megismert John Daniels ennek az "ajándéknak" a visszaszerzéséhez keres szövetségeseket Milánó romjai között. Nem a legjobb lelkiismerettel, félig-meddig vakon, öregen. Mert mindenképpen át akarja adni. Talán a bosszúért. Talán a gyerekekért. Talán az égi - vagy a földi - szerelemért.