! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Katalin Bánszegi

autor

Barangolás India keleti végein és Bhutánban

A világ legelzártabb országa! Hirdetik Bhutánt világszerte. Méltán, és szerencsére. Mert ez az elzártság kímélte meg a múltjukat, és biztosítja hagyományőrző jövőjüket. Egy ország, aminek az uralkodója azért utazik külföldre, hogy megnézze; mit ne honosítson meg otthon az ott tapasztaltakból, az számíthat az ínyencek érdeklődésére. Ha pedig az utazót beengedték ebbe a hegyek ringatta országba, akkor biztos lehet abban, hogy a legmagasabb minőségű fogadtatásban fog részesülni.
Na sklade 1Ks
15,24 € 16,04 €

Libanon - Látnivalók, történelem, kultúra

Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat. A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum - évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak. Hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának. Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról. Kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon. Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás.
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

dostupné aj ako:

Libanon

Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat. A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum – évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak. Hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának. Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról. Kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon. Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás.
Na stiahnutie
6,28 €

dostupné aj ako:

Szudán

Az egyiptomi piramisokat mindenki ismeri. Akár név szerint is fel tudjuk sorolni őket. De vajon hányan hallottak arról, hogy a Szudáni Köztársaság területén, Núbiában, sokkal több hasonló építmény található? Pedig az ezeket létrehozó emberek, a piramisok alatt nyugvó uralkodók, ősi kultúrájuk éppúgy hozzátartozik az emberiség történetéhez, mint híresebb rokonaiké. A könyv az íj és a fekete arcok földjével ismerteti meg az olvasót, amelyről már az ókori utazók is beszámoltak. Megismerhetjük belőle Kermát, Egyiptom nagy riválisát, találkozhatunk a fekete fáraók háromezer éves történetével, ellátogathatunk Dzsebel Barkalra, a természet és az egyiptomi hitvilág találkozópontjára, és megcsodálhatjuk Nuri, El-Kurru, Meroé piramisait. Végül, de nem utolsósorban képzeletbeli kirándulást tehetünk Ó-Dongolába, ahol tetten érhetjük a bibliai jelenetet, amikor a núbiai királynő, Kandaké, küldötte kétezer évvel ezelőtt ellátogatott Jeruzsálembe, hogy elhozza onnan a kereszténységet erre a földre. Egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő útikalauz az ókort képzeletben, a mai Szudánt pedig a valóságban is beutazni kívánók számára.• Egy vérbeli utazó saját fotóival is illusztrált, lebilincselően izgalmas úti beszámolója.• Különleges, személyes hangvételű olvasmányélmény a piramisok szerelmeseinek.
Na stiahnutie
6,28 €

Algéria

A tiltott gyümölcs zamata tette kívánatossá Algériát azok alatt az évtizedek alatt, amíg a történelmi viharok átvonultak rajta. A ma Algériája azonban mentes mindentől, ami disszonáns. Nagyvárosai a maguk sajátos módján őrzik a múlt emlékeit, megfűszerezve azt a modern kor minden vívmányával. Gyönyörű paloták mutatják be, hogyan élt a beglerbég, a bej és egyéb hatalmasságok, és adnak ízelítőt abból a korból, amikor kalózok szelték a Földközi-tenger vizét, meg amikor Cervantes töltötte itt rabsága idejét. És van az országban pálmaerdő és oázis, meg lágyan simogat a Szahara homokja, máshol pedig vad sziklák rajzolnak várakat a kék égre. És tetten lehet érni benne évezredek kultúráját a maguk római, bizánci, oszmán emlékeivel. És mivel nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a számtalan UNESCO világörökségi helyszínt karbantartsák, azokra kellőképpen vigyázzanak, az ott talált leleteket jól szervezett múzeumok termeiben mutassák be, így a látogató számára kézzelfoghatóvá válnak azok a városok, paloták, templomok, amelyeket az épen maradt mozaikképek díszítettek sok-sok évszázaddal ezelőtt. Mindezeket a jól szervezett és tökéletes kiszolgálás koronázza meg, amely kellemessé teszi ezt a szellemiekben is gazdag országot a turista számára, gazdag hagyományaival, színes csempecsodáival, fényes sugárútjaival, ősrégi sikátoraival és barátságos lakóival.
Na stiahnutie
5,02 €

Pakisztán

Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak a világ utazói számára. Ez a könyv megmutatja, hogy a felszín alatt milyen csodák rejtőznek. Hogy az évezredek kultúráját a hétköznapokban őrző, ápoló kezek milyen értékessé teszik Pakisztánt, ahol a UNESCO világörökségi helyszínei ötvözik a hindu, a muzulmán és a törzsi kultúrát. Ahol egyedülálló irodalmi műveket és semmihez sem hasonlíthatóan csodás mauzóleumokat hagytak maguk után a szúfi szentek. Ahol a modern kor minden vívmánya biztosítja a gondtalan kényelmet az odalátogatók számára, ugyanakkor időutazást lehet tenni Mohendzsodáro és Harappa évezredeibe, valamint meg lehet csodálni Chaukhandi és más temetkezési helyek síremlékeinek csipkeszerű, faragott falait. Azután el lehet mélyedni Allah hívei és Mohamed próféta követői nyomában Iszlámábád óriás mecsetének az üzenetében, majd a vallási rajongásban az önkívületig elmerülő tömegek láttán Allahot meg a negyedik kalifát, Alit idézhetjük meg Sehwan Sharifban. De a történelmi tényekkel is megismerkedhetünk a könyv segítségével. Az ókori Selyemút nyomán emelt óriáserődökkel, amelyek egyedülálló füzért alkotnak az Indus folyó mentén, és Bahawalpur maharadzsáinak életébe is betekintést nyerhetünk. Megtudhatjuk továbbá, hogyan oktattak a világ egyik első egyetemén, Takszilában. Azután találkozhatunk Kőrösi Csoma Sándorral és Stein Auréllal, valamint megcsodálhatjuk Lahorban Schöfft Ágoston monstre festményét abban a galériában, amely a szikh Bamba hercegnő tulajdonában állt. Az ő társalkodónője volt a neves magyar tudós, Baktay Ervin nővére, aki egyben édesanyja volt a Budapesten született Amrita Sérgil festőnőnek. Ezt a gazdag kulturális közeget pedig még felejthetetlenebbé teszi a pakisztáni emberek utunk során megtapasztalt kedvessége.
Na stiahnutie
10,07 €

13,36 € 14,06 €

Vietnám

Vietnám egy változatos történelmű ország, ahol sokféle nép élt és él, és ahol a tengerparti síkságot látványos hegyek koszorúzzák. Egy ország, amelynek szárazföldön és vízen élő lakói sajátos életmódot alakítottak ki a maguk számára. Egy ország, ahol bár a balsors alakította generációk életét, mégis szorgalmas, kedves, megbízható emberek lakják. Vietnám sorsa a túlélés volt, és a vietek ebből a tantárgyból kitűnően vizsgáztak. A legádázabb körülmények között is fennmaradtak, fejlődtek és folyamatosan tanultak. Amit pedig közben teremtettek, az megérdemli a világ elismerését. Ebben a könyvben kézzelfogható valósággá válik az ország minden épített és természeti kincse – a mesébe illő császári paloták, a művészi igénnyel létrehozott pagodák, korunk relikviái. De megismerhetjük a vietnámiak különleges írásának történetét, és képet kaphatunk irodalmi alkotásaikról, verseikről és mondáikról is, amelyekkel beírták magukat a világirodalomba. Mert a vietek mesére áhító, szépre érzékeny lelke – a halhatatlanság felé vezető utat keresve – a konkrétumokat a legendákba ágyazta be. Az olvasót pedig ezek a legendák kalauzolják végig egy olyan országon, amely a múlt árnyaiból építette fel saját magát, és amelynek különleges szokásai élménnyé teszik a velük való megismerkedést. Ha pedig a könyv lapozgatása közben az olvasó megéhezett, akkor az autentikus recepteket kipróbálva megismerkedhet azzal a vietnámi étellel, amelyikre épp kedve támad. Nem fog csalódni!
Na stiahnutie
10,07 €

Vietnám

Vietnám változatos történelmű ország, ahol sokféle nép élt és él, és ahol a tengerparti síkságot látványos hegyek koszorúzzák. Egy ország, amelynek szárazföldön és vízen élő lakói sajátos életmódot alakítottak ki a maguk számára. Egy ország, ahol bár a balsors alakította generációk életét, mégis szorgalmas, kedves, megbízható emberek lakják. Vietnám sorsa a túlélés volt, és a vietek ebből a tantárgyból kitűnően vizsgáztak. A legádázabb körülmények között is fennmaradtak, fejlődtek és folyamatosan tanultak. Amit pedig közben teremtettek, az megérdemli a világ elismerését. Ebben a könyvben kézzelfogható valósággá válik az ország minden épített és természeti kincse - a mesébe illő császári paloták, a művészi igénnyel létrehozott pagodák, korunk relikviái. De megismerhetjük a vietnámiak különleges írásának történetét, és képet kaphatunk irodalmi alkotásaikról, verseikről és mondáikról is, amelyekkel beírták magukat a világirodalomba. Mert a vietek mesére áhító, szépre érzékeny lelke - a halhatatlanság felé vezető utat keresve - a konkrétumokat a legendákba ágyazta be. Az olvasót pedig ezek a legendák kalauzolják végig egy olyan országon, amely a múlt árnyaiból építette fel saját magát, és amelynek különleges szokásai élménnyé teszik a velük való megismerkedést. Ha pedig a könyv lapozgatása közben az olvasó megéhezett, akkor az autentikus recepteket kipróbálva megismerkedhet azzal a vietnámi étellel, amelyikre épp kedve támad. Nem fog csalódni!
U dodávateľa
12,65 € 14,06 €

A Selyemút üzenete - Üzbegisztán

Bánszegi Katalin A Selyemút üzenete - Üzbegisztán című, gazdagon illusztrált, érdekfeszítő, rendhagyó útikönyve az Ab Ovo kiadó - a világ csodáit bemutató - "Repülőszőnyeg" sorozatának első kötete. "Nagyon jó volt itt lenni! Örülök, hogy itt voltam! Amit vártam, elmaradott múlt, igénytelen egyszerűség, néhány műemlék. De amit kaptam, nem ez! Valami sokkal jobb! Valami sokkal több! Valami egészen más! Mert azt tapasztaltam, hogy Üzbegisztán értékén méri a múltját, és megőrzi azt a jövő számára, de van annyira fejlett, hogy meg tud felelni a jelenkor legmagasabb elvárásainak is. Szerencsés egyveleg. Annyira Nyugat, hogy kényelmessé tudja tenni az utazó itt töltött napjait, és van annyira Kelet, hogy találkozhassunk az egzotikus múltnak azzal a részével, amit korábban csak a mesék világából ismertünk. Mert Naszreddin Hodzsa világa nem veszett el. Az itt él az üzbégek kedvességében, huncut szemében, a sokszínű tubetejkák alatt."
Vypredané
13,40 € 14,11 €

Legendák földja - Ciprus

Ciprus a legendák szigete, ahol mindig kék az ég, ragyog a nap, és a lágyan hullámzó, kristálytiszta víz mossa a parti fák gyökereit. Ám Ciprus nem csupán ennyi, hanem az egyetemes kultúra egyik bölcsője, tizenegyezer éves históriája dióhéjban magában hordozza az egymás nyomában érkező népek történelmi emlékeit, amelyekből kialakult a szigetlakók saját világának színes szőttese. A hódító rómaiak palotáik máig csodálatos mozaikképeit hagyták ránk, és az ehelyütt alapított első önálló ortodox egyház gyönyörűséges ikonosztázai is itt láthatók. A sziget őrzi az ókori, középkori és újkori Európa nyomait, köztük a háromszáz éves oszmán jelenlét emlékeit, a lovagkor várépítészetének remekeit és a keresztény templomépítészet gótikus csodáit is. Igaz, hogy az a bizonyos "Zöld vonal", ami már évtizedek óta kettészeli Ciprust, egyfajta politikai árnyékot vet az országra, ugyanakkor éppen ez a kettősség kínál lehetőséget arra, hogy látogatóként megtapasztaljuk és értékeljük a mai török és görög valóságot. Mert mindkét rész igyekszik a legjobbat adni magából, hogy az ide látogató minél felejthetetlenebb élményekkel gazdagodva térjen haza.
Vypredané
9,96 € 10,48 €

Lacná kniha A Selyemút üzenete - Üzbegisztán (-95%)

0,71 € 14,11 €

dostupné aj ako: