Szabolcs Benedek

"Budapestet a ruszkik lőtték szét. S ők akasztották föl Szálasit is. Gondoljon a lányára! Mit mond neki, mi ez az egész odakint? Neki is be akarja beszélni, hogy csak azért vonulnak és tiltakoznak odakint a fiatalok, mert a magyar labdarúgóválogatott elveszítette a világbajnoki döntőt? Ennyire kevésnek érzi a mi fiainkat? Nem veszi észre, képtelen fölfogni a fodbal mögött rejlő erőket és lehetőségeket? A kommunisták észrevették. Csak éppen rosszul gazdálkodtak vele. De most ellenük lehetne fordítani a saját fegyverüket." 1954 nyarán, alig egy évvel a legendás londoni 6:3 után Magyarország újabb futballdiadalnak néz elébe: a világbajnoki döntőnek. Az Aranycsapat győzelme nem lehet kétséges, ezért a pártállamtól a legkisebb lakóközösségekig mindenki a hazatérő bajnokok ünneplésére készül. Amikor azonban a várva várt győzelem elmarad, a csalódott szurkolók először csak tüntetni, aztán törni-zúzni kezdenek Budapesten, sőt egyesek már forradalomról beszélnek... Benedek Szabolcs történelmi dokumentumokon alapuló regénye a magyar közelmúlt egyik elfelejtett epizódját eleveníti fel egy tipikus budapesti bérház lakóinak sorsán keresztül, akik között éppúgy megtalálható az elvhű kommunista házmester, mint a volt horthysta főtiszt vagy a munkatáborokból hazatért házaspár.

1919. május 1. Budapest utcáit soha nem látott tömeg lepi el. A város lakossága ünnepel, igaz, nem teljesen önszántából: a néhány megmaradt, de már csak propagandalapként üzemelő újság napok óta a nagy felvonulás forgatókönyvét ismerteti. Ám a gondosan előkészített terveket váratlan esemény írja fölül: a belvárosban holtan találnak egy papot. A brutális gyilkosságot újabbak követik, és a bűncselekmények kapcsán a hatóságok látókörébe kerülő szerelmespár - az arisztokrata származású írónő és a forradalmi eszmékért rajongó könyvtáros - hamarosan egy életveszélyes politikai játszmába is belekeveredik.

Harmincöt éve már, hogy a magyar labdarúgó-válogatott mindeddig utoljára kiharcolta a világbajnoki szereplés jogát. A Mezey György által dirigált nemzeti tizenegy a selejtezők során maga mögé utasította a hollandokat és az osztrákokat, és felkészülési mérkőzéseken legyőzte egyebek mellett az NSZK-t és Brazíliát is. A nemcsak eredményesen, ám szellemesen és látványosan is játszó csapat Európából elsőként jutott ki az 1986-os mexikói világbajnokságra, ráadásul 1985 végén sokan a kontinens legjobbjaként tartották számon. A folytatást mindenki ismeri: a Mundialon lejátszott és 6-0-ás vereséggel zárult, szovjetek ellen találkozó egyike a magyar futball leggyakrabban emlegetett mérkőzéseinek. A nem várt kudarc egy egész nemzedék fájó emléke és egyben rejtély, amelyet már sokan, sokféleképpen próbáltak magyarázni. Benedek Szabolcs új könyvében korabeli források és az egykori szereplőkkel való személyes beszélgetések nyomán nemcsak annak járt utána, hogyan zuhant le ez a csapat szédítő sebességgel a csúcsról, hanem annak is, hogyan emelkedett föl ekkora magasságokba. A kötet lapjain a magyar futball utolsó dicsőséges fejezetének krónikáján túl belepillanthatunk annak ellentmondásos társadalmi és politikai hátterébe, a kései Kádár-kor zavaros világába is.

"Pofára estek. III. András a vártnál keményebb csávónak bizonyult. Világot látott, művelt és eszes srác lévén tudta, hogyan kell egy királynak cselekednie. Sorra adta ki azokat a törvényeket, amelyek az oligarchák hatalmának letörésére szolgáltak. Az ellenük való küzdelemben az egyházra támaszkodott. Közben fényes, nyugati mintájú királyi udvart tartott, ahonnan a kunok ki lettek paterolva. Egymást követték a lovagi tornák, a díszlakomák, a pompás események. Zászlók, fanfárok, trubadúrok, csillogó lovagi vért. Szurkolók, konfetti, pénztárszalag, ollé, ollé. Minden, ami kell." Az egyiket megvakították, a másik ellen a saját apja viselt háborút, a harmadikat a felesége nyaggatta, hogy szerezzen már egy nyamvadt koronát, a negyedik a férje helyett is hordta a nadrágot, amíg amaz titkos gyűlésekre járt. Volt köztük alacsony és magas, okos és buta, jó fej és tökfej, tökös magyar és nyápic külföldi - s persze nyápic magyar és tökös külföldi is. Emberek voltak - bár néha túlságosan is, olykor pedig tán nem eléggé. Esendőek, mint mi mindannyian. Bizonyára ők is egy csomó hülyeséget kiposztoltak volna magukról, ha lett volna rá lehetőségük. Hogy milyenek is voltak ők ötvenketten, Magyarország uralkodói, ezt szeretné nektek megmutatni ez a kis könyv. A kötethez Lakatos István készített rajzokat.

Becsey Marci egy menő rockzenekar frontembere, ünnepelt sztár, akinek egy ország ismeri a nevét. Lassan lecseng a számtalan lezárással és korlátozással járó járvány, s ő másokhoz hasonlóan azt reméli, az élet mehet tovább ugyanúgy, ahogyan a pandémia előtt zajlott. A visszatérés azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogyan azt Marci, a zenekar és a menedzserük eltervezte. Huszonöt sikeres év után Marci kénytelen egy testi tünetekkel is járó életközepi válsággal szembenézni, és miközben ennek okait kutatja, akár valami film, lepereg előtte családjának múltja. Benne a nagyszüleivel - a deklasszált jogásszal és az egykori dívával -, valamint nem utolsósorban az apjával, aki egykor irodalmi babérokra tört, de aztán meg kellett elégednie a megyei napilap főszerkesztői posztjával... Hol a határ kicsi és nagy bűn, megbocsátható megalkuvás és elvtelen alkalmazkodás, emberi élet és puszta túlélés között? A háromgenerációs regény hősei - akik az 1940-es évektől keresik a boldogulás lehetőségét egy országban, ahol időről időre minden fenekestül felfordul - ritkán tesznek fel ilyen kérdéseket; és a történelem sem kérdezi, inkább csak sodorja őket.

Száz évvel ezelőtt jelent meg Jaroslav Hašek korszakos és kultikus regénye, a Švejk. A HÉVÍZ folyóirat ezúttal arra kért fel tíz magyar írót, hogy meséljék tovább a derék katona történetét. Milyen kalandok érték az eltelt évtizedek folyamán az örök Švejket? Feltűnik önjelölt festőként, kriminálpszichológusként, kutyacsempészként, szilveszteri buliban Szegeden, a moszkvai Vörös téren, a Moszkva téri mozgólépcsőn, Horthy Miklós, Micimackó, az Illés zenekar és Slobodan Miloševic´közvetlen közelében. Hátországban és frontvonalban, határokon túl és a határsávban. A tíz epizódból végül egy sajátos 20-21. századi ká-európai freskó áll össze, amely akár a prágai Kehely kocsma mennyezetéről is visszanézhetne az Olvasóra. Švejk idegenvezet és mennybe menetel, keresztül-kasul az évszázadon.

Sirályok köröznek a tiszta égbolton a kéklő Adria fölött, a kikötőben gályák ringatóznak berakodásra várva. Úgy tűnik, minden adott egy újabb nyugodt naphoz a Diocletianus császár egykori palotája köré épült virágzó, tengerparti városban. De vajon ki az a messzi földről érkezett lány, akinek beszédét senki sem érti, és megjelenése egyszeriben földúlja Spalató nyugalmát? A jövevény felkelti a város két megbecsült személye, Rogerius érsek és Tamás főesperes figyelmét is, és jelenléte megidézi Rogerius múltjának sötét árnyait. A két egyházi méltóság beszélgetéseiből bepillantást nyerhetünk a korábbi történésekbe: a tatárok földúlták Magyarországot, IV. Béla király pedig a tengerhez menekült. "Hiába nyitották ki a királyi torony azon helyiségeit, amelyekben huszonöt évvel korábban az apja, András is időzött, hiába szolgálták föl a jobbnál jobb dalmát borokat, a legízesebb sajtokat, tengeri halakat, valamint olajbogyókat - köztük azokat, amelyek arról a fáról származtak, amely Spalató és Trau között áll ma is, és még Diocletianus idejében ültették -, hiába ragyogott a dalmáciai nap, kéklett a tenger és úsztak a tiszta égbolt alatt a hófehér sirályok, Béla úgy viselkedett, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Föl-alá járkált, arca sápadt maradt, haja és szakálla rendezetlenül lebegett, és hiába erősködtek és hajtogatták neki, hogy aggodalomra semmi ok, ide nem tudnak bejönni azok a félelmetes tatárok, ő ezekre egyre csak ordítani és veszekedni kezdett: - Ti nem tudjátok, kikkel állunk szemben! Ezek nem evilági lények, ezek pokolfajzatok, a Sátán teremtményei! Nem ismernek se istent, se embert, senkinek a törvényei nem kötik őket, csupán a saját szokásaik és a céljak, amelyek pedig egyedül egy dologra irányulnak: hogy az egész világot az uralmuk alá hajtsák!" Benedek Szabolcs lendületes, fordulatos, valós történelmi figurákat megelevenítő regénye bemutatja a tatárjárás kegyetlenségeit, a felperzselt magyar települések utóéletét, elbeszéli a királyi család kényszerű száműzetését, és arra is keresi a választ, hogy miként lehet túlélni egy pusztulásra ítélt országban. Mindeközben a regény hangulatos leírásaival érzelmes emléket állít a mai Split középkori városrészének.

"Jó, figyelj, igazad van, nem kell mindenáron beszélni. Nem kényszerítelek. Csináljunk akkor valami mást. Tudod, mit? Próbáljuk ki a Beatles-terápiát! Hallgassunk meg egy dalt, és attól jobb kedvünk lesz. Jaj, ne gyere már te is azzal a dumával, hogy én csak ezt a négy ficsúrt szeretem, és teljesen beléjük vagyok bolondulva... Évtizedek óta csinálom, hidd el, hogy működik. Ha szarul érzem magam, benyomom a Beatlest, és rögtön az első taktusoktól megnyugszom." "McCartney számol: egy, két, há... Mondom, ekkor kezdődtek a hatvanas évek" - jelenti ki Benedek Szabolcs több síkon játszódó új regényének elbeszélő-főszereplője, ironikusan meghatározva a pillanatot, amely beindította az emberiség "sokadik megkésett reneszánszát", a fenyegető légkörű ötvenes és az unalomba fulladó, szürkésbarna hetvenes évek közti évtizedet. Amikor egy önmagát nagynak tartó (és nevező) generáció abban a meggyőződésben élt, hogy mindent másként fog csinálni, mint az elődei. A Beatles persze nemcsak múlt, valamelyest jelen is, az említett muzsikus koncertjeire például "percek alatt elkapkodják a tiketteket", igaz, "állóhely évtizedek óta nincs". A regény keretét egy meglepő befejezéssel záruló szerelmi történet adja, amelynek kapcsán huszonegy fejezeten keresztül sorjázik néhány ismert és sok-sok ismeretlen sztori a liverpooli fiúkról, egyik legnagyobb