Renée Carlino

Mia Kelly azt gondolja, hogy az élete sínen van. Diplomáját egy elit egyetemen szerezte, képzett zongorista, egy gyakorlatias gondolkodású anya és egy különc apa lánya. A diploma megszerzése óta azonban nem találja a helyét. Azon őrlődik, hogy üzleti végzettségével kezdjen-e valamit, vagy a zenében mélyedjen el, amit szenvedélyesen szeret. Amikor édesapja váratlanul meghal, úgy határoz, hogy amíg ki nem találja, mihez kezdjen a saját életével, addig az apjáét folytatja. Ann Arbort New York Cityre cseréli, és átveszi apja blueskávézójának vezetését. A népszerű találkozóhely törzsközönségét fel nem fedezett helyi zenészek, művészek alkotják. Mia eddig távol tartotta magát az izgalmas és kiszámíthatatlan művészléttől, de a váratlan találkozás Will-lel, azh édes, helyes, elragadó gitárossal, bepillantást enged neki ebbe a világba. Amikor a srác a barátja, majd a lakótársa lesz, Mia minden tőle telhetőt elkövet, hogy elnyomja a lelkében dúló szenvedélyt, amit iránta és a zene iránt érez, de apja öröksége lassanként megnyitja a szívét.

From the USA TODAY bestselling author of Sweet Thing and Nowhere But Here comes a love story about a Craigslist "missed connection" post that gives two people a second chance at love fifteen years after they were separated in New York City. To the Green-eyed Lovebird: We met fifteen years ago, almost to the day, when I moved my stuff into the NYU dorm room next to yours at Senior House. You called us fast friends. I like to think it was more. We lived on nothing but the excitement of finding ourselves through music (you were obsessed with Jeff Buckley), photography (I couldn't stop taking pictures of you), hanging out in Washington Square Park, and all the weird things we did to make money. I learned more about myself that year than any other. Yet, somehow, it all fell apart. We lost touch the summer after graduation when I went to South America to work for National Geographic. When I came back, you were gone. A part of me still wonders if I pushed you too hard after the wedding... I didn't see you again until a month ago. It was a Wednesday. You were rocking back on your heels, balancing on that thick yellow line that runs along the subway platform, waiting for the F train. I didn't know it was you until it was too late, and then you were gone. Again. You said my name; I saw it on your lips. I tried to will the train to stop, just so I could say hello. After seeing you, all of the youthful feelings and memories came flooding back to me, and now I've spent the better part of a month wondering what your life is like. I might be totally out of my mind, but would you like to get a drink with me and catch up on the last decade and a half?