Tibor Cseres

„Amikor a Hideg napokban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek. Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is. A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé!”

Korán megtanultam olvasni, lehettem tán öt-hat éves. Fő oka burjánzó kíváncsiságom volt: mindent tudjak, amit a felnőttek. Mindent el is olvastam, ami a kezembe került, illetve amit könyvkötő nagyapám hazahozott műhelyéből. Jobbára tíz-, húsz-, ötvenfilléres ponyvákat, jobb esetben pengős regényeket. (Jobbára, mondom, mert köztük ott voltak P. Howard, azaz Rejtő Jenő könyvei is). Így került kezembe egy színes képekkel teli, emlékezetem szerint díszes kiadvány az 1848-as szabadságharcról. Nem volt túlságosan vastag a könyv, mihelyt végeztem vele, kezdtem elölről. Óriási hatással volt rám, ahogyan a nép felkelt, ahogyan hadserege sorra nyerte a csatákat a túlerővel szemben, ahogyan a magyar forradalom segítségére sietett sok külföldi kiváló tábornok, és folytathatnám... Természetesen Petőfi, Kossuth, Bem "apó", Damjanich, Batthyány, Görgey - mind rajongott hősöm lett, akár Winnetou vagy Old Shatterhand. Ráadásul magyarok, a mieink! Ám a harc szomorú végét röviden, vagy tán sehogyan sem intézte el a könyv. Ezt akkor persze észre sem vettem. Azután ahogy cseperedtem, iskolai tankönyveim valamivel talán árnyaltabban, de sohasem kudarcokkal, széthúzással is terhes, reménytelen valóságában tárták fel annak a valóban nagyszerű, heroikus kísérletnek a történetét. Egy pillanatig sem állítom, hogy ne született volna a hazai irodalomban az akkori küzdelmeket tárgyilagosan, akár tudományos alapossággal is elemző mű. Ha megerőltetem engem lassan cserbenhagyó memóriámat, még említhetnék is ilyet. Ám olyan izgalmas, eddig ismeretlen részletekbe is beavató leírást, mint amilyennel most az Önök kezében tartott könyv szolgál, soha nem olvastam. Kossuth Lajos önéletrajza mintha egy rejtekajtót tárt volna fel számomra. Mennyi mindent értek már. Milyen egyszerű felismerni, mi miért történt úgy, ahogy történt. Kossuth néhol kegyetlenül önkritikus vallomásából, elbeszéléséből, annyira világosak - számomra legalábbis - addig homályos részletek. A nagy ember életrajza mögött éles kontúrral rajzolódik ki a magyar szabadságharc sok-sok csodája és hibája. Izgalmas, hiteles, önkritikus, tárgyilagos, mélyen elemző ÖN-életrajz - írom fentebb. Amit nem Kossuth Lajos írt, nem is tollba mondta, hanem egy kitűnő magyar író, Cseres Tibor műve. Műfajilag fikció, tartalmilag dokumentum. Remek! Vitray Tamás