! Doprava ZADARMO už od 20 € !

András Cserna-Szabó

autor

Nagy macskajajkönyv - avagy süssünk-főzzünk másnap


Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről, szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét. De soha egyetlen tankönyv sem említi, hogy az egész világirodalom, tokkal-vonóval felfogható egyetlen gigantikus lakomaként is, ahol tengernyi alkoholt fogyasztanak el a résztvevők. Hiszen hogyan indul az európai filozófia? Szókratész és haverjai egy rettentő buli után, pocsolyamásnaposan a szerelemről elmélkednek - közben persze újra berúgnak. A szerzőpáros könyve pedig visszavonhatatlanul bebizonyítja: ez a buli azóta is tart, csak a szereplők és a piák cserélődnek. A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőink magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is. #x A mű javított, jelentősen bővített kiadásában már 40 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel - és a remekművekhez hasonlóan - megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 66 receptet is kapunk ajándékba, hogy hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen. Egészségükre, proszit és fenékig!
Na sklade 1Ks
12,75 € 13,42 €

Az abbé a fejével játszik


Cserna-Szabó András legújabb regénye a Teremtéssel kezdődik, a világ megszületése után pedig korokon és helyszíneken száguldunk (vagy éppen ugrabugrálunk) keresztül. Azegyszerre szerteágazó és szorosan egybeszőtt történetfolyamban egyaránt felbukkan a címszereplő abbé, Martinovics Ignác, vagy éppen a szarajevói merénylők; Kosztolányi Dezső és Édes Anna, a gyermek Ottlik Géza és Ady Endre, Lenin és I. Lipót - továbbá törpék, lángossütők és dzsesszzenészek. Ha egy könyv a Teremtéssel kezdődik, nem is végződhet másképp, csakis az Apokalipszissel - és most sincs ez másképp. De amíg eljutunk a világ végéig, még megtudjuk, mitől egyszerre félelmetes, kétségbeejtő és nevetséges az életünk.
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

Puszibolt


"Hogy boldogok-e errefelé az emberek? Halovány fogalmam sincsen. Igazából azt sem tudom, mi az a boldogság. Persze fordulhatok filozófusokhoz, hogy megértsem, csakhogy a bölcselőhad elég kuszafejű népség. Összevissza magyaráznak, gyakran teljesen felfoghatatlan dolgokat mondanak, és amennyire szigorúak kollégáikhoz, éppen annyira elnézőek önmagukkal szemben. Az egyik hírhedt gondolkodó például azt írja: boldogság nincsen. Majd pontosan kifejti, hogyan kell boldognak lenni. Miközben összegyűjtjük a boldogság kellékeit, boldognak kell lennünk. Na, ez rendesen odabasz, mi?" Cserna-Szabó András 2008-as novellafüzére új kiadásban jelenik meg a Helikon Kiadó gondozásában.
Na sklade 1Ks
11,03 € 11,61 €

Mérgezett hajtűk


A Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában. A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve. Igazság szerint jómagam inkább érzem közelebb e miniatűröket az epikus formákhoz, mint az értekező műfajokhoz. Cserna érzékletesen és érzékien beszél az irodalomról, legalábbis arról a szeletéről, melyen láthatóan imádattal csügg, s ez a szeretet szinte megbűvöli olvasóját, bevonja abba a körbe, amelyben nem lehet kérdés, hogy az irodalom a világ talán egyetlen figyelemre méltó jelensége. Az írói szemszögű, személyes és érzelmektől áthatott megközelítései, értelmezései nagyon gyakran telitalálatok, egyszerűen közelebb visznek egy mű vagy egy alkotói személyiség és munkássága megértéséhez, és Cserna-Szabónak ehhez néha elég egy halálpontos jelző, mint például amikor Hemingway szövegéről megjegyzi: "Ez egy barna novella..." A szöveg elementáris hatásának szinte lehetetlen ellenállni. Egy furcsa, különös, rendhagyó és kiváló (esszé-tárca)novellás kötet, és önarckép az írónak már nem kölyökkutya, hanem érett korából. Dérczy Péter
Na sklade 1Ks
12,26 € 12,90 €

Extra Dry


A boldog békeidők utolsó pillanatai 2019 őszén. Egy kínai denevérben élő halálos vírus unalmában már azon tűnődik, mi lenne, ha elköltözne. Mondjuk, egy emberbe. Mindeközben Budapesten Aladár és Erika válnak. Lányuknak, Lizának van egy képzeletbeli barátja: Bingó, a vérnyúl. A Mikulásnak nyoma vész… Kuli, a temetőcsősz úgy tesz, mintha kettőig se tudna számolni, de mindez csak álca! A vadász megmenti Piroskát és a nagymamát a farkastól, de később szíven döfik. Emánuel egy durva szexuális együttlét során elveszti a fejét. De szó szerint. És közben Ignác papa (Erika apja, Aladár apósa), a nyugalmazott gimnáziumi igazgatóhelyettes már hegyezi a… és nem a fülét! Két hét Magyarországon (+ Székelyföld, Nápoly és Párizs). Cserna-Szabó András új regényében, fekete komédiájában a múlt is fel-felbukkan: nyilasterror és Kádár-korszak, az ötvenes évek csengőfrásza és középkori török kínzási módszerek. Vidáman folyik a pezsgő, az ondó és a vér!
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

Rézi a páczban


Apicius, Epikurosz, Hrabal, Krúdy, Mikszáth, Karinthy, Petri, Kövi Pál, Szomory, Dumas, Babits, Jókai, Füst Milán, Márai, Nietzsche, Tömörkény, Krasznahorkai, P. Howard, Agatha Christie, Déryné, Hamvas, Mick Jagger vagy éppen Bodor Ádám - egyfelől. Másfelől: firenzei posírozott tojás, Peche Melba, csórékolbász, bajai és szegedi halászlé, Fedák-lepény, sólet és halsli, risotto alla piemontese, kolozsvári káposzta, Puszta koktél, kálomista mennyország, vermicelli alla Posillipo, marinírozott halszelet Turbigo módra, paprikás krumpli, fogas Mornay módon, angol karácsonyi puding, Mussolini leves, szegedi tarhonya, velő Diderot módra, szalontüdő, vargabéles vagy éppen Újházi-kakasleves. Ezek Cserna-Szabó András legújabb könyvének, a Rézi a páczban című kötetnek főszereplői: írók és ételek. A gasztronómia és a kultúra kapcsolódási pontjai. A konyha elfelejtett történetei az irodalomban, az irodalom titkos története a konyhában. Van itt gasztrotörténeti esszé és hasnovella, kulináris tárca és konyhakulturális tanulmány. Aki szerette Edét a levesben, az imádni fogja Rézit a páczban...
U dodávateľa
13,76 € 14,48 €

Fél négy / Fél hét / Félelem és reszketés Nagyhályogon


Cserna-Szabó András Fél négy című első könyve 1998-ban, a Fél hét című második kötete 2001-ben, a Félelem és reszketés Nagyhályogon című novellaciklusa 2003-ban jelent meg. A szerző első három könyve - melyet nemcsak a címek első három betűjének azonossága, de közös atmoszférájuk is egybefűz - először jelenik meg egyetlen kötetben.
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

Zerkó. Attila törpéje


„453-at írtunk Krisztus születése után. Ez a rómaiaknál 1206, a berbereknél 1403. Nagyjából harmincnyolc éves lehettem. Meglett férfi. Tulajdonképpen vége volt az életemnek. Már minden lényeges dolog megtörtént velem. De kár lett volna még meghalnom. A java ugyanis még csak ezután jött." Az V. században járunk, Attila hun király idejében. Az emberiség éppen soron következő apokalipszise felé száguld. A világ lángol, ömlik a vér, birodalmak születnek és lesznek az enyészeté. Szerte a világban – Rómától Konstantinápolyig, Hippótól Mediolanumig, Catalaunumtól Zentesig – hunok, nyugat- és keletrómaiak, vandálok, gótok, szkírek, alánok, szarmaták, gepidák, zsidók, görögök (stb.) rohangálnak (vagy éppen tántorognak az erjesztett kancatejtől, a mézsörtől, az itáliai és galliai boroktól vagy a táltospipától), hogy a régi káoszból az újba taszítsák az emberiséget. Az események krónikása Zerkó, a berber törpe, aki élete alkonyán korianderes bárányt falatozva, mellé jóféle Ikarion bort hörpölve meséli el kalandos történeteit a száját tátó kocsmai népségnek egy ciprusi tavernában. Zerkó élete során volt rabszolga és isten, udvari bohóc és börtöntöltelék, cirkuszi látványosság és hímringyó ? legfőképpen pedig szemtanúja Róma, Bizánc és a hunok küzdelmének. Cserna-Szabó András legújabb kötete ókori pikareszkregény, kumisz szagú, groteszk road movie, történelmi tabló és annak paródiája - a folyton porig égő és hamvaiból mindig újraéledő világ egy kisember szemszögéből.
Na sklade 2Ks
13,18 € 13,87 €

Sömmi. - Helikon Zsebkönyvek 129.


"...jegyezd meg, Veszelka fiam, hogy aki variál, az reá babrál, különben sem kell folyton okoskodni, mert az élet értelmét egy szóban öszve lehet foglalni: sömmi." Félelem és reszketés járja át az alföldi tanyavilágot, a hatóságok tehetetlenek - ahol csak felbukkan Rózsa Sándor és bandája, ott rögvest egekbe szökik az eltulajdonított jószágok és lepuffantott pandúrok száma. Ám a legendás haramiavezér és önjelölt pusztai igazságosztó kezd belefásulni a betyáréletbe, és titkon már arról ábrándozik, hogy mundért öltve a becsület újtára lép. Ennek eléréséhez szó szerint még a lelkét is hajlandó eladni, és az ördögi paktumnak hála a Kegyelmes Paraszt végül bebocsátást nyer Kossuth Lajos táborába. Hamar kiderül azonban, hogy nem rablóból lesz a legjobb szabadságharcos... Cserna-Szabó András betyárkönyve féktelen fantáziával és fekete humorral dolgozza fel Rózsa Sándor máig eleven mítoszát. Népmesei elemekkel színesített vadkeleti kalandok, véres leszámolások és szaftos gasztronómiai kitérők - a Sömmi.-ben minden benne van, ami egy pokolian szórakoztató áltörténelmi regényhez kell.
U dodávateľa
6,69 € 7,04 €

Szíved helyén épül már a Halálcsillag


Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, "az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni. A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló...
Vypredané
12,75 € 13,42 €

Mérgezett hajtűk


Cserna-Szabó Andrást eddig kivételes tehetségű, markáns hangú novellistaként ismerhette a közönség, e könyvében viszont mint esszéíró mutatkozik be. Negyvenkét fejezetben száguld végig a magyar és a világirodalom történetén, Rabelais-től Garacziig, s a rövid szövegekben igyekszik megragadni egy-egy életmű vagy alkotás lényegét, metafizikai középpontját. Olyan szerzőkre és művekre hívja föl a figyelmet, melyek kihullottak a kollektív irodalmi emlékezet hálóján, illetve ismert szerzők életművét világítja meg teljesen új szögből. Mindegyik szöveg olyan feszes és izgalmas, mintha egy igazi novellát olvasnánk; a szöveg kérlelhetetlenül halad előre, a végcél felé, mely nem más, mint elmondani, mit gondol Cserna-Szabó az irodalomról, filozófiáról és a világról. A Mérgezett hajtűkkel olyan olvasható mikro-irodalomtörténet született, mely a megidézett műveket is szóra bírja, az olvasót pedig olvasásra készteti. Ennél többről pedig író nem is álmodhat.
Vypredané
7,89 € 8,30 €

77 magyar pacal - Avagy a gyomor csodálatos élete


Már az ókori görögök is... vagy ha ők nem, de a rómaiak biztosan! Üssük fel Apiciust vagy a Satyricont, és lám: ott a pacal. És a sötét középkor? Aki olvasta Rabelais-t, csak somolyog. Hát a modernek? Pacal minden mennyiségben, benne úszunk pillangózva. A posztmodernekről már nem is szólunk, csak annyit mégis: a pacal az pacal az pacal az pacal. Cserna-Szabó András régi nagy híve a marhabendőnek, tagja a titkos pacalszektának: ők azok, akik minden étlapon a pacalt keresik. A 77 magyar pacal nem egyszerűen csak egy könyv. Ez egy igazi, hamisítatlan, őseredeti beavató könyv, alcíme lehetne akár Bevezetés a pacalba vagy A pacal filozófiája, netán A pacalisták evangéliuma is, és egyik sem lenne túlzás. Három részből áll: egy történeti, egy gasztronómiai (77 recept) és egy irodalmi fejezetből. Benne van minden, amit tudni akarsz a pacalról, de sosem merted megkérdezni... Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen a kerthelyiségben, kezében kenyér, éppen szaftot tunkol, fröccsöt iszik, s közben új, eddig ismeretlen pacalokkal álmodik.
Vypredané
13,57 € 14,28 €