István Dévényi

Az államtitkár közelebb húzódik, tehát minden, érted, minden köztünk marad. Ha jó lesz a projekted, mennybe mehetsz, a Berlint se zárnám ki, máskülönben meg elfelejted az estét, utálnám, ha nem dolgoznánk együtt, és mindenféle szarságot látnék rólad a hírekben. Kis ország vagyunk, melót is nehezebben talál úgy az ember, és a szüleid se volnának túl boldogok, hogy a média napokig veled foglalkozik. A szüleim? Igen, a szüleid, a te szinteden már megnézzük, hogy kivel dolgozunk együtt. Dévényi István az MTI, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Hír TV egykori munkatársa. Első regényének szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal kizárólag a véletlen műve.

Az ?ország a csőd szélén. A kormány tehetetlen. A politikusok pánikban. A hatalom új ellenséget keres, és gyorsan meg is találja. "A készülék mellé kucorodik, így szeret, hogy minden szóra pontosan odafigyelhessen. „Barátaim, magyarok! Szomorú, mégis felemelő napokat élünk. Szomorúak, mert egyre több honfitársunk veszíti el a biztos megélhetésbe vetett hitét, de felemelőek is, hiszen most mutatkozhat meg igazán a nemzet ereje.” János egyetértőn bólogat, így van, ő aztán tudja, milyen a nélkülözés. Lehajtja az italt, kedveli ezt a fickót, szívéből szól, és azt mondja, amiről ő is beszélne, ha lennének hozzá kimondható szavai. „Magyar honfitársaim! Különleges nép vagyunk, de most kétszeres erővel figyeljünk egymásra. És ne csak a tekintetünket, a lelkünket is küldjük a másik felé, hiszen ez, az egy vérből valóság különböztet meg minket mindenki mástól. Ezt soha ne feledjük!" Dévényi István újságíró, műsorvezető az MTI, a Magyar Nemzet, és a Hír TV egykori munkatársának második regénye a politikai média erejéről és áldozatairól. A valósággal való mindennemű egyezés most is kizárólag a véletlen műve.  

Az ország a csőd szélén. A kormány tehetetlen. A politikusok pánikban. A hatalom új ellenséget keres, és gyorsan meg is találja. "A készülék mellé kucorodik, így szeret, hogy minden szóra pontosan odafigyelhessen. "Barátaim, magyarok! Szomorú, mégis felemelő napokat élünk. Szomorúak, mert egyre több honfitársunk veszíti el a biztos megélhetésbe vetett hitét, de felemelőek is, hiszen most mutatkozhat meg igazán a nemzet ereje." János egyetértőn bólogat, így van, ő aztán tudja, milyen a nélkülözés. Lehajtja az italt, kedveli ezt a fickót, szívéből szól, és azt mondja, amiről ő is beszélne, ha lennének hozzá kimondható szavai. "Magyar honfitársaim! Különleges nép vagyunk, de most kétszeres erővel figyeljünk egymásra. És ne csak a tekintetünket, a lelkünket is küldjük a másik felé, hiszen ez, az egy vérből valóság különböztet meg minket mindenki mástól. Ezt soha ne feledjük!"