József Gazdag

"E könyvvel és a benne megszólalók szavaival üzenem, mondom, kiáltom minden magyarnak, éljen bárhol is a nagyvilágban: sorsunk a saját kezünkben van. Csak akkor tudunk megmaradni, ha akarunk! És ha teszünk is érte. Ady Endre könyörgő jajja átsüvít az időn, s mindnyájunkhoz szól: Az Élet él és élni akar! Őrzők, vigyázzatok a strázsán! Vigyázzunk hát!" (a Szerző)

Deväť sugestívnych, znepokojujúcich, istou rukou napísaných poviedok o strate životných perspektív predstavuje azda najkompaktnejšiu, starostlivo vybudovanú prozaickú zbierku v maďarčine v novom tisícročí. Spisovateľská askéza Józsefa Gazdaga má jasne rozoznateľný cieľ: objavovať a opísať hraničnú fázu ľudského bytia, ktorú si nikto iný v súčasnej maďarskej literatúre netrúfa spracovať, a ak áno, nerobí to s takou vervou ako on.

Őrültekházán belül vagy kívül? Kilátás vagy kilátástalanság? A kötetbe foglalt kilenc elbeszélés mindegyike szenvtelen hangú, szuggesztív beszámoló a pusztulásról, a kötet mottójában megidézett „kegyetlen csodák” idejéről. A 2005-ben megjelent, s a legjobb első prózakötetért járó Bródy Sándor-díjjal jutalmazott regény újrakiadása.

A szerző tíz éven átszerkesztette az Új Szó napilap nagy olvasói visszhangot kiváltó, népszerű mellékletét, a futballal foglalkozó Focitippet. Jelen kötet ennek a tíz évet átölelő sportújságírói pályafutásnak a keresztmetszete, válogatás Gazdag József tárcáiból, amelyekben új perspektívákat keresve megpróbálta kitágítani a sportújságírás dimenzióit, kapcsolódási pontokat találva az irodalommal, a szociológiával és a pszichológiával.

A vörös holokauszt még ma is tabu. Be van seperve valahová egy hatalmas szőnyeg alá. Csak egy nevet ismer vagy emleget a világ az emberiség hóhérai közül: a Hitlerét. S a Lenin, Sztálin és Trockij bűne, a Bérija és Blohin bűne, az emberiség eme hóhérainak bűne nem bűn, s soha meg nem neveztetett. Vagy a Kun Bélák és Szamuely Tiborok, a Rákosi Mátyások és Kádár Jánosok, a Gh. Gheorghiu-Dejek, Honeckerek és a többi kommunista bűnöző bűne sem bűn. Takaró boríttatik szörnyű tetteikre, s miközben ma is szolgálatban álló utódaik átfestett cégtábláik mögé rejtett silány lényüket továbbra is ott mutogatják a világpolitika színterén, ama képzeletbeli takaró sarkait huzigálják kinnebb és kinnebb, hogy a szörny-idők igazi mivolta tovább is rejtve maradjon. Próbáljuk hát legalább fellebbenteni azt vagy azokat a takarókat. És próbáljuk felvillantani az emberiség legszörnyűbb bűnöseinek a bűnét. A Vörös Pokol bűnét. Melyre már vagy még mindig csak az emlékezés utal. Azok emlékei, akik túlélték azt, és nem vitték emlékeiket a sírba.