Eva Hajdu

Príbeh ženy a jej mladej dcéry. Komplikované vzťahy, hľadanie lásky a svojho miesta v živote, priateľstvo, cesta zo Slovenska do Prahy, kríza stredného veku a ťažká úloha matky, strach zo životných chýb, no na druhej strane nutnosť ísť svojou cestou... Hlavná hrdinka Nora, matka mladej Judity, mala v detstve schopnosť vidieť víly, a aj v dospelosti občas potrebuje ich radu......

Za titulom detskej knihy zázračná krajina húb sa skrýva nielen napínavý a milý rozprávkový dej, ale aj pohľad do prírody. Autorke sa podarilo hravou formou spojiť a poprepletať dobrodružný príbeh zo sveta fantázie s odborným sprievodcom v ríši húb v priebehu štyroch ročných období. Rozprávka si preto vyžaduje pozornosť aj z mykologického hľadiska. Autorka prezrádza dobré teoretické i praktické vedomosti o hubách. Dôkazom toho je aj voľba popísaných druhov, ich stručná a výstižná charakteristika morfologických znakov, stanovišťa, aj možnosti zámeny jedlých s jedovatými druhmi. Obzvlášť pozoruhodné je, ako majstrovsky kombinuje odborné popisy s rozprávkovými elementmi, čo umožňuje detskému čitateľovi nenásilným, hravým spôsobom spoznávať jednotlivé druhy húb, predstavované v tejto netradičnej rozprávke. Život v nej neohrozujú bosorky, zlí draci, či v tých modernejších mimozemskí dobyvatelia, ale na pohľad lákavé plodnice húb.

Pôvabné rozprávky z pera skúsenej autorky detskej literatúry zavedú deti do všetkých kútov Slovenska. Tie menšie vtiahnu do sveta tajomných víl, škriatkov, tajuplných kúziel, či hovoriacich zvieratiek. A, samozrejme, aj do sveta, kde zlo dube určite potrestané. Pre väčšie deti a študentov je pripravená špecialita – súbežný preklad do angličtiny. Za každou rozprávkou je pripojený slovníček ťažších výrazov. Publikácia s farebnými obrázkami môže veľmi dobre poslúžiť nielen na rozvoj predstavivosti a slovnej zásoby, ale aj na rozvoj znalosti angličtiny.

"Londonban, a Lordok Házának egyik kis tanácstermében, az angol parlament impozáns épületének második emeletén, 2006. december 12-én mintegy két tucat képviselő előtt beszéltem a Seuso-kincsről. Az Egyesült Királyság parlamentjébe, a régészeti bizottság ülésére kaptam meghívást, s e meghallgatás után éretem először, hogy a kincs előbb-utóbb haza fog térni Magyarországra. Ekkor már tizenegy éve foglalkoztam a páratlan ezüstlelettel. A Seuso-kincs aukcióra való előkészítése 1990-ben sajtószenzációt okozott, az érte megindult amerikai peres eljárás, aminek hazánk is résztvevője volt, számunkra rosszul végződött, az érintettekben a kudarc kellemetlen élményét hagyta. E szerencsétlen, 1993-as New York-i pervesztés után két évvel kezdtem bele a munkába: 1995-ben írtam meg az első riportsorozatot a kincsről, célom a kormány figyelmének felkeltése volt, ne hagyjuk veszni azt, ami a mienk. Főszerkesztői pozíciót cseréltem miniszteri biztosi rangra annak érdekében, hogy magyar, angol és amerikai tisztviselőket, minisztereket, régészeket, ügyvédeket, újságírókat nyerjünk meg a magyar ügynek, hogy ez a páratlan ezüstlelet budapesti múzeumban kiállítva kápráztassa el a világot. Leveleket intéztünk a világ nagy múzeumaihoz, az örökségvédelmi hatóságokhoz, amelyekben felhívtuk a figyelmet arra, hogy Magyarország igényt tart a kincsre, hogy megvásárlása, hazánkon kívüli kiállítása nemzetközi etikai, s több helyen jogi normákba ütközik. (...)" (részlet a Bevezetőből)

A Seuso néven ismertté vált, felbecsülhetetlen értékű római kori ezüstlelet dísz- és kisebb részben használati edényekből áll. A kincs minden bizonnyal nem egy időben, nem egy helyen, és mai értelemben nem egy megrendelő számára készült. A tárgyakat azonban valamennyi ideig együtt használták vagy díszítették vele az étkezések színhelyét, s néhány darabjukat tudományos bizonyíték szerint is együtt rejtették el. Azt, hogy ki volt Seuso, nem tudjuk. Neve a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket ábrázoló medalionjának köriratában olvashatjuk. Csak abban lehetünk bizonyosak, igen gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen ajándékba nagy és súlyos ezüsttálat kapott, családos volt és minden bizonnyal emeletes villában lakott a Pelso tóhoz, azaz a Balatonhoz közeli birtokán. Nevét csak a róla elnevezett, vadászjelenetekkel díszített tálon olvashatjuk, egyéb írásos emléket nem ismerünk róla. Feltételezett lakhelye, a III. században Szabadbattyán határában épült – és 374-ben a barbárok támadásában elpusztult és 1993-ban részlegesen feltárt – római kori villa pompás termeivel és falfestményeivel császári fogadásra is alkalmas volt... A történelem nagy rejtélyei című sorozat e-könyvben is megjelent kötetéből mindent megtudhatunk a IV. századból származó Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól.