! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Zsolt Harsányi

autor

Zrínyi Miklós


Harsányi Zsolt előszeretettel csoportosítja regényei cselekményeit egy-egy nagyformátumú jellem köré. Ezúttal a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst teszi meg művének főhősévé, végigkövetvén sorsát a gyermekkortól kezdve egészen a máig sok találgatásra okot adó, tragikus kimenetelű utolsó vadászatáig. Zrínyi Miklós dalmát eredetű főnemesi család korán árvaságra jutott sarjaként fiatalkorában katolikus, Habsburg-hű nevelést kapott. Felnővén korának egyik legtehetségesebb hadvezére vált belőle, aki emellett éleslátású, művelt politikus és az irodalom terén és maradandót alkotni képes költő volt. Csillaga gyorsan emelkedett, 1647-ben a horvát báni méltóságot is elnyerte. Idővel, a bécsi politikával szembemenve, Magyarországnak a török uralom alól történő felszabadítását tűzte ki célul, melyet egy Habsburgok nélküli felszabadító háború keretében képzelt el. A független nemzeti királyság megteremtésének eszméje a magyar főúri ellenzék egyik vezetőjévé tette. Harsányi Zsolt nemcsak a fegyvert és tollat egyaránt mesterien forgató Zrínyi Miklós heroikus küzdelmeit idézi fel, hanem érzelmi életébe is betekintést ad. Zrínyit nemcsak eposzírói és eposzi hősi minőségében, hanem féltékeny szerelmesként, megállapodott férjként, aggódó apaként is láttatja regényében, melynek korhű hangulatához nemcsak a feltételezhetően sok időt igénybevett háttérkutatások, hanem a 17. századra jellemző stílusban megírt párbeszédek is nagymértékben hozzájárulnak.
Na sklade 1Ks
10,17 € 10,71 €

Sacra Corona


Szent koronánkat két részből illesztették össze, de hogy ki és mikor, azt ma sem tudjuk pontosan. A koronát a századok folyamán zálogba adták, ellopták, elvesztették és megtalálták, egy fa odvába rejtették, legalább négyszer elásták, egyszer pedig késsel feszegették ki a tokjából. Tizenegyszer hurcolták külföldre, kétszer helyezték múzeumba. A korona mindent túlélt, és a világon egyedülálló tiszteletben részesül. Nem ismerünk más koronát, amit szentnek neveznének. Magyar király csak az lehetett, akit ezzel a koronával az esztergomi érsek megkoronázott. A Szent Korona-tan szerint pedig a tényleges uralkodó maga a korona, a király csupán a koronázás (és az egyházi felkenés) révén válik az ország első emberévé, az ország területe és szabad polgárai pedig a korona teste. A híres Munkácsy-életregény, az Ecce homo szerzője, Harsányi Zsolt regényes korona története 1938-as első megjelenése óta most először jelenik meg könyv alakban. A páratlanul izgalmas elbeszélésből kibontakozik a szent korona és a többi koronázási jelvény évezredes története, a Szent Korona-tan formálódása, és persze a századokon át csiszolódott koronázási ceremónia érzékletes leírása. Kötelező olvasmány a történelem iránt érdeklődőknek!
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

dostupné aj ako:

Petőfi


"Itt-ott legendákban, szájról-szájra adott történetekben még sokáig felbukkan. Esküdtek is, hogy látták. Ha a csillag villámgyors útja végighasít az emberiség felett a mennybolton, a vakító fényesség után behunyt szem egy darabig még látja a csodálatos csillag vonalát." A magyar irodalom legnagyobb hatású költőjének lélekrajzát olvashatja ebben a regényben a kedves olvasó. Petőfi neve nem egyszerűen a népköltő vagy a forradalmár neve a magyar kultúrában, hanem a reményé: lehetséges felemelkedni a legalacsonyabb sorból is, lehetséges átalakítani a világot. Harsányi Zsolt klasszikus regényének főhőse a tehetségében bízó, és minden akadályt leküzdő ember megtestesülése, aki heroikus küzdelmet folytat önmagával és az őt körülvevő világgal. A regényből megismert Petői mitikus alak ugyan, de nagyon is emberi, messze túlnőve az irodalomtörténetből ismert merev figurán. Szerelmein, családi kötődésein keresztül megismerhetjük esendő emberi arcát, ám a Sors nagyobb célokra szemelte ki: épp magánemberi esendőségeit levetkőzve volt képes megváltoztatni a hozzá nem túl kegyes Magyarországot. Petőfi legendája máig nem vesztett erejéből. Olyan sikertörténet, amelynek még a korai vég sem szabhatott gátat, hanem a közösségi megváltás lehetőségét hozta a magyarok számára. Ez Harsányi Petőfijének titka, és ez adja a 90 esztendő után újra kiadott könyvének újdonságát, amely a mai olvasók számára is árnyalhatja és új életre keltheti a nagy nemzeti költőről kialakult kultikus képet.
U dodávateľa
15,32 € 16,13 €

Ecce Homo - Munkácsy Mihály életének regénye


A békéscsabai asztalosműhelytől a bécsi, düsseldorfi és párizsi festőműtermekig, a magyar pusztától a fényes francia palotákig követhetjük nyomon Munkácsy Mihály, a magyar festőművészet legendás alakjának életét Harsányi Zsolt hosszú évtizedeken át mellőzött klasszikusában. Az óriási kutatómunka eredményeképpen megírt Ecce Homo beavat minket az Ásító inas, a Golgota, avagy épp az Ecce Homo keletkezésének történetébe, és látványos tablót fest a 19. század második felének pezsgő társadalmi és kulturális életéről. A két világháború közötti korszak egyik legsikeresebb magyar írójának számító Harsányi Zsolt műve jóval több egy szédítő sikerekkel teli élet krónikájánál: betekintést nyújt a kivételes tehetség vívódásaiba és a magyarságát hazájától távol is elszántan őrző lélek küzdelmeibe. Az Ecce Homo mit sem vesztett erejéből és aktualitásából 1935-ös első megjelenése óta, témájához méltóan fontos és magával ragadó mű ma is.
Na sklade 1Ks
13,38 € 14,08 €

Ember, küzdj...


Madách Imre: Az ember tragédiája szerzője. A legtöbben valószínűleg csak ennyit tudnak a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjáról, holott Madách fordulatos, botrányoktól sem mentes élete maga is egy regény lapjaira kívánkozik, ahogy kora, a szabadságharcot megelőző pezsgő évtizedek, és az azt követő brutális megtorlás és letargia évei is. Harsányi Zsolt, a regényes életrajzok mesterének műve a mai napig Madách Imre életének leghitelesebb és legnagyobb hatású feldolgozása. Megismerjük belőle az apját korán elvesztő, beteges fiút, aki a könyvekbe menekül; a reformkor utolsó éveiben fontos közéleti szerepet vállaló ifjú jogászt és politikust; a hazafit, aki élete kockáztatásával védi a bukott szabadságharc bujdosó hőseit, és az egész élete során kételyekkel és gátlásokkal küszködő alkotót, aki a folyamatos családi tragédiák és betegségek közepette is az ország szebb jövőjéért és a magyar irodalomért való küzdésnek szenteli rövid életét. A rendkívül alapos kutatómunkával megírt, korabeli dokumentumokon és visszaemlékezéseken alapuló Ember, küzdj'... emellett Madách életének sötétebb részleteit is feltárja, és megmutatja az anyja és a felesége között őrlődő férfit és a szeretőjének vadászlakot építtető földesurat. Az Ember, küzdj'... hallatlanul izgalmas szellemi kaland, amelynek elolvasása után nem pusztán Madách Imrére tekinthetünk új szemmel, hanem a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása is friss hangon szólhat hozzánk.
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

Az üstökös II. rész


Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében első helyet foglalt el szabadságvágya és hazaszeretete, valamint az is, hogy szerelméért képes volt áldozatot hozni. Ez a regény Petőfit, az Embert mutatja be vívódásaival, örömeivel, sikereivel, rövid életének minden kínjával. Barátai is, olvasói is a kiszámíthatatlan, de szókimondó zsenit tisztelték és tisztelik benne ma is.
Na stiahnutie
2,50 €

Az üstökös I. rész


Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében első helyet foglalt el szabadságvágya és hazaszeretete, valamint az is, hogy szerelméért képes volt áldozatot hozni. Ez a regény Petőfit, az Embert mutatja be vívódásaival, örömeivel, sikereivel, rövid életének minden kínjával. Barátai is, olvasói is a kiszámíthatatlan, de szókimondó zsenit tisztelték és tisztelik benne ma is.
Na stiahnutie
2,50 €

Az arany holló


Hősöm és kedves barátom, Litteráti László zeneszerző ült a zongoránál és felszisszent. Hirtelen kiesett annak a melódiájából, harmóniájából és ritmusából, amit komponált. Felugrott a zongora mellől és gyilkos dühvel nézte a telefont. A kagylóra haragudott, pedig a telefonnak nem is a kagylója csörögte azt a rikító, hosszan szaggatott és éles Bé-t, amely a „Mici ebédel” című kuplékompozíció Gé-dúr sorát felborította. Felvette a kagylót és beleszólt.
Na stiahnutie
2,50 €

Sacra Corona


A két világháború között Magyarország sztárírójának egy kevésbé ismert műve, a Sacra Corona. Harsányi Zsolt itt is, mint más történelmi regényeiben is, könnyed stílusában, pontos tényadatokra támaszkodva bontja ki a magyar Szent Korona történetét. Műve 1938-ban jelent meg, s ezen időpontig és akkori tudásunk szerint, izgalmas, kalandos utazást teszünk vele koronánk ugyancsak érdekes történetén keresztül. Szórakoztató regényként és történelmi adattárként egyaránt használható, lapozható műről van szó.
Na stiahnutie
7,57 €

dostupné aj ako:

Petőfi


„Itt-ott legendákban, szájról-szájra adott történetekben még sokáig felbukkan. Esküdtek is, hogy látták.Ha a csillag villámgyors útja végighasít az emberiség felett a mennybolton, a vakító fényesség után behunyt szem egy darabig még látja a csodálatos csillag vonalát." A magyar irodalom legnagyobb hatású költõjének lélekrajzát olvashatja ebben a regényben a kedves olvasó. Petõfi neve nem egyszerûen a népköltõ vagy a forradalmár neve a magyar kultúrában, hanem a reményé: lehetséges felemelkedni a legalacsonyabb sorból is, lehetséges átalakítani a világot. Harsányi Zsolt klasszikus regényének fõhõse a tehetségében bízó, és minden akadályt leküzdõ ember megtestesülése, aki heroikus küzdelmet folytat önmagával és az õt körülvevõ világgal. A regénybõl megismert Petõi mitikus alak ugyan, de nagyon is emberi, messze túlnõve az irodalomtörténetbõl ismert merev figurán. Szerelmein, családi kötõdésein keresztül megismerhetjük esendõ emberi arcát, ám a Sors nagyobb célokra szemelte ki: épp magánemberi esendõségeit levetkõzve volt képes megváltoztatni a hozzá nem túl kegyes Magyarországot.Petõfi legendája máig nem vesztett erejébõl. Olyan sikertörténet, amelynek még a korai vég sem szabhatott gátat, hanem a közösségi megváltás lehetõségét hozta a magyarok számára. Ez Harsányi Petõfijének titka, és ez adja a 90 esztendõ után újra kiadott könyvének újdonságát, amely a mai olvasók számára is árnyalhatja és új életre keltheti a nagy nemzeti költõrõl kialakult kultikus képet.
Na stiahnutie
9,46 €

Ember, küzdj’…


Madách ?Imrének, Az ember tragédiája szerzőjének élettörténetét írta meg Ember küzdj'… című regényében Harsányi Zsolt (1887-1943), a magyar szórakoztató irodalom neves művelője. Az Ember küzdj'… – mint alcíme mondja: „Madách életének regénye” – nem készült ismeretterjesztő, még kevésbé tudományos célzattal. A nagy magyar író életének legfontosabb eseményei peregnek le szemünk előtt, Harsányi azt emeli ki, ami izgalmas, ami egy életregényt vonzóvá és olvasmányossá tehet: Madách szerelmét Fráter Erzsi iránt, boldognak induló, de csakhamar összeomló házasságát, részvételét a negyvennyolcas eseményekben, a börtönben töltött hónapokat, későbbi szerelmeit, irodalmi műveinek, közöttük Az ember tragédiájának a keletkezését. A történet háttereként a XIX. század magyar életéről kapunk – ha nem is mindenben hiteles és nem mindig történelmileg hű, de mindenesetre vonzó – képet; a nógrádi nemesség, a magyar arisztokrácia, a megyei élet, az országgyűlés, a kor új, haladó eszméinek feltűnése, a szabadságharc, az utána következő abszolutizmus, majd a kiegyezés: ezekből a kockákból áll össze a múlt század valóságos filmje. Érdekesen rajzolja meg Harsányi Az ember tragédiája szerzőjének arcképét. Rendkívül plasztikus a többi szereplő alakja is: Fráter Erzsié, Madách Imre édesanyjáé, testvéreié, Szontágh Pálé, utolsó szerelméé, Borkáé stb. Képek, arcok, alakok hosszú sora vonul el előttünk ebben a regényben. Harsányinak ez a műve – akárcsak többi életrajzi regénye, mint a Magyar rapszódia, az Ecce homo, a Szegény János az Élni jó – a harmincas és negyvenes évek olvasóközönségének széles rétegeit hódította meg, elsősorban – annak is készült –, ez pedig eleve feleslegessé tette a komolyabb elmélyülést és szigorúbb esztétikai követelmények tiszteletben tartását. Tagadhatatlan azonban, hogy az Ember küzdj'… harmincnyolc évvel keletkezése után is frissen hat; az ügyes meseszövés, a szerző emberismerete, eleven, színes stílusa, párbeszédeinek természetessége, könnyed hangja ma is kedves olvasmánnyá teszi művét. Érdemes megemlíteni, hogy nyugati nyelveken újabban egymás után jelennek meg s nagy sikert aratnak Harsányi könyvei. Azzal, hogy Harsányinak ezt a regényét besoroltuk szórakoztató könyveink közé, Zilahy Lajos, Margaret Mitchell, Erdős Renée, Cronin művei mellé, kiegészítjük a sorozatot, mely eddig is szép sikereket ért el s vált népszerűvé idehaza és külföldön egyaránt. Reméljük, az olvasók ezt a művet is oly érdeklődéssel fogadják, mint a Halálos tavaszt, az Elfújta a szelet vagy a Réztábla a kapu alatt című regényt.
Na stiahnutie
11,35 €

Az üstökös I-II.


A kötet 1932-ben jelent meg a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet gondozásában. Petőfi Sándor életét mutatja be születésétől haláláig. Regény, de az életmű feldolgozása az író rendelkezésére álló korhű dokumentumokon alapszik. Olvasmányos formában mutatja be Petőfi Sándort a lángoló lelkű ifjút, hazájáért meghalni kész költőt, a politikust, s katonát.
Vypredané
28,86 € 30,38 €

Édes fiam


Egy asszony megbízást ad egy ifjú titkárnak régi eltűnt fia felkutatására. A fiatalember az anya és annak csinos lánya társaságában nekilát az izgalmas nyomozásnak. Miközben bizonyos nyomokat követve számos külföldi várost felkutatnak, sőt még Afrikába is eljutnak, a két fiatal között szerelem szövődik. De vajon sikerül-e megtalálni az eltűnt fiút?
Vypredané
5,44 € 5,73 €

Mathias Rex


Harsányi Zsolt Hunyadi Mátyás életútját dolgozza fel életrajzi regényében. Nem csupán az álruhában járó, keménykezű, de igazságos, trónra született uralkodót, a legendák Mátyás királyát írta meg, hanem a nemzeti király mítoszát ügyesen egyezteti, kapcsolja össze a történeti valósággal. Ez a Mátyás harcra és tudományra nevelődött: országa első bajvívója, s műveltsége, gyors észjárása tudósokat megszégyenítő. A fiatal lovag eszményképei apja - a hagyomány szerint Zsigmond király természetes fia - a törekvő Hunyadi János, és bátyja, a Cillei-Gara szövetség áldozatául esett László, az érett királyé azonban már Nagy Lajos és Zsigmond is, hiszen Mátyás is erős hadsereget, fejlett gazdaságot, virágzó tudományt és művészetet akar. Titkos álma, a német-római császárság űzi, hajtja egyre nyugat felé, miközben jól látja a török veszedelmet is. A mű nemcsak tanulságos (szerzője hatalmas forrásanyagra támaszkodott, s a regény Mátyás valamennyi emlékezetesebb tettéről beszámol), hanem mindezt fordulatosan, a történelmi regény színes, vonzó módszerével közvetíti az olvasónak. Harsányi Mátyás királya - amellett persze, hogy a magyarság egyik legnagyobb géniusza, s uralkodása a rendező értelem remeke - hús-vér ember, reneszánsz zsarnok, szerelmében megcsúfolt, meggyötört férfi, fiáért aggódó, büszke apa.
Vypredané
12,78 € 13,45 €

Ecce Homo


Közel hetven év után ismét kezünkbe vehetjük szüleink, nagyszüleink sokat emlegetett, legendás Munkácsy-regényét, Harsányi Zsolt Ecce homóját. Egy régi könyv új kiadása, ami azonban mégis az újdonság erejével hat. Képek, fotók teszik élményszerűbbé az egyébként is élvezetesen ... Folytatás ›› megírt regény olvasását. Egy regény, melyben szemtanúi lehetünk az Ásító inas, a Golgota vagy épp az Ecce homo megszületésének. Munkácsy Mihály regénye ez, amelyben megelevenedik a 19. század miliője a békéscsabai asztalosműhelytől a bécsi, düsseldorfi és párizsi festőműtermekig, a magyar pusztától a fényes francia palotákig. "Az Ecce homo, mint regény, nagyon jó érzékkel kiválasztott nyersanyagon alapul. Munkácsy élete, a szomorú árvaságtól a sanyarú inaséveken keresztül a huszonhat éves korára elért világhírig szinte kikövetelte a regényes feldolgozást. Ráadásul a művész élete kiválóan dokumentált életpálya: levelek, önéletrajzi visszaemlékezések, elemző tanulmányok, kortársainak memoárjai, a már a saját életében kultikussá emelkedett művészszemélyiséghez tapadó emlékek, anekdoták, tárgyi relikviák értékes alapanyagot nyújtottak egy életrajzi regényhez. Harsányi pedig nagyon alaposan, pontosan, hitelesen dolgozza föl ezeket a forrásokat, s igazából saját fantáziájából épp csak a kötőanyagot adja hozzá a történeti alapanyaghoz. Nem kreál kitalált személyeket, nem hajtja hősét izgalmas kalandok felé, ugyanakkor senki olyant nem hagy említés nélkül, akinek a legcsekélyebb lehetősége is adódhatott arra, hogy élete egy pontja a Munkácsy életével érintkezhessen. A regényben fölvonulnak a késő 19. század nagy alakjai, Manet-tól Makartig, Than Mórtól Benczúrig, Liszt Ferenctől Jókai Mórig, Andrássy Gyulától Ferenc Józsefig. A könyv tárgyilagos, képei, szituációi világosak. Nincsenek benne költői képek, túlfűtött érzelemmel telített leírások. Legnagyobb értékét a szinte filmszerűen "egyenes" vonalvezetése, a miliő - legyen szó a békéscsabai asztalosműhelyről vagy a párizsi Salon kiállításáról - érzékletes megrajzolása adja. Szenvedés és öröm, szerelem és barátság, kudarc és siker, szerencse és szerencsétlenség, tehetség és kitartás, munka és betegség, hit és remény regénye az Ecce homo. Minden okunk megvan rá, hogy hetven év után újra kézbe vegyük, s hogy jó érzéssel adjuk gyermekeink, unokáink kezébe is." (Részlet Bellák Gábor előszavából) "Családunk nagyrabecsülése Munkácsy művészete iránt nemcsak a nagyapámhoz, Harsányi Zsolthoz, a Munkácsyról szóló regény, az Ecce homo írójához vezethető vissza. A Munkácsyhoz fűződő kapcsolataink gyökerei nagyapám nagyapjához, Harsányi Pálhoz vezetnek. Harsányi Pál, mint az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatója, az 1860-as években egyik első és lelkes támogatója volt az ifjú Munkácsy Mihálynak. Nagy megtiszteltetésnek tartom és örömmel tölt el, hogy Munkácsy Mihály művészetét most az Ecce homo 21. századi kiadásával ünnepelhetjük." (Dr. Harsányi Zsolt) A Könyvjelző magazin 2014. májusi számában megjelent cikk: Kit rettenet űz A(z) Ecce homo (javított kiadás) (Könyv) szerzője Harsányi Zsolt.
Vypredané
15,32 € 16,13 €

Corvin János


Harsányi Zsolt regényének hőse Corvin János, Mátyás király fia, aki nem követte apját a trónon. Dicsőséges uralkodás helyett a tragikus hős szerepét osztotta rá a sors. A magyarság nagy vesztesége is egyben, hogy nem tudta megvédeni Mátyás örökségét, nem tudott igazi Hunyadi lenni. Vajon mi okból történt mindez? Talán nem volt méltó felmenőihez? Esetleg törvénytelen származásából fakadó hátrányosságai akadályozták? Talán túl korán vesztette el atyját, aki egyúttal legfőbb támogatója is volt? Vagy talán túl erős ellenfelei voltak a trónutódlási harcban? Ami biztos: Mátyás halálával - mely esemény a regény kiindulópontja -, házasságon kívül született fia, Corvin János mellett mindössze néhány nemesi pártfogó maradt, miközben olyan erős trónkövetelőkkel kellett szembenéznie, mint Habsburg Miksa, Jagelló Ulászló, valamint János Albert lengyel herceg. Mostohaanyja, Aragóniai Beatrix szintén a hatalom megszerzésére törekedett, és ebből a célból Ulászlónak házasságot is ajánlott. Az 1490-es csontmezei csatával vált véglegessé János számára a korona elvesztése, melyet végül Ulászló szerzett meg, aki később Mátyás özvegyét is kisemmizte a hatalomból. Corvin János nem csak történelmi hivatását nem tölthette be, mint ember sem lehetett nagyon boldog. Élete a csontmezei ütközetet követően sem szűkölködött küzdelmekben. Váltakozó sikerű harcait - köztük a fényes jajcai diadalt -, pereskedéseit, Frangepán Beatrixszel kötött házasságát, gyermekei születését, fiatalon bekövetkezett halálát mind-mind megörökíti a regény, mely egyúttal a "hanyatló magyar reneszánsz színes, tragikus története" is egyben.
Vypredané
10,17 € 10,71 €