Attila Havasi

Íme, a nonszensz (más néven badar). / És nem kell hozzá túl finom radar, / hogy megállapítsuk, hogy ez a sok klasszikusforma dalmű / hiánypótló és már-már forradalmi. / Ez egy alapmű, hagyjuk a dumát, / itt a magyar Lear Eduárd. / Tovább magunkat nem kell úgy restellnünk, / végre nekünk is van egy Morgensternünk. / Ez a könyv alap, ebben meg nem ingok, / ahol eszmévé oldódnak a fingok, / ahol nem válik el a szellemtől a szellet, / ami találva nagyszerűen el lett, / ami andalító, bármilyen brutális, / ami úgy szeret, hogy közben utál is. / Minden vers végén fáj a csattanó, / és ötször minimum meghal Manó. / Kedves olvasó, ha nem zavarja Önt, / ha egy könyv egy kissé pár tabut ledönt, / és a röhögéstől nem bánja, ha visít, / olvassa el a kötet Havasit. (Varró Dániel)

Havasi Attila új könyve korábbi, Manócska meghal... című verseskötetének hangját szólaltatja meg, a nonszensz és az abszurd költészet angolszász ihletésű hagyományának jegyében. A fanyar humorral párosuló, kivételes formakészség, a játékos invenció, amely az első kötet kedvező fogadtatását kiváltotta, az új anyagot is alapjaiban jellemzi. A különbség a célközönségben rejlik: az új kötet gyerekverseket tartalmaz.