György Jánosházi

"Fakul a patakpart, a fűzfa lombja. Fakul az ég is, kifakult a Nap, olyan most, mint egy elviselt kalap. Fakó fátyol terült a rétre, dombra. Kallódó albumban fakók a képek. Sírhantokon a név is megfakult. Fakó a tegnap, az emlék, a múlt, a szétfoszlott álmok, porlepte évek. Fakó lélekben elsorvadt a dal. Fakó ajakról a szó is kihal. Fakó erekből még vér sem fakad. Árnyékvitéz vagy, tompa kelevézzel. Ha néha lopva a tükörbe nézel, már fel sem ismered fakó magad."