! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Éva Karikó

autor

A szívtől a kézig


Sajnos Európában a templomaink kiürülnek, ha képtelenek leszünk változtatni, akkor üresek is maradnak. Ferenc pápa egy megcsontosodott egyházban egy változtatni akaró, változtatni tudó karizmatikus személy, aki hiszem, hogy a Szentlélek vezetésével kormányozza a lelki megújulásra áhítozó egyházunkat, ezért én bízom benne, mellette állok, és minden erőmmel segítem őt. Annak, aki kritizálja Ferenc pápát, egyetlen kérdést teszek fel: Vajon ha maga Jézus Krisztus lenne a pápa, mit tenne másképpen, mint amit a jelenlegi Szentatya tesz? Biztos vagyok benne, hogy ezt az irányt vinné tovább, csak sokkal radikálisabban, még akkor is, ha újabb nagypéntekbe torkollna az útja! Krisztus azért küldött a világba, hogy szeretetünkkel gyógyítsuk, és nem azért, hogy elítéljük egymást. Nekünk nem legyőznünk kell a másikat, hanem békében, jó testvérekként együtt kell építenünk Isten országát! Lépjünk ki pazarló, kapzsi, önző életvitelünkből, és térjünk meg! Álljunk felekezettől függetlenül korunk legnagyobb prófétája mögé! Fogjunk össze, és indítsunk el egy újabb, világunkat megtisztító, gyógyító, arcunkat az igaz értékek felé fordító reformációt!
Na sklade 1Ks
10,17 € 10,71 €

Iránytű a végtelenhez - Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról


Böjte Csaba ferences szerzetes harmadik beszélgető könyvének középpontjában a Tízparancsolat áll. Időszerűek-e még a mózesi időben kőtáblára vésett intelmek? Mit kezdjen a ma embere a szigorú tiltásokkal? A kétkedő, kereső ember kérdéseit az előző két kötethez (Ablak a Végtelenre, Út a Végtelenbe) hasonlóan ezúttal is Karikó Éva közvetíti Csaba testvérnek, aki nemcsak angyali türelemmel, hanem remek humorérzékkel fogadja az egyház bűneit és mulasztásait, olykor vaskalapos vélekedéseit kritizáló megjegyzéseket. Nincs tabu téma, nincs kínos feszengés: Böjte Csaba a homoszexualitásról, a pedofíliáról, a fogamzásgátlásról, az abortuszról és az eutanáziáról éppoly természetesen szól, mint a vasárnap megszenteléséről vagy a sírig tartó hűség szépségéről. A könyvet mélységes hit és derű hatja át: mindnyájan szebbé és boldogabbá tehetjük a világot, embertársainkat és önmagunkat, ha komolyan vesszük Isten parancsolatait, amelyek nem korlátozni akarnak, hanem eligazítani. Utat mutatni a Végtelenbe. Az Iránytű a Végtelenhez a korábbi kötetek minden erényét hordozza, de talán itt mutatkozik meg leginkább Csaba testvér áttetszően tiszta Isten- és emberszeretete.
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Kegyelem és bűn szőttese - Ferenc Pápa az élet kérdéseiről


Még nem volt olyan pápa, akiről néhány év alatt ennyi könyv jelent meg magyarul. A Helikon Kiadó miért gyarapítja ezek számát? Ez az első Ferenc pápa füves könyv, mely a Szentatya pápává választása óta elhangzott szövegeiből készült, és ez az első, ami nem importált, amit magyar szerkesztő állított össze a magyar lélek sajátosságait szem előtt tartva. Hogyan vélekedik a Katolikus Egyház csúcsvezetője, a világ plébánosa, akit nem mellesleg az amerikai Time magazin és a francia Le Monde is az Év emberének választott, kétkedésről és hitről, boldogságról és félelemről, életről, halálról, isteniről és emberiről? Aki gyengéd és irgalmas az elveszettekhez, akik keresik az igaz utat, viszont nem bánik kesztyűs kézzel a megélhetési-, a kirakatkeresztényekkel, és aki önmagát sem kíméli. Aki együttérzést és tiszteletet sugároz azok felé is, akik másként látják a világot, viszont nem hirdet mást, mint amit a kétezer éves egyház tanít. Ebben a kötetben a válogatás első része található, a következőben többek között az önismeretről, a kommunikációról, a családról, korunk kihívásairól, nehézségeiről, háborúról és békéről összegyűjtött gondolatokat olvashatjuk, melyek iránymutatóak lehetnek az „értékek mai sivatagában” hívőknek és az egyháztól távol levőknek egyaránt.
Vypredané
10,15 € 10,68 €