Arthur Koestler

Bár Arthur Koestler 1939-1940-ben németül írta Sötétség délben című regényét, a történetet mégis szerelme, Daphne Hardy angol fordításából ismerte meg a világ, mert az eredeti szöveg a II. világháború elején elveszett. 2015 nyarán azonban egy német doktorandusz, Matthias Weßel fantasztikus felfedezést tett: a svájci Europa kiadó dokumentumai között rábukkant a Rubaschow című regényre, amelyről nagy bizonyossággal állítható, hogy a Sötétség délben legvégső szerzői változata. A regény egy totalitárius állam börtönében ítéletre váró emberről és forradalmár társairól szól. "Vétkük közös nevezője - írja Koestler önéletírásában -, hogy az egyes ember érdekeivel szemben az emberiség érdekét helyezték előtérbe; hogy a hasznosság oltárán feláldozták a moralitást, s a cél érdekében közönyösen szemlélték az eszközöket." Arthur Koestler mesterművét a német eredetiből Mesés Péter fordította.

"Arthur Koestler 1972-ben megjelent utolsó regénye - a tudósok gyarlóságáról és felelősségéről, az emberiség előtt álló kihívásokról és a tudomány tehetetlenségéről - először jelenik meg magyarul. A regény egy kis hegyi faluban megrendezett konferencia története. A résztvevők, különböző tudományágakat képviselő tudósok, megpróbálják megérteni az emberi önpusztítás vágyát - de eközben egyre gyanakvóbbak és agresszívabbak lesznek egymással. "Szolovjev elnyomta a cigarettáját, szétkotorva vele az egész hamutartót, aztán felemelkedett, de meggondolta magát, visszaült, és közönyös hangon megkérdezte: - Gondolja, hogy érdemes? Az igazgató meglepetten nézett rá, aztán a saját cigarettáját kezdte tanulmányozni, tüzetesen. - Ezt önnek jobban kell tudnia - mondta végül. - Ha bárki más javasolná, hogy hívjunk össze tizenkét okos fickót, még ha a szakterületük legjobbjait is, hogy dolgozzanak ki egy tervet a világ megmentésére, hát azt mondanám neki, hogy elment az esze, és húzza el innen a csíkot, de hamar. Szolovjev a ceruzáját piszkálta Hoffman asztalán. - Talán szívességet tenne vele, ha nekem is ezt mondaná. - Talán igen, de maga nem bolond. Meg különben is, mi veszhet? A legrosszabb esetben is csak a mi pénzünket és a saját idejét vesztegeti. - És a legjobb esetben? - Ne akarja, hogy megerőltessem a képzeletemet, nekem nincs olyan. Magának van. Így aztán létrejött a szimpózium." "

Dne 1. března 1983 byla v domě na Montpelier Square v Londýně nalezena těla Arthura Koestlera a jeho manželky Cynthie. Jemu bylo 77, jí 55 let. Byla to sebevražda. Arthur Koestler trpěl Parkinsonovou nemocí a leukémií. Cynthia, jeho třetí žena, bývalá sekretářka, se těšila naprostému zdraví, a poté co svému muži věnovala celý svůj aktivní život, obětovala se mu i ve smrti. Jejich rodinný přítel Harold Harris našel mezi písemnostmi na Koestlerově pracovním stole rukopis třetího svazku Arthurovy autobiografie. Harris byl vykonavatelem poslední vůle a rozhodl se toto dílo, které vytvořili střídavě oba manželé, připravit k vydání. Svazek pokrývá velkou část jejich společného života a odhaluje jejich výjimečný vzájemný vztah a také jejich společnou smrt.

A Sötétség délben az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a Párt szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta börtönök minden kínzásának, kényszerének is. A regény annak a rejtélynek az írói megoldása: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek végül is nyilvános tárgyaláson mindent vállaltak, a legabszurdabb vádakat is, és az ügyésszel versengve mocskolták be magukat a kortársak káprázó szeme előtt? „Tipikus XX. századi közép-európai érzékenységgel volt megáldva: gyökértelen, szofisztikált, ambiciózus, önmagában kételkedő, élményekre éhes, szenvedélyesen politizáló, kétségbeeséstől gyötört ember volt." (John Banville) „Fő témája: hogyan rontja meg a forradalmakat a hatalom korrumpáló hatása, s ugyanakkor a sztálini diktatúra különleges természete egészen odáig űzte, hogy már-már pesszimista konzervatívnak lehet nevezni." (George Orwell) „Arthur Koestlerről azt lehet tudni, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb hatású írója volt." (Vágvölgyi B. András) Koestler (1905–1983) Budapesten született, számos országban élt, de angol íróként vált egy csapásra világhírűvé Párbeszéd a halállal című önéletrajzi kötetével, és a háború után végül Londonban telepedett le. 1940-es fő műve, a Sötétség délben felkerült a Times Literary Supplement ezredvégi listájára is, amelyen a második világháború utáni száz legfontosabb könyv szerepel. Színpadi változatát sikerrel játszották a New York-i Broadwayn. Újságírói munkássága, társadalomfilozófiai és történeti gondolatai, valamint természettudományos ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős.

Jeden z najslávnejších a najvplyvnejších románov o praktikách totalitných systémov. Arthur Koestler v Tme na poludnie autenticky a detailne popisuje súkolie stalinských čistiek a procesy revolúcie, ktorá nakoniec vždy požiera vlastné deti. Literárne majstrovstvo zaistilo jeho textu dnes už neochvejné miesto v kánone svetovej literatúry. Román vychádza po prvý raz v slovenskom preklade, priamo z nemeckého originálu, ktorý sa našiel len pred niekoľkými rokmi. „Brilantné literárne dielo.“ – George Orwell „Jedna z mála kníh, ktoré zmenili dejiny.“ – George Steiner Vydanie publikácie z verejných zdrojov finančne podporil Fond na podporu umenia.

Španělský testament popisuje autorovy zážitky z občanské války ve Španělsku a následného pobytu ve vězení. Koestler během občanské války podnikl tři cesty do Španělska, přičemž pracoval ve prospěch Kominterny i jako agent oficiální tiskové agentury loajalistické vlády a ke krytí využíval akreditaci britského deníku News Chronicle. Při svém druhém pobytu na nacionalistickém území jen o vlásek unikl zatčení Frankovou armádou, když ho v nacionalisty ovládané Seville poznal jeho bývalý kolega z berlínského nakladatelství Ullstein. Potřetí učinil neuvážené rozhodnutí zůstat v Málaze na jihu Španělska, poté co se z ní stáhla republikánská vojska. Byl zajat, odsouzen k trestu smrti a uvězněn v Seville. Popis zážitků a psychologických prožitků z vězení tvoří druhou část knihy – Dialog se smrtí.

Předchozí vydání tohoto mimořádného politického thrilleru nevycházela z německého originálu, ale z dobového amatérského anglického překladu. V něm chyběly celé odstavce a znehodnocovaly ho mylné interpretace. Jeho zdrojem byla raná verze textu, nikoliv definitivní autorské znění. Teprve nedávno byl objeven Koestlerův originál, od roku 1940 považovaný za ztracený. Působí ostřejším dojmem, příběh je sevřenější, dialogy působivější, tón je ironičtější. Jako bychom hleděli na obraz, z něhož byla odstraněna vrstva prachu a barvy i tvary vystoupily v mnohem jasnějším světle. Čím je tento román tolik burcující? Ukazuje, jak mnozí z nás dovolí, aby jejich úsudek zmátla sugestivní ideologie, aby jim přitažlivá vize zastřela zrak a aby politické přesvědčení převážilo nad lidskou sounáležitostí. Vyznění knihy je jednoznačné: Dávejme si velký pozor, abychom nepodléhali sebeklamu! Noc o polednách, jeden z nejvýznamnějších politických románů v historii lidstva, vyjadřuje Koestlerův statečně prosazovaný názor, že z dlouhodobého pohledu je lepší škodlivá pravda než užitečná lež. V dnešní rozdělené společnosti jsou silně zastoupeni ti, jejichž vztah k realitě je pouze zprostředkovaný, a které proto lze snadno ovlivnit, pomýlit. Je inspirující přečíst si tuto knihu – i dnes totiž má podvratný zvuk.

Když vypukla druhá světová válka, pobýval Arthur Koestler na jihu Francie a pracoval na svém velkém románu Tma o polednách. Následující dva měsíce ho psal v Paříži, než byl zatčen a internován spolu s dalšími antinacisty, muži a ženami, kteří bojovali proti gestapu, uprchlíky před pronásledováním. Ti všichni tvořili ono „bahno společnosti“, které Francouzi uvězňovali, pouštěli na svobodu, opět uvězňovali a – až v příliš mnoha tragických případech – nakonec předávali nacistickým katům. Koestler vypráví příběh vlastního uvěznění a konečného útěku bez heroismu, lidsky, občas dokonce s humorem; zasazuje ho však přímo do pochmurného kontextu toho, co se stalo spoluvězňům, kteří neměli takové štěstí jako on. „V té době už evropský světadíl dospěl do stadia,“ napsal tehdy, „kdy bylo možné člověku bez ironie říci, že by měl být vděčný za to, že ho zastřelí, a ne uškrtí, setnou nebo ubijí k smrti.“

A zsidó állam kikiáltását megelőző időszak megrázó, döbbenetes története; történet egy évezredes vízióktól, gyötrelmektől, üldöztetéstől sújtott nép hazára találásáról, mely a bibliai beteljesedéstől újabb egyetemes problémák felé tart. A cionizmus és a zsidó állam megalapítása iránt érdeklődők számára különleges olvasmány Koestler munkája. A neves író közvetlenül a második világháború vége, illetve Izrael megalapítása után fogalmazta meg gondolatait a zsidó állam születésének előzményeiről és folyamatáról. Koestler 1917-ig tekintve vissza elemzi a cionista mozgalom összefüggéseit elvonatkoztatva minden vallásos elképzeléstől, racionális okokat, gazdasági és politikai szükségszerűségeket keresve. Koestler a tőle megszokott szenvedélyességgel, ugyanakkor az európai közéleti gondolkodás, a nyugati politikai viszonyok alapos ismerete birtokában vázolja fel - a könyv három fejezetéül szolgáló - hátteret, a közelből látható jelenségeket és a távlatokat. A téma iránt érdeklődők mellett a koestleri életmű és világnézet formálódása iránt érdeklődőknek is ajánlható az Ungvári Tamás alapos utószavával záródó mű.

"Párizs, az 1950-es évek derekán - itt és ekkor játszódik Arthur Koestler regénye. A fény városára a totalitárius diktatúra fenyegető árnyéka borul. A veszély egyre közelibb, és minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy mi történik majd, ha végül bekövetkezik a katasztrófa. Csak maroknyian készek a küzdelemre; a többieket megbénítja a félelem, a beteges gyűlölet, a cinizmus, a reménytelenség vagy a jámbor és botor optimizmus. " Koestler bemutatja, miképpen mond csődöt a hagyományos nyugati kommunikáció a totalitárius propagandagépezettel szemben. Ha a Nyugat a puszta védekezésre szorítkozik a rágalmak ellen, amikor azok már beszivárogtak a köztudatba, és megtették hatásos munkájukat, akkor önmagát ítéli vesztésre; rosszabb esetben háborúk, enyhébb változatban választások dőlnek el azon, hogy milyen kommunikációs stratégiát tudnak előállítani a politikai versenytársak. A totalitárius rendszerek többé-kevésbé finomítva, tudatosan alkalmazzák a megtámadás, a védekezésre kényszerítés, a féligazságok terjesztésének és az azok igazságokként való megvillantásának módszereit. S ahol nincsen erős beágyazottságuk a polgári értékeknek, ott nagyobb esélye van a győzelemre annak, aki gátlástalan - ezen a téren a demokráciák mindig hátrányban lesznek a totalitárius rendszerekkel szemben. Ez a mű nem csak rendkívül bátor politikai mondandói miatt lebilincselő. Nem csak az izgalmas dialógusok egész sorozata miatt, amelyekben ott lélegzik a háború utáni nemzedékek teljes kiábrándultsága. A regény nagyszerűségét a belső pszichológia tökéletessége is adja. A mű méltatói nem felejtenek el rámutatni arra, hogy noha kulcsregényről nem beszélhetünk, bizonyos szereplők megformálásakor Koestler ismert hírességeket használt föl modellként. Szabadon garázdálkodott a jellemek és viselkedések túlságosan is gazdag tárházában, szétszabdalt bármit, és összevegyítette bármivel. Több mint félszáz év telt el a regény megírása óta; a mai olvasó számára Sartre, Beauvoir vagy Camus alakja a maga fizikai valóságában már eltávolodott, ők már félklasszikussá vált irodalom- vagy filozófiatörténeti személyiségek.