Rozália Kóka

"A könyvemben szereplő legendamesék közül három, a két hiedelemmonda és az egyik tréfás mese - Az ördög és a vénasszony - a moldvai magyarok kultúrájának legarchaikusabb rétegeiből származik. A szinte hátborzongató hiedelmek, babonák, ördög és boszorkány képek napjainkban is elevenen élnek az idősek tudatában. A gyönyörű "Lüdérc szerető"-t, a "Szépasszon meg az ura" című hiedelemtörténetet alig tíz esztendeje vettem fel a moldvai Lészpeden. Elbeszélőik szentül hittek benne, hogy megtörtént. Több évezredre visszamutató tükrei a moldvai magyarság gondolkodásának, életmódjának. Valamennyi élettörténetet a bukovinai székelyek körében gyűjtöttem 1968 és 2011 között." (a Szerző)

A Napsugárkisasszonyok 2. kötetében ismét tíz nagy tehetségű, sokra hivatott nő életútját ismerhetik meg az olvasók. Van köztük szerzetesnővér, tanár, festőművész, operaénekes, újságíró, népművész, programozó matematikus. Élettörténeteiken keresztül bepillanthatunk a XX. század nagy történelmi kataklizmáiba. Miként valamennyiünk életében, az ő sorsukban is ott munkálnak a történelem nagy sorsfordulói. Az első nagy világégés, az azt követő igazságtalan békekötések minden következményükkel, Magyarország darabokra szaggatása, az utódállamok bosszútól vezérelt politikája, a II. világháború, az azt követő kommunista diktatúrák Magyarországon, Jugoszláviában, Romániában. Néhányuk élete, megnehezítve még árvasággal, mérhetetlen szegénységgel is. Közelképbe kerülnek számunkra történelmünk eddig alig-alig ismert részletei. A háború dúlta Budapest lakóinak szenvedései, a szerzetesrendek feloszlatásának irgalmatlan módszerei, a kitelepítések, a betelepítések, a menekülések, a politikai üldöztetések szenvedő alanyainak kálváriája. Feltárulnak előttünk a börtönökben, internálótáborokban sínylődők embertelen körülményei, a máig felderítetlen, elhallgatott bácskai vérengzések mártírjainak sorsa, 1956 és az azt követő megtorlások. Az emigrációs lét gyötrelmei. Hősnőink mégis, minden megnyűgöző körülmény ellenére, valamennyien kibontakoztak. Tehetségük – hatalmas akaraterejüknek, küzdeni tudásuknak, a szívükben lakozó szeretetnek köszönhetően – így vagy úgy utat tört magának. Ők is, akárcsak az első kötet szereplői, igazi napsugárkisasszonyok. Egész életük ajándék szűkebb családjuk, tágabb közösségük, az egész magyarság számára. Kóka Rozália

Kóka Rozália a Népművészet Mestere, Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja huszonöt éve gyűjti a Mátyás királyról szóló szájhagyományt, s a fellelt folklórkincs legszebb, legértékesebb darabjait azóta írja és meséli kicsiknek és nagyoknak. A Fekete Sas Kiadó most ezek közül százat nyújt át az olvasóknak. "Hunyadi Mátyás a magyarság szájhagyományának legkiemelkedőbb hőse, emellett a szomszédos népek meséinek, mondáinak, hősénekeinek is népszerű alakja. A népi képzelet felruházta minden, az emberiség számára örök eszményt jelentő nemes tulajdonsággal. Könyvem több mondájából is kiviláglik, hogy a nép hite szerint Mátyás uralkodói hivatását, küldetését Istentől kapta. Szabadságszerető, igazságos, életszerető, bölcs, erős, a szegényekkel együttérző, jó humorú király képe rajzolódik ki a kötet lapjain. Könyvemet elsősorban a gyermekek, fiatalok épülésére szánom, de örömüket lelhetik benne a felnőttek is. Segítget szeretnék nyújtani annak a több száz hazai és határainkon túl élő, mesemondói tehetséggel, de legalábbis mesemondó kedvvel megáldott fiatalnak, az őket felkészítő pedagógusoknak, szülőknek, akik évről évre lelkesen készülnek szeptember 30-ára, a Magyar Népmese Napjára, a Mátyás király mesemondó versenyekre, vagy csak az iskolai ünnepségek műsorait kívánják Mátyás-történetekkel színesíteni" (Kóka Rozália)

A könyv a bukovinai székelyek történetének személyes hangú felelevenítésén keresztül 120 archív fotóval, térképmelléklettel egy népcsoport "arcát" igyekszik megrajzolni. "Kóka Rozáliát a népművészet mesterét, a közismert mesemondó előadóművészt megérdemelt kitüntetés érte, amikor a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Több mint négy évtizeden át elhivatott munkása a magyar népművészetnek. Gyűjtötte, ápolta, terjesztette a magyar néphagyomány értékeit. Felkutatta, feltárta saját őseinek, a szegénységben, hányattatásban, megszégyenítésben szenvedő bukovinaiak kultúráját. Előbb Andrásfalvy Bertalan támogató szavai, ablakot nyitó rendezvényei, majd Várkonyi Imre értékelő buzdításai, aztán Domokos Pál Péter gyűjtésre serkentő útmutatásai nyomán indult el, és lett a tevékenysége egyre gazdagabb, sokrétűbb. Abban a társadalomban vált felnőtté, gondolkodó emberré, amikor környezetében csúfolták a székelyes tájszólást, amikor a hagyományos viselet használatát megvetették, amikor lenézték a másféle tárgyi kultúrájú un. "idegeneket, jött-menteket". Fokról fokra erősödött benne a bukovinai gyökerek iránti ragaszkodás. Viszontagságos bukovinai, moldvai, hazai gyűjtőutakon, felszámolásra ítélt, magára hagyott házak elmagányosodott lakóinál, megsárgult kéziratok között, archívumokban, könyvtárakban és mindenütt, kereste és meglelte hontalanná vált népe szellemi örökségét." (Kríza Ildikó)