! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Károly Körmendy

autor

A múlt árnyékában


Dr. Körmendy Károly 1929. július 9-én született Budapesten. Nős, három gyermeke és öt unokája van, jelenleg Frankfurtban él. Gyermekéveit a Nógrád megyei Zagyaróna-Vízválasztón töltötte, majd a budafoki premontreiek gimnáziumában érettségizett. A jogi egyetemről eltávolították mint osztályidegent. 1951-1953. között az agráregytem agronómiai, majd 1953-tól az ELTE TTK biológia-kémia szakán tanult, itt szerzett diplomát 1956 júniusában. A forradalom után elhagyta az országot, előbb Ausztriában, majd az USA-ban próbált szerencsét. Az illinoisi egyetemem, Chicagoban tanult gyógyszervegyészetet, majd 1977-ben gyógyszer-vegyész doktorátust kapott a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Egészen nyugdíjazásáit a gyógyszeriparban dolgozott. Számos tudományos közlemény és szabadalom fűződik a nevéhez. 2007 után kezdett írással foglalkozni, elsőként gyerekeinek és unokáinak akarta élete fontos állomásait megörökíteni. Előbb angolul, majd magyarul írt. Nem titkolt szándéka, hogy a mai fiatalok számára is feltárja és élményszerű közelségbe hozza azt, amit ő és nemzedéke átélt, amit 20. századi magyar történelemnek nevezünk. Mesél, emlékezik és elmereng, így adja vissza a helyszínek és korok atmoszféráját, ráadásul abból a sajátos szemszögből, melyet egy külföldön élő magyar mondhat magáénak.
U dodávateľa
6,78 € 7,14 €