! Doprava ZADARMO už od 20 € !

György Kováts

autor

Társra várva


A szerzők mindketten jogászok, akik fiatalon megismerték a Megváltót, és életüket az Ő szolgálatába állították. 29 éve kötöttek házasságot, 5 gyermekük van. Az ELTE ÁJTK elvégzését követőn dr. Kováts György az Evangélikus Hittudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1991-től a Pünkösdi Teológiai Főiskolán élő hitű teológusok képzésében vett részt az Intézmény első 20 évében. A szolgáló lelkészek munkájára nagy hatással van. 1991-ben a Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség Mahanaim Gyülekezetének lelkipásztoraként munkatársaival megalapította a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Missziót, mely az Evangélium üzenetével országos szinten éri el a felnövekvő generációt. A szerzőpáros fontosnak tartja, hogy az ország gyermekei, tizenévesei és fiatal-felnőttjei időben megkapják azt a segítséget, amely életük helyes kormányzásához, boldogulásához, a szenvedélybetegségek elkerüléséhez, jövendő házasságuk teherbírásához és megmaradásához szükséges. Ezért született ez a könyv is, hogy a fiatal generáció felelősséggel válasszon társat, és társkapcsolataik lelki sérülésektől mentesen boldog házasságban végződjenek. A szerzők több "társra-várva" konferenciát, "jegyes-felkészítést" és "házas konferenciát" tartottak. Számos sikeres házasság a gyümölcse munkájuknak. A Társra várva 2002-ben megjelent Jegyesség! Segítség!!! című könyv témájához kapcsolódik, mint a sorozat része.
Vypredané
10,05 € 10,58 €