Gyula Kristó

A kötet nem csupán - címének megfelelően - Magyarország 895-1301 közti történetét tekinti át, hanem előzményként felvázolja a Kárpát- medence és a magyarság 895 előtt i históriáját is. Ilyen módon a 14. század elejéig összefoglaló képet ad a Kárpát-medencei térségről,a magyarságról, illetve Magyarországról. A munka monografikus jellegű: egyaránt tárgyalja a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a műveltségi viszonyokat. A magyarság korai történetének sorsfordító mozzanatai, eseményei között olvashatunk itt a nép eredetéről, a honfoglalásról, a kalandozásokról, az állam kialakulásáról, a trónharcokról és pártküzdelmekről, a tatárjárásról és a tartományuraságról. Megelevenednek a könyv lapjain azok az erőfeszítések, amelyek a fennmaradásért, a regionális hatalmi szerepkör elnyeréséért, a modernizációmeggyökereztetéséért, az Európa fejlett ebb feléhez való illeszkedés megvalósításáért történtek. A nagy formátumú uralkodók (Szent István, Szent László, Kálmán, III. Béla, II. András, IV. Béla) mellett természetesen más királyokról is szó esik, ugyanakkor az egész társadalom (világiak és egyháziak) széles panorámáját kapjuk, bepillanthatunk a mindennapok életébe, kirajzolódnak az elit kultúra kontúrjai. A kötet használatát különféle mellékletek (térképek, bibliográfia, kutatástörténeti áttekintés, genealógiai összeállítás, időrendi táblázat) könnyítik meg.

A kötet Magyarország történetének 225 esztendejéről ad átfogó képet. 1301-ben, amikor a történet indul, az ország mélyponton volt, az állami egység csak névlegesen létezett , a tartományokra szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett. 1526. augusztus 29-én, amely nappal a könyv befejeződik, a mohácsi csatavesztéssel megásták a középkori magyar állam sírját, s az hamarosan részekre bomlott. E két dátum között - a baljós indulás és a tragikus végkifejlet ellenére - a magyar történelem két fényes évszázada húzódik meg. Ez idő alatt Magyarország a térség regionális nagyhatalma volt, amely belső szerkezetében is óriási fejlődésen ment keresztül, sok mindent behozva abból a történelmi hátrányból, amely Nyugat-Európával szemben fennállott . A könyv részletesen bemutatja a késő középkori Magyarország gazdasági, társadalmi és művelődési viszonyait. A helyzetnek, a lehetőségeknek megfelelően e hosszú történelmi kor olyan, egymástól homlokegyenest eltérő karakterű, de egyaránt nagy formátumú uralkodókat termett , mint az országot szívós aprómunkával felépítő Károly Róbert, a szélrózsa minden irányában hadakozó Nagy Lajos, a császári címet megszerző Zsigmond vagy a törökverő Hunyadi János fi aként trónra került Mátyás. A könyv a 225 év alatt az ország élén állt hét dinasztia tett eitől a falvak és városok népének mindennapi életéig széles tablót rajzol, monografikus áttekintést ad Magyarország 1301-1526 közti történetéről.

A neves történészprofesszor ebben a könyvében a 13. századba kalauzol bennünket. 1222-ben születik az az aranypecsétes szabadságlevél, amellyel II. András magyar király Szent István alkotmányát helyreállította s azt újabb intézkedésekkel bővítette (ez a szabadságlevél volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja). Ez a korszak a magyar história egyik legmozgalmasabb időszaka, amikor az aranybullák, a tatárjárás, a belháborúk, az országmegosztások és a tartományúri törekvések közepette a magyarság sikeres modernizációs lépéseket tett (az árutermelés és városiasodás, a köznemesség kialakulása, a rendiség jelentkezése, a lovagi kultúra és a gótika terén) a Nyugat-Európába való felzárkózás érdekében.

A neves történészprofesszor a nemzet fogalmának európai szintű meghatározása után a magyar nemzet kialakulásának középkori előzményeit vizsgálja. A könyv újszerű megközelítésben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a magyar nemzet középkori előképei folytonosságot vagy megszakítottságot mutatnak-e a mai fogalmaink szerinti nemzettel. A szerző a magyar őstörténet utolsó szakaszát és az Árpád-kort tanulmányozza, elsősorban a nyugat-európai források tükrében.