László Bito

A férfi emigrációba kényszerül, és amerikai feleségének idézi fel a forradalom eseményeit, amelyek benne újabb, személyét érintő drámákat idéznek elő. A könyvben a szerző ?56-os trilógiájában megismert történet utóéletét olvashatjuk. "Elhallgattam. Nem tudtam elviselni azon félelmem miatti szomorúságát, amit nem is tudott elrejteni, hogy ismeretlen múltam egyszer váratlanul visszaszólít szülőhazámba, és elszakít tőle. Szerettem volna megnyugtatni, de lehet, hogy mélyebben látott belém, mint amennyire én valaha mertem." Bitó László önéletrajzi ihletésű regénysorozatának első könyve, az Istenjárás egy budai polgári család életét mutatja be gyerekük, Tibi szemén át a béke utolsó, aggodalmas éveiben. A második kötet, Az ötödik lovas a háború utolsó napjai és a megszállás, majd az újjáéledés és újjáépítés reményei után a diktatúra teljes reményvesztettségébe vezet el. A harmadik kötetben, az Örökségben, Tibor munkaszolgálatos katonaként, 1956-ban, egy szénbánya mélyén - ahol nem lehet lehallgatni őket - vitathatja meg társaival a békés reformok vagy a fegyveres harc kérdését. A forradalom kitörésének hírére lefegyverzik tisztjeiket, és indulnak Budapestre, hogy kivívják a szabadságot, de azt már csak Nyugaton remélhetik elérni. Ez a negyedik kötet betekintést enged az emigráns létbe: a múlt rémeinek, csábításának és az új élet építésének összeszövődésébe.

„Barátomnak meg kell nyugodnia: ha visszatér a diktatúra, nem maradok itthon: nem leszek sem kiszolgálója, sem áldozata. De azt is el kell fogadnia, hogy most fel kell jutnom Pestre, mert sosem bocsátanám meg magamnak, ha elhagynám hazámat, amikor még kiállhattam volna érte” – mondja Bitó László önéletrajzi regényének hőse, Tibor, miután az ötvenhatos forradalom kitörésének hírére munkaszolgálatos társaival együtt felkelést szervez a komlói bányában. A Trianon-trilógia (Istenjárás, 1994, Az ötödik lovas, 1996) harmadik kötete annak a folyamatnak az utolsó állomását mutatja be (felkelés a bányában, útban Budapestre, Tibor álmainak barikádja felé), amely oda vezet, hogy a fiatalember, miként a könyv alkotója is – később a Columbia Egyetem kutató orvosprofesszora –, végül az ország elhagyására kényszerül.

Ami mindeddig kivétel volt, az lett a szabály: öregen halunk meg. Mi több, az orvostudomány képes haldoklásunk emberhez méltatlan körülmények közötti meghosszabbítására is. Ez új kérdéseket vet fel, amelyekre Bitó László új hanggal, új megközelítéssel keres és ad válaszokat könyvében és a megjelenése óta folytatott előadásaiban, nyilvános beszélgetésekben. Szerinte helyünk a nap alatt a legnagyobb ajándék, amit az időnk lejártával utódainknak továbbadhatunk a Bitó által elképzelt rituális keretek között, amely a jézusi tanításból levezetett utolsó nagy szeretetélményünk lehet. Bitó azonban megkülönbözteti az életutunk közepén elénk álló türelmetlen halált, amely ellen minden erőnkkel küzdenünk kell, az életutunk végén türelmesen ránk várótól, amely ellen hiába küzdünk. Ha mielőbb kibékülünk vele, boldogabbá tehetjük életünk utolsó szakaszát.

A titkos ügynököt, Nórát, kétségbe ejti a feladat, hogy el kell égetnie azt a kéziratot, amelyet egy barátja az élete árán szerzett meg. Ám lelki szemei előtt lebeg egy korabeli illusztráció, amelyen Newton rémülten nézi, ahogy kutyája meglökte az asztalt, és a felborult gyertya lángra lobbantja húszéves munkásságának laboratóriumi jegyzeteit és a kéziratát. De lehet, hogy az alkimista tudós maga égette el őket, amikor ráébredt terve  megvalósíthatatlanságára – az aranykészítés és az örök élet elixírje, a bölcsek köve elérhetetlen. Nóra felismeri, hogy a tűz nélkül Sir Isaac talán sosem szabadult volna ki alkimista hite fogságából, és sohasem írta volna meg a modern fizika alapját, a Principiát. Tehát egy odaveszett kézirat esélynek is tekinthető egy sokkal fontosabb felismerés megszületéséhez…

Ennek a Polcz Alaine-nel folytatott beszélgetéseimből készült, először 2007-ben megjelent könyvnek a sikere nyomán már 2012-ben elkezdtem gondolkozni egy olyan, utószóval bővített második kiadáson, amely beszámolna arról, mi minden történt Alaine halála óta a jobb életvég elérése érdekében. Nyugaton, ahol sok minden megvalósult abból, amiről beszélgettünk, illetve itthon, ahol jószerével semmi. Ám be kellett látnom, hogy pusztán a kérdésfelvetés is messze túlmenne egy utószó szokványos keretein. Így ezekkel a kérdésekkel a Boldogabb élet - jó halál című könyvem második, bővített kiadásában foglalkoztam, amely 2014-ben jelent meg. Ennek az új, beszélgetéseinknek az eredeti hangfelvételei alapján bővített kiadásnak a végén található Visszatekintésben inkább csak azzal foglalkozom, amit Alaine feladatként rám hagyott; még utolsó hónapjaiban sikerült belefognunk annak a kórházi hospice-osztálynak a megvalósításába, amelyről ő is álmodozott. A könyvnek ez a fejezete, képekkel is alátámasztva, főleg azt a célt szolgálja, hogy közelebb hozza ezt a mindig támogatásra, bővítésre szoruló intézményrendszert a potenciális támogatókhoz. És segítsen eloszlatni azoknak a félelmét, akik a kíméletes, méltóságteljes távozás érdekében rászorulnak a hospice-gondozásra, és a szeretteikét is, akik talán el sem tudják képzelni, milyen barátságos lehet egy ilyen életből kisegítő intézmény.

A férfi emigrációba kényszerül, és amerikai feleségének idézi fel a forradalom eseményeit, amelyek benne újabb, személyét érintő drámákat idéznek elő.A könyvben a szerző 56-os trilógiájában megismert történet utóéletét olvashatjuk.