Balázs Matolcsi

Elena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból. A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék. „…a kortárs irodalomban oly népszerű autofikciós formában megírt regények szerzőjének karakterformálása, cselekményszövése, atmoszférateremtő és korfestő képessége rendkívüli; szinte érthetetlen, hogy ezt a nagyon erőteljes esztétikai hatást milyen egyszerű nyelvi eszközökkel, milyen zavarba ejtően hét - köznapi mondatokból építkezve éri el.” Kőrizs Imre, Magyar Narancs

„Mindig a focilabdát követtem. Aztán közel negyven év sportpályafutás után - előbb játékosként, majd edzőként - úgy döntöttem, előveszem a jegyzeteimet, amelyek végigkísértek az úton. Ezek a feljegyzések adnak most bátorságot és erőt, hogy megosszam veletek a tapasztalataimat. Ez a könyv egyrészt vallomás mindarról, amit a foci világában megtanultam, másfelől pedig annak bemutatása, hogy miként alkalmaztam a tanultakat, és hogyan alakítottam ki általuk a saját hitvallásomat a sportról és a labdarúgásról. Elfogadtam, hogy a frontvonalon élek, a legmagasabb szinten vagyok jelen, és mindig, mindenhez az arcomat adom. Csakis így tehettem szert ennyi tapasztalatra… és ez a személyes adatbázis rendkívül fontos számomra. Úgy döntöttem, a taglalt témákat 32 szabályra osztom, hogy megkönnyítsem ennek a könyvnek az olvasását. Az Ilyen egyszerű nemcsak tanítási célból született, ez leginkább az én történetem. Egy edzőé, aki mindenekelőtt ember is. Ez a 32 szabály nem más, mint megannyi vezérelv, melyek különböző gondolati sémák továbbfejlesztésére szolgálnak. 32 szabály arról, ahogy a focit és a sportot megélem. Az enyémek.”

Elena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból. A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék.

Roberto Saviano ezúttal a nápolyi maffia egy kevésbé ismert oldalát mutatja be: a gyerekbandák világát. A Ragadozók serdülő fiúk egy csapatáról szól, amely az érvényesülés egyetlen útját az elismert alvilági pozíció kivívásában látja. A többi bűnözői csoport riválisaként, de egyben „utánpótlásaként” is tekinthető gyerekbandának meg kell küzdenie a területek megszerzéséért. Ahhoz, hogy hatalomhoz jussanak, a felnőttek szabályai szerint kell cselekedniük: abban a játékban, ahol a kábítószer, a pénz és a befolyás a tét, senkit sem érdekel, hogy ők valójában még kiskorúak. Az alvilágban, ahol mindennapos a fegyverhasználat, és gyakoriak a megtorlások és a leszámolások, nem tesznek különbséget felnőttek és gyerekek között. Saviano egy ilyen feltörekvő gyermekbanda útját kíséri végig a kezdeti, jelentéktelen rablásoktól a kábítószer-terjesztésen át egészen az első gyilkosságokig. A regényből készült film az ADS filmek Vimeo csatornáján megtekinthető.

Nem félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Attól, hogy kiderül, az általam ismert civilizáció építménye csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is: hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi. A CoVid-19-járvány talán korunk legjelentősebb egészségügyi vészhelyzete. Feltárja világunk összetettségét, társadalmi, politikai, gazdasági, interperszonális és lélektani logikáját. Amit most átélünk, az túlmutat az identitáson, a kultúrákon. Olyan erőfeszítést kíván a képzeletünktől, amilyenhez normális körülmények között nem vagyunk hozzászokva: látnunk kell, hogy megbonthatatlanul kötődünk egymáshoz, és az egyéni döntéseinkben is tekintettel kell lennünk másokra. A járványban egységes organizmus vagyunk, közösség, amely a teljes emberiséget magában foglalja. Járvány idején a szolidaritás hiánya mindenekelőtt a képzelet hiányossága. Paolo Giordano a könyvből származó bevétele egy részét az egészségügyi veszélyhelyzet tudományos kutatására és kezelési intézkedéseire ajánlotta fel.