! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Paula McLain

autor

Napkeringő

"Egy nap Karen majd könyvet ír róla - megírja őt, és ezzel örökre eggyé kovácsolja kettejüket. És én hiányzom majd azokról a lapokról." Karen Blixen nevét széles körben ismertté tette az emlékiratain alapuló Távol Afrikától című mozi, amely a dán bárónő és az angol Denys Finch Hatton szerelméről szól. Ám arról nem mesél a film, hogy ebben a kapcsolatban létezett egy titokzatos harmadik... Paula McLain, A párizsi feleség című sikerkönyv szerzőnője új regényében az 1920-as évek Kenyájának gyarmati világába repíti vissza az olvasót. A Napkeringő a félelmet nem ismerő és elbűvölő fiatal angol arisztokratának, Beryl Markhamnak állít emléket. Beryl egy angol lord gyermekeként nő fel Brit Kelet-Afrikában, a későbbi Kenyában. Miután az édesanyja elhagyja, apja és a birtokukon élő kipszigisz törzs neveli fel. Szabadon csatangol, bennszülött fiúkkal fut versenyt, és mindent megtanul a versenylovakról. Rendhagyó neveltetésnek köszönhetően öntörvényű fiatal nővé cseperedik, aki lelkes rajongója a vadonnak, és minden porcikájában érti és érzi a természet finom egyensúlyát. Ám egy nap minden, amit addig ismert és szeretett, semmivé foszlik, és Beryl végzetes kapcsolatok sorába menekül. Szokatlan stílusával felkelti a Boldog-völgyi társaságként elhíresült bohém és dekadens közösség figyelmét, és lelki társat talál Karen Blixen írónőben és szerelmében, Denys Finch Hattonben. Végül ez a karizmatikus kalandor lesz az, aki utat mutat Berlynek saját szíve vadregényes útvesztőjében. Szenvedélyes szerelmükben talál rá önmagára és hivatására - a repülésre. McLain elsöprő erejű története a 20. század eleji Afrika varázslatos vidékén járva egy rendkívüli nő életét tárja elénk, aki jóval megelőzte saját korát, s volt mersze szabadnak lenni, még akkor is, ha ezért nagy árat kellett fizetnie. Rabul ejtő olvasmány az elszántságról és az akarat erejéről.
Na sklade 1Ks
11,33 € 11,93 €

dostupné aj ako:

Szerelmünk romjai

1937-ben, a huszonnyolc éves Martha Gellhorn egyedül utazik Madridba, hogy tudósítson a spanyol polgárháború szörnyűségeiről; írásai a hétköznapi emberek küszködését tükrözik e rettenetes konfliktus fogságában. Munkájával sikerül elismerést kivívnia a férfiak uralta újságíró szakmában. Mindeközben váratlanul, és önmaga számára is meglepetésszerűen, beleszeret az akkor már élő legendává váló íróba, Hemingwaybe. A második világháború előestéjén, Madrid és Kuba zűrzavaros díszletei között, Martha és Ernest kapcsolata és szakmai karrierje fellángol. Ám amikor Ernest publikálja élete legnagyobb sikerét, az Akiért a harang szólt, megbillen az egyensúly, és Marthának választania kell; aláveti magát a híres ember feleségét jelentő korlátozott szerepnek, vagy kockáztatja Ernest elveszítését azzal, hogy mind nőként, mind íróként alakítja a saját útját...
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

A párizsi feleség

A több mint 700 000 példányban eladott könyv Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története. Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak - köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald - színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük. A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti. "Milyen hihetetlenül naivak voltunk mindketten azon az estén. Szorosan kapaszkodtunk egymásba, betarthatatlan ígéreteket tettünk, amelyeket nem lett volna szabad hangosan kimondanunk. Néha ilyen a szerelem. Már akkor jobban szerettem őt, mint addigi életem során bárkit vagy bármit. Tudtam, hogy feltétlen szüksége van rám, és azt akartam, hogy ez örökké így legyen." A könyvhöz készült ajánló füzetet itt letöltheti: A párizsi feleség - részlet
Na stiahnutie
6,62 €

Napkeringő

"Egy nap Karen majd könyvet ír róla - megírja őt, és ezzel örökre eggyé kovácsolja kettejüket. És én hiányzom majd azokról a lapokról." Karen Blixen nevét széles körben ismertté tette az emlékiratain alapuló Távol Afrikától című mozi, amely a dán bárónő és az angol Denys Finch Hatton szerelméről szól. Ám arról nem mesél a film, hogy ebben a kapcsolatban létezett egy titokzatos harmadik... Paula McLain, A párizsi feleség című sikerkönyv szerzőnője új regényében az 1920-as évek Kenyájának gyarmati világába repíti vissza az olvasót. A Napkeringő a félelmet nem ismerő és elbűvölő fiatal angol arisztokratának, Beryl Markhamnak állít emléket. Beryl egy angol lord gyermekeként nő fel Brit Kelet-Afrikában, a későbbi Kenyában. Miután az édesanyja elhagyja, apja és a birtokukon élő kipszigisz törzs neveli fel. Szabadon csatangol, bennszülött fiúkkal fut versenyt, és mindent megtanul a versenylovakról. Rendhagyó neveltetésnek köszönhetően öntörvényű fiatal nővé cseperedik, aki lelkes rajongója a vadonnak, és minden porcikájában érti és érzi a természet finom egyensúlyát. Ám egy nap minden, amit addig ismert és szeretett, semmivé foszlik, és Beryl végzetes kapcsolatok sorába menekül. Szokatlan stílusával felkelti a Boldog-völgyi társaságként elhíresült bohém és dekadens közösség figyelmét, és lelki társat talál Karen Blixen írónőben és szerelmében, Denys Finch Hattonben. Végül ez a karizmatikus kalandor lesz az, aki utat mutat Berlynek saját szíve vadregényes útvesztőjében. Szenvedélyes szerelmükben talál rá önmagára és hivatására - a repülésre. McLain elsöprő erejű története a 20. század eleji Afrika varázslatos vidékén járva egy rendkívüli nő életét tárja elénk, aki jóval megelőzte saját korát, s volt mersze szabadnak lenni, még akkor is, ha ezért nagy árat kellett fizetnie. Rabul ejtő olvasmány az elszántságról és az akarat erejéről. 
Na stiahnutie
7,00 €

dostupné aj ako:

Svit temnoty

Anna Hartová je ostřílená detektivka s temnou minulostí i přítomností žijící v San Franciscu, kde pátrá po pohřešovaných dětech. Poslední, ne-li největší životní zvrat ji dostane na kolena a vyhledá útočiště v nedalekém městečku Mendocino, kde strávila nejpodstatnější část svého dětství. Doufá v návrat k poklidným vzpomínkám, kde bude moct prchnout před svým žalem, ale hned po svém příjezdu se v ní probudí její vyšší instinkt – zachraňovat. Dozvídá se totiž, že se pohřešuje místní dívka, která jí až děsivě připomíná klíčový moment z dětství, kdy jedna nevyřešená vražda navždy změnila celou komunitu městečka. Neodolá svému volání a plnou silou se pustí do případu, který toho odhalí mnohé nejen o samotném městečku a ztracené dívce, ale i jí samotné. Minulost se začne slévat s přítomností a opět musí čelit násilné stránce lidské duše i svým osobním útrapám.
U dodávateľa
20,85 € 21,95 €

15,64 €

Pařížská manželka

Úžasná kniha o Hadley a Ernestovi Hemingway Pařížská manželka napsala Paula McLain. Dychtivost počínající lásky, proplétání citů a vztahů i bolest nečekaného, leč nevyhnutelného rozchodu, to všechno se vine příběhem manželství Hadley Richardsonové s Ernestem Hemingwayem. Na počátku je to jen mladík se sžíravou touhou uchopit mnohotvárnost světa a přetavit ji do slov, trpící děsivými nočními můrami z války a mučivou nejistotou. Poválečná Paříž je uvítá svými kavárničkami, uměleckými salony a nekonečnými večírky. Ernestovo ego trpí nedostatkem uznání, ale přesto hltá život naplno, fascinován jím stejně jako smrtí – na stránkách svých děl i v krvavé býčí aréně, kam se vrací, i když už se mu všechno hroutí pod rukama. Jejich divoká, bytostná láska jako by strávila sama sebe a dospěla k hořkému, přesto však osvobozujícímu konci. „‘Přeji si, abych byl zemřel dřív, než jsem miloval někoho jiného než ji‘,“ napsal Hemingway o své Hadley. Stejná hořkosladká touha prostupuje i románem.
Vypredané
5,90 € 6,21 €

A párizsi feleség

A párizsi feleség Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története. Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak - köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald - színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük. A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti.
Vypredané
10,73 € 11,29 €

Circling The Sun

NEW YORK TIMES BESTSELLER • “Paula McLain is considered the new star of historical fiction, and for good reason. Fans of The Paris Wife will be captivated by Circling the Sun, which . . . is both beautifully written and utterly engrossing.”—Ann Patchett, Country Living Paula McLain, author of the phenomenal bestseller The Paris Wife, now returns with her keenly anticipated new novel, transporting readers to colonial Kenya in the 1920s. Circling the Sun brings to life a fearless and captivating woman—Beryl Markham, a record-setting aviator caught up in a passionate love triangle with safari hunter Denys Finch Hatton and Karen Blixen, who as Isak Dinesen wrote the classic memoir Out of Africa. Brought to Kenya from England as a child and then abandoned by her mother, Beryl is raised by both her father and the native Kipsigis tribe who share his estate. Her unconventional upbringing transforms Beryl into a bold young woman with a fierce love of all things wild and an inherent understanding of nature’s delicate balance. But even the wild child must grow up, and when everything Beryl knows and trusts dissolves, she is catapulted into a string of disastrous relationships. Beryl forges her own path as a horse trainer, and her uncommon style attracts the eye of the Happy Valley set, a decadent, bohemian community of European expats who also live and love by their own set of rules. But it’s the ruggedly charismatic Denys Finch Hatton who ultimately helps Beryl navigate the uncharted territory of her own heart. The intensity of their love reveals Beryl’s truest self and her fate: to fly. Set against the majestic landscape of early-twentieth-century Africa, McLain’s powerful tale reveals the extraordinary adventures of a woman before her time, the exhilaration of freedom and its cost, and the tenacity of the human spirit. Praise for Circling the Sun “Paula McLain cements herself as the writer of historical fictional memoir with Circling the Sun, giving vivid voice to Beryl Markham, a singular, extraordinary woman. In McLain’s confident hands, Markham crackles to life.”—Jodi Picoult, author of Leaving Time “Enchanting . . . A worthy heir to Dinesen, McLain will keep you from eating, sleeping, or checking your e-mail—though you might put these pages down just long enough to order airplane tickets to Nairobi. . . . Like Africa as it’s so gorgeously depicted here, this novel will never let you go.”—The Boston Globe “Richly textured . . . McLain has created a voice that is lush and intricate to evoke a character who is enviably brave and independent.”—NPR “McLain succeeds in bringing the past to life, and by the last pages, readers will hate to say goodbye to such an irresistible narrator.”—Miami Herald “Markham is a novelist’s dream. . . . McLain riffs on the facts, creating a wonderful portrait of a complex woman who lived—defiantly—on her own terms.”—People (book of the week) “Paula McLain has such a gift for bringing characters to life. I loved discovering the singular Beryl Markham, a rebel in her own time, and a heroine for ours.”—Jojo Moyes, author of Me Before You “McLain’s eloquent evocation of Beryl’s daring life reminds us that independent women have always been among us, moving at their own speed.”—O: The Oprah Magazine From the Hardcover edition.
Vypredané
15,68 € 16,50 €

Circling the Sun

As a young girl, Beryl Markham was brought to Kenya from Britain by parents dreaming of a new life. For her mother, the dream quickly turned sour, and she returned home; Beryl was brought up by her father, who switched between indulgence and heavy-handed authority, allowing her first to run wild on their farm, then incarcerating her in the classroom. The scourge of governesses and serial absconder from boarding school, by the age of sixteen Beryl had been catapulted into a disastrous marriage - but it was in facing up to this reality that she took charge of her own destiny. Scandalizing high society with her errant behaviour, she left her husband and became the first woman ever to hold a professional racehorse trainer's licence. After falling in with the notoriously hedonistic and gin-soaked Happy Valley set, Beryl soon became embroiled in a complex love triangle with the writer Karen Blixen and big game-hunter Denys Finch Hatton (immortalized in Blixen's memoir Out of Africa). It was this unhappy affair which set tragedy in motion, while awakening Beryl to her truest self, and to her fate: to fly.
Vypredané
8,08 € 8,50 €

Circling the Sun

NEW YORK TIMES BESTSELLER ? ?Paula McLain is considered the new star of historical fiction, and for good reason. Fans ofThe Paris Wife will be captivated by Circling the Sun, which . . . is both beautifully written and utterly engrossing.??Ann Patchett,Country Living Paula McLain, author of the phenomenal bestseller The Paris Wife, now returns with her keenly anticipated new novel, transporting readers to colonial Kenya in the 1920s.Circling the Sun brings to life a fearless and captivating woman?Beryl Markham, a record-setting aviator caught up in a passionate love triangle with safari hunter Denys Finch Hatton and Karen Blixen, who as Isak Dinesen wrote the classic memoirOut of Africa. Brought to Kenya from England as a child and then abandoned by her mother, Beryl is raised by both her father and the native Kipsigis tribe who share his estate. Her unconventional upbringing transforms Beryl into a bold young woman with a fierce love of all things wild and an inherent understanding of nature?s delicate balance. But even the wild child must grow up, and when everything Beryl knows and trusts dissolves, she is catapulted into a string of disastrous relationships. Beryl forges her own path as a horse trainer, and her uncommon style attracts the eye of the Happy Valley set, a decadent, bohemian community of European expats who also live and love by their own set of rules. But it?s the ruggedly charismatic Denys Finch Hatton who ultimately helps Beryl navigate the uncharted territory of her own heart. The intensity of their love reveals Beryl?s truest self and her fate: to fly. Set against the majestic landscape of early-twentieth-century Africa, McLain?s powerful tale reveals the extraordinary adventures of a woman before her time, the exhilaration of freedom and its cost, and the tenacity of the human spirit. Praise for Circling the Sun ?Paula McLain cements herself as the writer of historical fictional memoir withCircling the Sun, giving vivid voice to Beryl Markham, a singular, extraordinary woman. In McLain?s confident hands, Markham crackles to life.??Jodi Picoult, author ofLeaving Time ?Enchanting . . . A worthy heir to Dinesen, McLain will keep you from eating, sleeping, or checking your e-mail?though you might put these pages down just long enough to order airplane tickets to Nairobi. . . . Like Africa as it?s so gorgeously depicted here, this novel will never let you go.??The Boston Globe ?Richly textured . . . McLain has created a voice that is lush and intricate to evoke a character who is enviably brave and independent.??NPR ?McLain succeeds in bringing the past to life, and by the last pages, readers will hate to say goodbye to such an irresistible narrator.??Miami Herald ?Markham is a novelist?s dream. . . . McLain riffs on the facts, creating a wonderful portrait of a complex woman who lived?defiantly?on her own terms.??People (book of the week) ?Paula McLain has such a gift for bringing characters to life. I loved discovering the singular Beryl Markham, a rebel in her own time, and a heroine for ours.??Jojo Moyes, author ofMe Before You ?McLain?s eloquent evocation of Beryl?s daring life reminds us that independent women have always been among us, moving at their own speed.??O: The Oprah Magazine From the Hardcover edition
Vypredané
10,40 € 10,95 €