Barna Mezey

A börtön történetének első korszaka nélkülözte azokat a nemes eszméket, amelyeket a fogházjavító mozgalom és a börtönügyi tudományosság a 17. századtól kimunkált. Hiányzott a fogvatartottnak az a felfogása is, amely az elkövetőt mint a társadalomba v isszavezethető és visszavezetendő, megjavítható és hasznossá tehető vétkest fogja fel. Ehelyett a tömlöc a biztonságos bezárás és a büntetési rendszer jellegéhez általánosan igazodó sanyargató testi büntetés hatása alatt fejlődött. A nedves, bűzös, e gészségtelen és sötét föld alatti lyukakba vetett szerencsétlen foglyok a büntető hatalom bosszújának kitéve alig számíthattak szabadulásra. Annál inkább a törvénykezés szigorára. A hóhér, aki többnyire a börtön fölött is rendelkezett, nem csak a bün tetés végrehajtójaként, de már a büntetőeljárásban, a vallatás során fontos szerepet játszott a rabok életében, különösen az inquisitorius (nyomozóelvű) büntetőprocesszus korában, amikor a kínvallatás magától értetődő eszközként épült be a beismerő v allomás kinyerésének folyamatába. A kínzókamra is a tömlöcházban volt, hogy ne okozzon nehézséget a fogvatartottak mozgatása. Így az ókori és középkori börtön históriájában a tömlöcbüntetés, a gyanúsítotti fogva tartás, a tortúra és a hóhér személye évszázadokig szorosan összekapcsolódott.