Gaál Mózes

"Teljes négyszáz esztendőről van szó. Ebből a négyszáz esztendőből száz esik a vezérek korára, midőn a magyarok még pogányok voltak, s a nyugati meg déli keresztény országokkal békésen alig, harcias szándékkal annál gyakrabban érintkeztek. (...)" (részlet a könyvből) Gaál Mózes tanulmánya 1901-ben látott napvilágot. Jelen kiadás annak a reprint kiadása.

Gaál Mózes, a kiváló író erdélyi származású (1836-1936), a Hun és Magyar mondákat a következő szavakkal vezeti be: "Avatag írások, nagy-régi időkből, melyek krónikás szárazsággal elmondják a hun-magyar hőskor történeteit... Megfesteni képét nagy-régi időknek, melyekre világot a históriának fáklyája ingyen sem vet, összerakosgatni a töredékeket igazságos kézzel és becsületes hűséggel: íme ez volt a szándékom." A közel ötven történet a krónikák és gesták megtartásával, de az írói szabadság szárnyaival ismerteti a magyar mitológiát. A teremtésmondáktól a hun adomákon keresztül elvezet egészen a honfoglalás koráig. Olyan mondák kerülnek a tisztelt Olvasó elé, mint: - az Isten kardja - a Hadúr végzése - Etele bosszút áll - Csaba útja - Emese álma - Árpád a fővezér - A Hadúr szent madara stb.

Eddig, ha mesélt az édesanyád tündérekről, sárkányokról, mindig azt kérdezted: „De igazán, vajon éltek-e azok?” És édesanyád azt mondotta neked, hogy azok csak a mesékben éltek. Te pedig szeretted volna, hogy éljenek igazán. Hallgasd most meg az én meséimet. Ezek igaz mesék lesznek; a hősök mind egy szálig éltek, csakhogy régen… régen.Gaál Mózes

Ala al-Din lefeküdt, aludt két álló napot és éjszakát egyhuzamban, a második nap delén felébredt és enni kért, mert igen megéhezett. Az anyja felelt: - Oh, édes fiam, nincs semmim se, de légy türelemmel, ihol ez a kevéske len, a minap fontam meg, megyek és eladom, veszek neked ennivalót! - Hagyd el - szólt Ala al-Din, inkább keresd elő azt a lámpát, amit a barlangból hoztam, add el azt, több pénzt kapunk érte! Az anyja fölkelt s előkereste a rozzant lámpát, de mivel az ugyancsak be volt rozsdállva, pókhálózva, hát egy marok homokot vett, tisztára akarta dörzsölni, ám alig dörzsölt egyet rajta, egy óriási szellem állt elõtte s így kiáltott rá: - Szólj, mit kívánsz tőlem? Rabszolgád vagyok és rabszolgája annak, kié a lámpa, nemcsak én, hanem a lámpa valamennyi rabszolgája!

„A ?szép kőház küszöbén ezelőtt harminc vagy még több esztendővel egy tépett bundájú kutya heverészett. Ezt hívták Burkusnak. Hogy aztán a nevezett kőházba sorba beköszöntöttek az apróságok, Burkus nagyon hozzájuk szokott. Az első fiú félt tőle, a leányka nem ment hozzá, hogy be ne sározza a ruháját, a harmadik egyszer leesett a hátáról s azóta csak távolról szerette, hanem a negyediknek már egészen Burkus volt a dajkája. Ő vigyázott rá a tornácon, kezéből kivette vajas kenyerét, nem mordult rá, ha a farkát ráncigálta, nem bántotta, ha parányi kezét bedugta a szájába. Ha a gyermek reggel felébredt, Burkus volt az első szava. Erőnek erejével azt akarta, hogy fektessék melléje Burkust éjszakára. Egész nap elbeszélgetett Burkussal, még kérdezgetett is tőle mindenféle badarságot. Mikor pedig Burkust egy nyári délután a kert lábában megtalálták: a negyedik gyermek, a Pista fiú, úgy sírt, de úgy sírt, hogy alig tudták megvigasztalni. A Burkus iránt való éktelen szeretete miatt elnevezték őt a testvérei, a szülei, a szomszédok, a falu – az egész világ: Burkusnak.”Gaál Mózes Burkus egyszerű történetében rávilágít arra az örök igazságra, hogy életünk nem más, mint egy kis fejezet a nagybetűs könyvben. Burkus hosszú évekig tartó tanulás, munka és kitartás után lépésről lépésre valósítja meg álmait. A fiatal férfi a hétköznapok szürkesége és nehézségei ellenére végül megtalálja helyét a világban.

Gaál Mózes, a kiváló író erdélyi származású (1836-1936), a Hun és Magyar mondákat a következő szavakkal vezeti be: „Avatag írások, nagy-régi időkből, melyek krónikás szárazsággal elmondják a hun-magyar hőskor történeteit… Megfesteni képét nagy-régi időknek, melyekre világot a históriának fáklyája ingyen sem vet, összerakosgatni a töredékeket igazságos kézzel és becsületes hűséggel: íme ez volt a szándékom.” A közel ötven történet a krónikák és gesták megtartásával, de az írói szabadság szárnyaival ismerteti a magyar mitológiát. A teremtésmondáktól a hun adomákon keresztül elvezet egészen a honfoglalás koráig. Olyan mondák kerülnek a tisztelt Olvasó elé, mint:– az Isten kardja– a Hadúr végzése– Etele bosszút áll– Csaba útja– Emese álma– Árpád a fővezér– A Hadúr szent madara stb.

Született MDCCLXXIII. Debrecenben Megholt MDCCCV.Harminckét esztendő! Ebből huszonkét éves korától számítva tíz esztendei ide-oda hányódás, szegénységgel és emésztő kórral való küzdés, örökös tanulás, mindvégig tartó makacs reménysége annak, hogy majdan jóra fordul minden. Ez a Csokonai életének rövid foglalatja.

A Siralmas Erdély című művében az író az erdélyiek által megélt török korszak hétköznapjaiba enged bepillantást a szerzőre jellemző egyéni szófordulatokkal és történeti hűséggel. Az átfogó történelmi események mellett részletesen megismerkedhetünk Erdélynek a császáriakhoz való kapcsolatával, illetve a mindennapok gondjaiba is betekintést nyerünk.

Gaál Mózes, a 19-20. század fordulójának neves reformpedagógusa, a nagyközönség számára történelmi témájú ifjúsági regényei által vált ismertté. Ezek a leginkább magyar vonatkozású művek amellett, hogy az adott korról nyújtanak hiteles ismereteket, mindig egy magasabb, általános emberi erkölcsi szempont alapján szemlélik és magyarázzák a történteket.A kard és lant hőse Zrínyi Miklós életén keresztül mutatja meg a három részre szakadt Magyarországot, bepillantást nyújt a történelmi események hátterébe, ahol a politikai és gazdasági érdekek mellett emberi gyarlóságok vezetnek olyan döntésekhez, amelyek majd évszázadokra kihatva határozzák meg országunk sorsát. Zrínyi Miklós sokoldalú műveltségével és tehetségével nemcsak korának volt kiemelkedő alakja, hanem bölcsességében, emberi mivoltában az utókor számára is követendő példát mutat.

A „bujdosó király” nem más, mint Odüsszeusz, aki tíz évig bolyong még a tengeren, amíg végre hazatérhet hűséges feleségéhez és fiához.

?A direktórium aggódva látta azt a nagy népszerûséget, melynek Napóleon fõleg katonái körében örvend. A polgári társadalom nem volt olyan erõs, legkevésbé pedig konszolidált, hogysem a katonaság hatalmának esetleg fokozódásával szemben a küzdelmet fölvehette volna. Továbbá az olaszországi dicsõséges hadjáratnak s Napóleon fõvezér viselkedésének voltak olyan mozzanatai, melyek a direktórium tagjait komolyan gondolkozóba ejthették. A fiatal hõs többször éreztette a fölötte álló politikai, tehát polgári hatalommal, hogy nyûgösködésnek tartja ellenõrzõ intézkedéseit. Hatalmi féltékenység szállta meg a direktóriumot, veszélyesnek látták Napóleont, s félelmes eszköznek kezében a haderõ felett való rendelkezést. Viszont Napóleon is jól tudta, hogy az olaszországi diadalokkal mintegy ízelítõt adott a közvéleménynek, s ha ennek méltó folytatása nem lesz, a változó viszonyok között szerepét hamar lejátszhatja, mivelhogy az emberek hamar felejtenek. Neki újabb meg újabb diadalokra kell törekednie, hogy neve közszájon forogjon, a közvélemény napirenden tartsa. Franciaország még nem számolt le minden ellenségével, s bármily nagy áldozatokba kerül is, folytatni kell a háborút, illetve meg kell indítani egy másik veszedelmes ellenség, az angol ellen??

??ha feltámadna halottaiból a nagy Széchenyi, s végigjárná ezt az országot! Ha látná a fényes fõvárost, melynek Európa világvárosaitól nem kell szégyenkeznie, a Duna hátán tovasikló gõzhajók raját, a palotasorokat, melyek félszázad alatt mintegy varázsütésre szegélyezték a széles utcákat, a Vaskapu sziklamedrében biztosan közlekedõ hajókat? a gyárak füstölgõ kéményeit: hogy feldobogna a szíve a büszke örömtõl? ? Nem voltam rossz prófétája hazámnak, nem voltam rossz napszámosa a nemzetnek. Teljesedett mindaz, amit elõre hirdettem a kétségbeesés napjában, bár okulnál belõle én édes nemzetem, tanuld meg belõle a munka, a kitartás mindenható erejét! Az ércszobor, mely ott áll a Lánchíd elõtt, néma és komoly# de az a Széchenyi, kinek szelleme lebeg a haza felett, s ott él az elmék és szívek redõiben, olyan beszédes. Lelkesít minden szava, drága oktatás minden igéje. Az éltetõ eszme Széchenyi hazaszeretete, mely henye szó helyett tettben nyilatkozott. ?Csak a gyenge szereti önmagát, az erõs egész nemzeteket hordoz szívében.?

Kedves olvasóim, azt hiszem, hogy okosan cselekedtem, mikor a hírneves Münchhausen levelét közzétettem. A levél mindenkit meggyõzhet arról, hogy õ senkit bolonddá tenni nem akart, hogy õ teljes életében az igaz szónak volt a barátja. A hazugságot õ maga is ostobaságnak bélyegezi, én a magam részérõl csak avval toldom meg, hogy kétféle hazugság van: olyan hazugság, mellyel másnak ártunk, és olyan hazugság, amellyel senkinek sem ártunk. Elmondom a történetet, s aztán reátok bízom, hogy ítéljétek meg: e kettõ közül melyikhez tartozik a Münchhausen, igazmondása.