! Doprava ZADARMO už od 20 € !

János Pelle

autor

Auschwitz magyar szemmel


A borítón a Sorsok Háza épülete látható. Egy két éve felépült, nagyszabású múzeumé és oktatási központé, mely Auschwitz felfoghatatlan borzalmát szándékozott megörökíteni, de sajnos 2014 óta üresen áll. Ebben a tanulmánykötetben, mely a magyar holokauszt eddig kevéssé ismert vonatkozásaival foglalkozik, számos új forrást felhasználva, három olyan tanulmány is olvasható, mely a tervezett múzeum kiállításának alapjául szolgálhatna. Író-történész szerzője új szempontból közelíti meg a vészkorszakhoz vezető utat. Túllép a megdöbbentő tények felsorakoztatásán, okokat keres, összefüggéseket talál. Az 1946-os miskolci népítélet leírásában bemutatja azt is, hogy az 1944-ben felszított pokoli szenvedélyek hogyan épültek be egy nagyváros mindennapi életébe, hogy azután újra felszínre törjenek. És ami legalább ennyire fontos: egy 2015-ben, fordításában megjelent emlékiratot elemezve képet nyújt Auschwitz kevéssé ismert "mindennapi életéről", kiegészítve és értelmezve az Oscar-díjas Saul fia film üzenetét. A könyv mindenekelőtt a középiskolás korosztályoknak és történelemtanáraiknak, illetve a téma iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható.
U dodávateľa
11,53 € 12,14 €

Bosszú és kegyetlenség


A gyűlölet, a bosszú és a kegyetlenség története egyidős az emberiséggel. Már az antik mítoszokban találkozunk a bosszú és a kegyetlenség motívumával, de ugyanúgy jelen van a Római Birodalomban, a germán hitvilágban, a középkori boszorkányüldözésekben, a reneszánsz Itáliában, a balkáni vérbosszú vagy a modern kori párbaj intézményében, legújabban pedig az iszlám terrorizmusban. Bár a fenti jelenségek sok tekintetben különböznek, az ezekben megnyilvánuló erőszak mégis mintha közös tőről fakadna. A társadalom pedig a legtöbb esetben mintha cinkossággal kísérné, vagy éppen támogatná a kegyetlenséget. Vajon elmondható-e ezek után, hogy emberi fajunk a tökéletesedés felé halad? Hogy a társadalmi és technikai haladás folyamatosan csökkenti az életünket évezredek óta átható és megnyomorító gonoszságot? Vagy a kegyetlenség és a bosszú olyan jelenségek, amelyekkel életünk végezetéig együtt kell élnünk?
Vypredané
0,94 € 0,99 €