Jevgenyij Popov

"Vigyázat! Ha elkezdi, nem tudja abbahagyni! Ő az igazi unortodox! Naiv posztmodern, ez mintha fogalmi ellentmondás volna. Ez az ellentmondás Popov. Éles irónia és természetes mesélőkedv, ez az ellentmondás Popov. Könyveinek igazi főhőse a nyelv. Csoda-e, ha itt sertepertélek? Popov más. Nemcsak, mert Popov, hanem, mert orosz is. (Annál es jobb: szibériai.) Mindkettő önmagában is érdekes, a popovsága is, az oroszsága is. És a dolog természeténél fogva e kettő nem elválasztható egymástól. Változatok oroszra: Van valami mögötte, az írások mögött, egy nehéz dallam, talán a mindenható, örök államgépezet vagy egy nagy barna medve, valami, ami mindenre árnyékot vet, oly súlyosat, hogy igazán nem érteni, mért nem nyom agyon minket, mért élünk és beszélgetünk még, és mely mint a sors, megkérdőjelezhetetlen, kikerülhetetlen. Ezt így Közép-Európából nem ismerhetjük. De azért jobban értjük, mint, mondjuk, egy párizsi. - Így, ahogy Popov, csak az tud optimista lenni, aki mélyen ismeri a sötétet. - Itt tényleg minden nagyobb: a baj bajabb, a remény reményebb, a kurvák kurvábbak, a komcsik nagyon komcsik (és valahogy még mindig valóságosak), a vodka - hát az eleve nagy. - Igazi játékos kedély. De ha egy orosz játszik, ott fű nem terem (gyönyörűszép szívemen - hogy egy magyar is játsszék itt). Ha volna, nincs, hézag, hézagpótló volna e kötet. A legvidámabb anarchista, ezt mondják róla a legtöbbször. Mondjuk mi is. És mondjuk még azt: Jevgenyij Popovot öröm olvasni. De vigyázat. Ha elkezdi..." (Esterházy Péter) A Könyvjelző magazin 2013. áprilisi számában megjelent cikk: Szibéria mint antidepresszáns