Zsuzsanna Roehnelt
autor
Szeretlek, Whiskey!
Őrület, milyen gyorsan tér vissza a zsongás akkor is, ha az ember már ilyen hosszú ideje józan.
Whiskey csak állt ott, a küszöbömön, pont, mint egy évvel korábban. Csakhogy ezúttal nem esett az eső, nem volt düh, sem esküvői meghívó, csak mi ketten.
Egyedül volt. A régi barát, a könnyed mosoly, a torz vigasz, ragyogóan szervírozva.
Egyedül voltam. Az alkoholista, aki úgy csinál, mintha nem akarná megkóstolni, mégis túl hamar ráébred, hogy attól, hogy hónapok óta tiszta, még nem vágyik rá kevésbé.
De nem szabad innen kezdenem.
Nem, ahhoz, hogy ezt a történetet jól meséljem el, vissza kell mennünk.
Vissza, az elejére.
Vissza, a legeslegelső csepphez.
Ez az én szerelmes levelem Whiskey-hez. Csak remélni tudom, hogy elolvassa.
A Hawthorne-Ház 1: Előkelő álarcosbál
Lady Miranda Hawthorne minden ízében előkelő hölgyként viselkedik, azonban a lelkében bátorságra és szabadságra vágyik.
A társasági élet szereplőinek szemében már a vénlánysághoz közelítő nő hosszú évek óta nem naplóba, hanem levelekben önti ki legbensőbb érzéseit. A leveleket bátyja régi iskolai barátjának, Marshington hercegének írja. Mivel magával a férfival valójában még soha nem találkozott, a legkevésbé sem szándékszik elküldeni a leveleket, és majd elsüllyed szégyenében, amikor a bátyja rejtélyes, új inasa, Marlow véletlenül felad egy levelet a gyanútlan hercegnek.
Miranda legnagyobb megdöbbenésére az etikett ilyetén megsértése a herceg válaszához vezet, és végül élénk levelezésbe torkollik. Az udvarlók korábbi hiánya miatt érzett önbizalomhiány azonban hamarosan zavarodottsággá változik a fiatal nőben, amikor ráébred, hogy Marlow iránt is legalább ugyanannyira érdeklődik, mint a herceg iránt. A férfi viszont, akitől egyre inkább függ, napról napra gyanúsabban viselkedik.
Amikor fény derül a családja birtokán zajló titkos történésekre, egy dolog bizonyossá válik: nem Miranda szíve az egyetlen, amire veszély leselkedik a család és szeretteik körül.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
16 éves kortól ajánljuk!
Dare River 1: Country-Éden
Tehát akkor ő egy PR-kampány része? Rye kihasználja őt?
Amikor a híres – és hírhedt – countryénekes bevonul az étkezdébe, ahol Tory Simmons főz, a lány biztosra veszi, hogy átlát rajta. Nyilván valami rosszfiú. Egy alfahím, aki szereti magát mindenfélével kényeztetni, beleértve a nőket is. Azonban míg a countryzene és az arrogáns férfiak kevésbé nem is érdekelhetnék, az ajánlatot, amit kap, képtelenség visszautasítani. Rye Crenshaw felkéri, hogy legyen a magánszakácsa a több városra tervezett turnéján. Ez az állás a válasz a lány imáira: kisegíti az adósságból, és megalapozza a kétségbeesetten vágyott újrakezdést.
Rye biztos benne, hogy pimasz új szakácsa lesz az utolsó, aki valaha kísértésbe vinné. Ám a tipikus vidéki lánnyal való időtöltés csodát tesz a férfi csorbát szenvedett hírnevével. Ráadásul úgy alakul, hogy a lány főztje a legjobb, amit a férfi valaha kóstolt: egyszerre megnyugtató és csábító. Később a Toryval töltött idő során felfedezi a lány egy másik oldalát is – azt, amelynek ugyanolyan lehetetlen ellenállni, mint a főztjének. És amikor egy családi vészhelyzet hazahívja az énekest, olyat tesz, amit még sosem kockáztatott meg: beenged egy nőt a szívébe.
Az érzelmek, melyeket Rye a bulvárlapok számára tettetett, egyszerre túlságosan is igazivá válnak, de vajon a country-éden, amit Tory karjaiban lelt meg, megél-e majd a való világban is?
Érzelemgazdag szerelmi történet két emberről, akikről nem gondolnánk, hogy egymáshoz valók, azonban kiderül, hogy nem is alkothatnának jobb párost. Szívmelengető románc, amit Az év legjobb könyvének választottak.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
Felnőtteknek ajánljuk!
Dare River 2: A csokoládékert
Kit gyomlálj ki?
Tammy Hollins, a tehetséges kertész új életet épít maga és a gyerekei számára tragikus házassága után. A növényekhez ért, de a férfiakhoz... nos, a férfiak gyomnak számítanak.
Elindította saját tájépítész vállalkozását, és bátyja, a countryzenész rocksztár barátainak dolgozik. Első ügyfele egy vonzó, érzelmes alfahím, és ő az egyetlen férfi, aki kísértésbe viszi, de egyúttal halálra is rémíti. John Parker McGuiness sokféle tehetséggel van megáldva, dalszövegíróként és a countryzene legnagyobb sztárjainak ügyvédjeként is dolgozik. Mindennél jobban vonzódik Tammyhez, és alkalmazza is mint tájépítészt, mert szeretné neki megmutatni, hogy egymásnak teremtették őket.
Amikor Tammy megtudja, hogy a férfi csokoládéfüggő, varázslatos helyet tervez neki - egy csokoládékertet. Ahogy a kert életre kel, úgy növekszik egymás iránti szerelmük is. Amikor Tammy otthonában tragédia történik, John Parker hegyeket mozdítana meg, hogy megvédje őt és gyermekeit. Tammy küzdeni kezd újonnan megtalált függetlenségéért, miközben a csokoládékert varázsával segítenek a gyerekeknek, hogy újra biztonságban érezzék magukat. Ám amikor Tammy múltjának titkai kiderülnek, nem tudni, a nőt folytonosan kísértő emlékek ellenére is megmaradhat-e köztük a szerelem és a szenvedély.